Index Vakbarát Hírportál

Botrány lehet III. Károly király megkoronázásából

2022. október 14., péntek 12:07

A király uralkodása hivatalosan jövő tavasszal veszi majd kezdetét, a megkoronázását követően. A ceremónia részleteiről további érdekes részletek láttak napvilágot.

II. Erzsébet királynő halálát követően automatikusan a legidősebb fia, Károly herceg, azaz III. Károly került a trónra. Hivatalosan azonban 2023. május 6-án fogják királlyá koronázni. Az uralkodó szakított a hagyományokkal, mivel elődeit, II. Erzsébetet és VI. Györgyöt is hétköznap koronázták meg, azonban május 6. szombatra fog esni. Jelenleg arról folynak tárgyalások, hogy a május elsejei munkaszüneti napot ötödikére vagy nyolcadikára helyezik át, ezzel meghosszabbítva a hétvégét. 

Az eddigi információk szerint a ceremónia sokkal szerényebb és rövidebb lesz, mint anno II. Erzsébeté, azonban így is 100 millió fontba fog kerülni. Mint ismert, a királyi család fizeti a família tagjainak esküvőjét, azonban a koronázással járó költségeket már az állam állja. II. Erzsébet idejében 1,5 millió fontot áldoztak a szertartásra, ami ma körülbelül 50 millió fontot jelentene. Egy forrás elmondása szerint III. Károly esetében azért ekkora a kiadás, mivel nagyon kell ügyelniük a biztonságra, ami 1953-ban még nem jelentett problémát.

A megvásárolt televíziós jogok bőven fedezik a költségeket, és ez hatalmas lökést jelent a turizmusnak. A koronázási hétvégére már foglalják a szállásokat

– mondta a bennfentes. 

India és Nagy-Britannia jó viszonya a tét

A The Sun beszámolója szerint ugyanakkor Kamilla királyné megkoronázása nagy viszályt szíthat Nagy-Britannia és a korábbi brit gyarmat, India között. Az uralkodó felesége várhatóan azt a koronát viseli majd a szertartáson, amelyet Erzsébet anyakirályné VI. György megkoronázásakor 1937-ben. A koronán összesen 2800 drágakő látható, ezek egyike a Koh-i-Noor gyémánt, amely egykor egy indiai maharadzsáé volt. Az ékszert még Viktória királynőnek adta ajándékba a Brit Kelet-indiai Társaság, azonban arról nem tudni, mégis hogyan jutottak hozzá.

A gyémánt végül úgy kötött ki Erzsébet anyakirálynénál, hogy anyósa, Mária királyné neki adta ajándékba, ő pedig a koronába rakatta. India ugyanakkor máig vissza szeretné kapni a 150 karátos gyémántot. Attól tartanak, ha Kamilla királyné valóban ezt a koronát viseli majd a ceremónián, azzal teljesen felrúgják a két ország között kereskedelmi megállapodást. Azonban ahogy arról egy forrás beszámolt, nem valószínű, hogy emiatt más koronát fognak Kamilla királyné fejére helyezni.

A Koh-i-Noor származásáról állandóan vita folyik. Sok tudós azt állítja, hogy illegálisan szerezték meg egy királytól, aki a mai Afganisztán területén uralkodott

– fejtette ki az informátor, aki azt is megjegyezte, ha mégis úgy döntenek, hogy visszaszolgáltatják, akkor komoly kutatást kellene végezniük annak érdekében, hogy megtudják, honnan származik. Továbbá másik koronát is kéne választaniuk a ceremóniára, ami akár lehetne az is, amelyet még 1911-ben viselt Mária királyné V. György megkoronázásán, azonban jelentős módosítást kéne végrehajtani rajta, mivel a néhai királyné feje kisebb volt, mint Kamilláé.

Azzal kapcsolatban azonban nem kell a találgatásokra hagyatkozni, hogy III. Károly királyra milyen koronát helyeznek a szertartás alatt. Ő először Szent Eduárd 444 drágakővel és féldrágakővel díszített, több mint kétkilós aranykoronáját (amelyet II. Károlynak készítettek 1661-ben), majd a birodalmi állami koronát fogja viselni. Ahogy azt Brian Hoey királyi szerző kifejtette, II. Erzsébet királynő anno úgy gyakorolt, hogy két kiló cukrot rakott a fejére, és úgy járt-kelt a Buckingham-palotában, hogy megszokja a fejére nehezedő súlyt. Azonban tekintve, hogy III. Károly Szent Eduárd koronáját a könnyebb birodalmi állami koronára cseréli majd, nincs szükség a gyakorlásra.

Milliókra számítanak

Ha II. Erzsébet koronázásából indulunk ki, akkor III. Károlyt is milliók figyelhetik, ahogy megteszi első útját már hivatalosan is uralkodóként. A néhai királynő 45 percen át tartó menetét a becslések szerint hárommillióan nézték a helyszínen, így jövő tavasszal is legalább ennyi bámészkodóra lehet számítani. A The Sun azt is megjegyzi, csak az Egyesült Királyságban 37 millióan nézték a tévében II. Erzsébet temetését, így az új uralkodó megkoronázása is hasonló számokat produkálhat. Azt már tudni lehet, hogy az útvonal némileg rövidebb lesz, azonban még így is 40 percig fog tartani a menet.

III. Károly koronázási szertartásának részletein már tíz éve dolgoznak, II. Erzsébet is jóváhagyta a változtatásokat, amelyek a következőek lesznek:

II. Erzsébet volt az első uralkodó, akinek megkoronázását a tévében is adták, azonban azt a pillanatot, amikor az érsek felkente, nem mutathatták. Egyelőre kérdéses, hogy III. Károly megtöri-e ezt a hagyományt is. A szertartás következő elemei azonban mindenképp megmaradnak:

Ki lesz a meghívottak között?

Már hónapokkal a néhai királynő megkoronázása előtt nagy volt a készültség, így fél évre bezárta kapuit a westminsteri apátság, hogy különböző átalakításokkal nyolcezer ember számára biztosítsanak ülőhelyet. A hírek szerint III. Károly királlyá koronázását 2500-an nézhetik majd az apátságban, ami jelentősen alacsonyabb létszám. A Lordok Házának sem minden tagja kap meghívást, az ő esetükben szavazás lesz arról, ki jelenhet meg az eseményen. A királyi család mellett pedig minden bizonnyal a Nemzetközösség vezetői és államfői is a meghívottak listáján szerepelnek majd, ahogy II. Erzsébet temetésén is így volt. 

A família egyes tagjainak fontos szerepet is szánnak. Vilmos hercegnek hűséget kell majd fogadnia a ceremónián III. Károlynak, így tett anno Fülöp herceg is, azonban az egyelőre nincs letisztázva, hogy Harry hercegnek milyen feladata lesz. Ahogy az sem, hogy a ceremóniát követően Kamilla királyné gyerekei (Tom Parker Bowles és Laura Lopez) megkapják-e a gróf, illetve grófné címet, ami a hagyomány szerint járna nekik.

(Borítókép:  Victoria Jones / WPA Pool / Getty Images)

Rovatok