Index Vakbarát Hírportál

Reagált Rúzsa Magdi az őt ért vádakra: Nem lehet így nekiesni senkinek

2023. április 19., szerda 18:41

A Megasztár harmadik szériájának győztese, Rúzsa Magdi a TV2 Tények Plusz című műsorában tett pontot a plágiumvita végére. Szerinte három darab hasonló hangulatú képkocka miatt nem lehet így nekiesni senkinek. Elmondta azt is, mindezek ellenére nincs harag benne.

Február 14-én, Valentin-napon jelent meg Horányi Juli Sebzetten című dalának videóklipje, amelynek látványvilága a szakítást és a múlt felégetését jeleníti meg. Két hónappal később azonban Rúzsa Magdinak is megjelent az Elmegyek című új slágerének klipje, amely kísértetiesen hasonlít az X-Faktor sztárjának videójára.

Egymásnak üzent a két énekesnő

Horányi Juli ezután feldúlt hangvételű TikTok-videót tett közzé. Mint mondta, nem Rúzsa Magdit okolja a történtekért, hiszen lehet, hogy ő nem is tudott erről, de biztos benne, hogy azok, akik kitalálták a klipjét, jól ismerték a Sebzetten című dal videóját. A Megasztár harmadik szériájának győztese nem hagyta szó nélkül a rágalmakat: 

„Minden tisztelettel szeretnélek megkérni, hogy ne beszélj össze sületlenségeket a médiában, hisz a ma generált cirkuszodért az én stábom fenyegetőzhetne perrel a te irányodba, ugyanis a klipünkben három dolog azonos” – üzente kollégájának a Máté Péter-díjas énekesnő.

Ezek a szavak természetesen Horányi Julihoz is eljutottak, aki arról beszélt, nagyon bántotta, hogy az énekesnő így reagált a szavaira. Hozzátette, hogy ennek ellenére is nagyon tiszteli Rúzsa Magdit, és kifejezte reményét, hogy a jövőben tisztázni tudják a félreértést.

Rúzsa Magdi pontot tett a vita végére

Nem szerencsés szerintem, hogy nem elgondolkodva, nem leülve, hirtelen, indulatból lopással vádoljunk bárkit is a médiában. Főleg úgy, hogy ennek nincsen megfelelő jogi alapja. Három darab hasonló hangulatú képkocka miatt nem lehet így nekiesni senkinek szerintem, főleg nem kollégák egymásnak. Ha ez így működne, én már az évek alatt nagyon-nagyon sok kollégát megvádolhattam volna, mert néha előfordul, hogy vannak hasonló hangulatú képkockák egy-egy videóklipben

– mondta a TV2 Tények Plusz című műsorában Rúzsa Magdi.

Az énekesnő hozzátette, mindezek ellenére semmi harag nincs benne. Biztos benne, hogy Horányi Juli már átgondolta a történteket és látja, hogy tetszik, nem tetszik, de valahol mégiscsak nekem esett”.

Rovatok