Index Vakbarát Hírportál

A négy nő, aki segíthet III. Károly uralkodásának felvirágoztatásában

2022. október 8., szombat 05:43

III. Károly trónra kerülésével férfiuralom vette kezdetét, ugyanis az öröklési sorrendben legidősebb fia, Vilmos herceg, illetve unokája, György herceg állnak mögötte. Azonban ez nem jelenti azt, hogy ne lennének a királyi családban befolyásos nők, akik segíthetnek neki az uralkodásban.

II. Erzsébet királynő halálával nagy feladat zúdult az akkor még herceg Károly nyakába, ugyanis az uralkodó rangidős gyermekeként automatikusan ő került a trónra. Saját címét és egy-egy birtokát is fiának, Vilmos hercegnek adományozta, hogy ő a királyi teendőivel tudjon törődni. A 73 éves III. Károlynak évtizedeket kellett várnia arra, hogy ő kerülhessen az Egyesült Királyság élére, ellentétben édesanyjával, II. Erzsébettel, aki 25 évesen lett királynő. 

A néhai uralkodó halálát követően pedig férfiuralom köszöntött az országra, mivel a trónöröklési sorrendben III. Károly mögött Vilmos herceg és György herceg következnek. A királyi családhoz ugyanakkor jó pár olyan nő is tartozik, akik minden bizonnyal azon lesznek, hogy megkönnyítsék az újdonsült uralkodó mindennapjait, ahogy II. Erzsébet esetében is tették. Lássuk, kik ők!

Kamilla királyné

III. Károly uralkodóvá válásával Kamilla hercegné is királynévá avanzsálódott, amihez II. Erzsébet közbenjárása is kellett. A királynő ugyanis már hónapokkal a halála előtt egy közleményben jelentette ki, szeretné, ha fiának, a trón várományosának felesége megkapná a Queen Consort címet, ami magyarul annyit tesz, hogy felvehette a királyné rangot (ami egyébként nem jár semmilyen hatáskörrel). A pár még 1970-ben ismerkedett meg egy lovaspólóversenyen, amikor a király huszonkettő, míg a királyné huszonnégy éves volt. Állítólag még azt is megjegyezték, hogy utóbbi dédnagyanyja viszonyt folytatott VII. Eduárd királlyal. 

A The Palace Papers című könyv szerzője, Tina Brown szerint a pár nagyon egy húron pendül, mivel a humorérzékük mellett a természet iránti szeretetük is összhangban van egymással.  

Szerintem egy nagyon alulértékelt karakter, aki soha egy rohadt szót nem beszélt Károllyal való kapcsolatáról, és soha nem is panaszkodott

– fejtette ki Brown egy interjúban Kamilla királynéról, ahogy azt is megjegyezte, a boszorkánytól kezdve a lófejű vénasszonyig hívták már őt mindenhogy, ám ennek ellenére sem panaszkodott soha. A királynénak amiatt kellett (és kell még ma is) szembenéznie ennyi kritikával, mivel viszonya volt III. Károllyal, amikor ő még Diana hercegné férje volt.

Brown továbbá megjegyezte, a királyné akkor is csak tűrt, mikor a múlt hónapban eltört a lábujja, de a II. Erzsébet halálát követő gyászidőszakban minden eseményre elkísérte férjét. Mint azt nemrég egy bennfentes kifejtette, Kamilla királynénak a színfalak mögött sokkal több beleszólása van, komoly döntéseket hoz meg, ellentétben azzal, amit az emberek gondolnak róla. 

Megnyugtató a jelenléte a király számára. Megnevetteti, közös a múltjuk. Imádja őt, és őszintén hiszi, hogy ő az egyetlen ember a földön, aki igazán megérti őt

– mondta a forrás. 

Katalin hercegné

Vilmos herceg neje, ahogy azt Brown kiemelte, jelenleg a királyi család legbefolyásosabb tagja. Mint mondta, az egész monarchia a lábai előtt hever, nélküle pedig minden összeomlana. A szerző megjegyzése szerint a hercegné jelenleg az egyetlen modern gondolkodású, művelt, magabiztos nő a családban, aki ráadásul elkötelezett is – erre nem minden fiatal nő képes.

Cambridge és Wales hercegnéje az elmúlt években már sokszorosan bebizonyította, hogy béketeremtő erővel bír. Ő csitította le a kedélyeket férje, Vilmos herceg és III. Károly király között, akik egy időben feszült viszonyban álltak egymással. A hercegné szervezte meg a családi fotózást a király 70. születésnapjára, amelyen több, azóta már ikonikussá vált kép is készült. A hírek szerint a hercegné békebírót próbált játszani Harry és Vilmos herceg között is, akiknek rendre segít áthidalni a nézeteltéréseket.

Ez történt Fülöp herceg temetésén is még 2021-ben, amikor a testvérek egymás mellett sétáltak és beszélgettek, miközben kijöttek a Szent György-kápolnából. A két herceg egy év után ekkor találkozott először, mivel Harryék az Egyesült Államokba költöztek. A hercegné tapintatosan le is maradt, hogy a testvérek tovább beszélgethessenek, amit a szertartásra érkezők tapssal jutalmaztak. 

Anna hercegnő

A hercegnő az egyik II. Erzsébet gyermekei közül, aki mindig is kevés rivaldafényt kapott. A néhai uralkodó halálával azonban egy lépéssel közelebb engedte magához a nyilvánosságot, megmutatva emberi oldalát. III. Károly és közte csupán két év van, így már gyerekként is közeli kapcsolatot ápoltak egymással. Különösen akkor szövődött szorosra a szál közöttük, amikor édesanyjuk trónra lépett, és sokat is utazott. 

Anna valószínűleg kulcsfontosságú bizalmasa lesz az új királynak, a vele való kapcsolatát gyakran összehasonlítják a néhai királyné és húga, Margit hercegnő viszonyával

– írta Katie Nicholl királyi szakértő.

A 72 éves Anna hercegnőt gyakran emlegetik a királyi család legkeményebben dolgozó tagjaként, ami igen találó jellemzés. Csak tavaly 387 hivatalos eseményen vett részt, több mint 300 szervezet védnöke, jótékonysági tevékenysége főleg a sport, a tudományok és az egészség köré összpontosul, ahogy a fogyatékkal élők megsegítésében is szerepe van. 

Bár a király gyakran beszélt a megfogyatkozott monarchiáról, a Vanity Fair szerint húgának jelentős szerepe lesz, ahogy II. Erzsébet halálát követően is. Amellett, hogy csak ők ketten lehettek ott a néhai uralkodó mellett, amikor meghalt – ami a bennfentesek szerint erősítette a kapcsolatukat –, a király később Anna hercegnőt bízta meg azzal, hogy elkísérje édesanyjukat utolsó útjára Skóciából Angliába.

Zsófia wessexi grófné

A grófné II. Erzsébet legfiatalabb gyermekének, Eduárd wessexi grófnak a neje, akivel a királynő mindig remek viszonyban volt. Egy csapásra a britek kedvencévé vált, ahogy az eddigi tapasztalatok szerint III. Károly király is jól érzi magát a társaságában. Minden bizonnyal ő is tudja, milyen helyet foglalt el egykor a grófné édesanyja szívében. Mikor az akkor még herceg Károly  másodszorra is elkapta a koronavírus-fertőzést, a grófné képviselte őt egy londoni gyerekkórházban. Kifejezetten örült neki, hogy újabb szerepet szánnak neki.

Ahogy arról Marlene Koenig királyi szakértő beszámolt, a család más tagjaival ellentétben a grófné körül nem alakulnak ki botrányok. Mindemellett azért is kedveli őt különösen a király, mivel talpraesett és megbízható. Egy bennfentes megjegyezte, III. Károly nagyra értékeli, hogy Katalin hercegné és közte ilyen szoros kötelék alakult ki. A hercegné állítólag csodálja őt amiatt, ahogy  Eduárd wessexi gróffal együtt felnevelték két gyermeküket. Mint azt a forrás kifejtette, a grófné nagyon empatikus, valószínűleg emiatt is ültethették egy autóba II. Erzsébet temetésén Meghan Markle-lel, hogy oldja a feszültséget. 

(Borítókép: III. Károly király 2022. október 3-án. Fotó:  Kirsty O'Connor - Pool/Getty Images)

Rovatok