Index Vakbarát Hírportál

Megvannak az idei Oscar-gála házigazdái

2022. február 15., kedd 17:35

Ugyan az utóbbi három évben nem volt házigazdája az Oscar-gálának, ám a 2022-es díjátadónál visszatérnek a járvány előtti megszokott rendszerhez, ami egyúttal azt is jelenti, hogy több szabálynak búcsút mondanak.

Azt már korábban megírtuk, hogy megvannak az idei Oscar-díjak jelöltjei, amelyek között ezúttal egy magyar alkotás sincs, mivel a Post mortem nem került be a kiválasztottak közé a legjobb nemzetközi film kategóriában. Ám van olyan produkció, a Dűne, amelyen magyarok is dolgoztak, közülük Sipos Zsuzsannát jelölték a legjobb látvány kategóriában, így neki van esélye hazavinni az aranyszobrot.

Az idei díjátadón akár történelem is születhet, ha a West Side Storynak sikerül bezsebelnie a legjobb filmnek járó elismerést. Az alkotás 1961-es változata ugyanis ebben a kategóriában az első film lenne, amelynek két adaptációja is elnyerte a legjobb filmnek járó díjat. Több művész, köztük Beyoncé, Kristen Stewart és Billie Eilish pedig megnyerheti élete első Oscarját. 

A koronavírus-járvány az elmúlt években kihatással volt a szórakoztatóiparra is, így a különböző díjátadókat is teljesen más menet szerint tudták megrendezni. Az Oscar-gálának az elmúlt három évben nem volt házigazdája, ehelyett hírességek váltották egymást a színpadon, ám a legújabb információk alapján az idei Oscar-gálának három házigazdája is lesz. A híresztelések szerint a nagy feladat előtt álló trió tagjai Wanda Sykes, Amy Schumer és Regina Hall lesz, bár az egyelőre még kérdéses, hogyan fog eloszlani a munka hármójuk között. Igen hálátlan munka lehet az Oscar levezetése, mivel az információk szerint korábban Dwayne Johnsont, Pete Davidsont, John Mulaney-t, Steve Martint és Martin Shortot is megkeresték az ajánlattal, ám mind nemet mondtak. 

Mit kell tudni a házigazdákról?

A három híresség közül talán Amy Schumer neve csenghet a legismerősebben mindenkinek. A humorista karrierje már évek óta felívelőben van, azonban nemcsak standuposként láthattuk, hanem színésznőként is feltűnt már olyan filmekben, mint az Ó, anyám!, a Kész katasztrófa és a Túl szexi lány. Korábban az amerikai Saturday Night Live! műsorban is remekelt műsorvezetőként, aminek köszönhetően még inkább sikerült felhívni a figyelmet karakteres humorára. Munkásságáért már Emmy- és Golden Globe-díjra is jelölték.

Regina Hall amerikai színésznő főképp a Horrorra akadva-filmekben nyújtott alakításának köszönhetően vált ismertté. Ugyan az utóbbi években feltűnt a Shaft és A gyűlölet, amit adtál című produkciókban is, ám nem aratott velük átütő sikert. A 2018-as Support the Girls című vígjátékban való szereplésével azonban első afroamerikai nőként elnyerte a New York-i Filmkritikusok Körében a legjobb színésznőnek járó díját. 

Schumerhez hasonlóan Wanda Sykes is híres a humoráról, évekkel ezelőtt még a legviccesebb amerikaiak közé is választották. Az Anyád napja című filmben Rubyt alakító Sykes az utóbbi évben több produkcióban, köztük a Breaking News in Yuba County és a The One and Only Dick Gregory című filmben, illetve a The Upshaws, a Diane védelmében és a Q-Force-sorozatokban is szerepelt. Pályafutása során egyébként már egy Emmy-díjjal jutalmazták. 

Visszaszerezheti népszerűségét az Oscar-gála?

A tavalyi év egy igazi mélypontot jelentett, a valaha volt legkevesebb nézőszámot produkálta az Oscar-gála, ami részben a járványnak köszönhető. A díjátadót a Los Angeles-i Union Station állomáson tartották a Dolby Theatre helyett, ráadásul a meghívott vendégek listája sem volt túl hosszú, az egyéb járványügyi szabályokról nem is beszélve. Az sem segített a helyzeten, hogy a legtöbb jelölt filmet még csak nem is lehetett megnézni a mozikban, ugyanis zárva voltak, vagy a járvány miatt sokan nem akartak filmszínházba beülni, ami tovább csökkentette a gála iránti érdeklődést.

Az 2022-es díjátadó talán kihúzhatja a gödörből az Oscar-gálát, mivel idén már minden visszatér a régi kerékvágásba. A gálát ismét a Dolby Theatre-ben fogják megtartani, illetve nem is lesz elvárt, hogy a résztvevők rendelkezzenek koronavírus elleni oltással, csak egy friss negatív teszttel. Sőt valószínűleg maszkot sem kell majd hordani, legalábbis arra számítanak, hogy Kalifornia kormányzója, Gavin Newsom eltörli a nagyszabású rendezvényekre vonatkozó maszkviselési kötelezettséget.

A 2022-es Oscar-gálát március 27-én rendezik.

(via Deadline)

(Borítókép: Wanda Sykes,  Amy Schumer és Regina Hall. Fotó: Rodin Eckenroth / Phillip Faraone / Jamie McCarthy / Getty Images North America / Getty Images via AFP)

Rovatok