Index Vakbarát Hírportál

Már Vilmos herceg koronázását tervezik

2023. május 17., szerda 12:51

A trónörökös az édesapja, III. Károly koronázási ceremóniájától merőben mást szeretne a jövőben. Egyes források szerint jóval modernebbé szeretné varázsolni a szertartást, ami megfelel a jelenlegi kornak, viszont ezzel együtt megőrzi a történelmi értékeket.

Május 6-án a westminsteri apátságban helyezték Szent Eduárd koronáját III. Károly fejére, aki II. Erzsébet után örökölte a trónt. A néhai királynő 1953-as koronázási ünnepségéhez képest némileg átdolgozták a terveket, így a szertartás jóval rövidebb lett, míg az azt követő körmenet hossza is kilométerekkel csökkent. A változtatások pedig elengedhetetlenek voltak, mivel 70 évvel ezelőtt még más volt a korszellem a szigetországban, mint jelenleg. A koronázási ceremónia ennek ellenére még így is két órát tett ki, és olyan vallási elemekre épült – tekintve, hogy a brit uralkodó egyben az anglikán egyház feje is –, amelyeket nem lehet kikerülni, ám 1953-ban talán nagyobb jelentőséget tulajdonítottak nekik, mint napjainkban. 

Az idén 75. életévét betöltő III. Károly koronázási tervein már több mint tíz éve dolgoztak, ahogy a jelenlegi trónörökösnek, Vilmos hercegnek is el kell kezdenie azon agyalni, min szeretne változtatni, amikor majd az ő fejére kerül a korona. A britek egy része már II. Erzsébet halálakor abban reménykedett, hogy III. Károly lemond a trónról fia javára – ugyanis Diana hercegné iránt érzett hűségük nem engedi meg, hogy támogassák az őt megcsaló III. Károlyt –, viszont nem így történt. A legújabb hírek szerint ugyanakkor a herceg már tudja, milyen változtatásokat szeretne eszközölni, ahogy az is szinte biztosnak tűnik, hogy az ő koronázása még csak hasonlítani sem fog az édesapjáéra. 

Modern és korhű

Ugyan III. Károly koronázási ünnepsége már eggyel feljebbi szinten van a modernitás felé vezető úton, még így sem volt túl korhűnek mondható. A szertartáson továbbra is már-már isteni szerepben tüntették fel a királyt, akinek a tényleges jogköre egyébként már évtizedek óta jelentősen megcsappant. Bár III. Károlynak jogában áll többek között miniszterelnököt kijelölni vagy épp elbocsátani, parancsot adni a brit hadseregnek és háborút bejelenteni, a szerepe mára inkább diplomáciai, mintsem uralkodói, amit a ceremónia nem sugallt. A hírek szerint részben ezen szeretne változtatni majd Vilmos herceg a saját koronázásakor.

A herceg terve az, hogy a szertartás III. Károlyétól merőben más legyen, sokkal modernebb és korhűbb. Állítólag a ceremóniából ki szeretné venni például a nép hódolatának nevezett fogadalmat is, így még maibbá varázsolva az amúgy is évszázados hagyományokra épülő koronázási szertartást. 

Tisztában van azzal, hogy 20 év múlva, vagy bármikor is jön el az ő ideje, azon kell lennie, miképp lehet majd a koronázást modernné tenni, ami ezzel együtt egyesíti a nemzetet és a Nemzetközösséget is

mondta egy informátor, hozzátéve, a herceg III. Károly koronázását alapul véve fogja levonni a következtetéseket, kidolgozva egy tervet, amely évtizedekkel később is releváns tud maradni.  

A herceg azon törekvése, hogy a tradíciókon felülemelkedve nyisson a modern kor felé, nem véletlen, mivel – mondhatni – ez a vele szemben támasztott elvárás. A brit nép ugyanis azt reméli, a királyi család legközkedveltebb tagjainak számító Vilmos herceg és Katalin hercegné egy új, mai szemléletmóddal bíró korszakot hoznak el a királyi családban – amire nagy valószínűséggel még évtizedeket kell várni.

Hagyományokat rúgnak fel

A királyi család uralkodóinak szinte mindegyike fel tud mutatni olyan intézkedést, amit rajta kívül más még soha nem vitt véghez. II. Erzsébet volt például az első, akinek a megkoronázását a tévében is adták, viszont azt a pillanatot, amikor a canterburyi érsek felkente őt, vallási okokból nem mutathatták. III. Károly esetében szintén milliók nézhették a tévéképernyőkön a ceremóniát, amelyből ezúttal a felszentelés pillanata sem maradt ki. Hasonló újításnak tekinthető, hogy a koronázási ünnepségről a napokban egy kulisszák mögött készült videót tettek közzé, amelyben azt nézhetjük végig, hogyan készülődtek a szertartásra a királyi család tagjai, illetve mi történt a ceremóniát követően.

Némelyek igen jelzésértékűnek találják, hogy a felvételen III. Károly és Kamilla királyné szinte alig, viszont Vilmos herceg, Katalin hercegné, illetve három gyermekük, György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg végig feltűnnek a kisfilmben. Látunk képsorokat a koronázás előtti napról, amint Vilmos hercegék a Buckingham-palota környékén elegyedtek szóba a már ott táborozó britekkel, illetve mielőtt a pár a gyerekeikkel együtt elindult a westminsteri apátságba a szertartásra. Mutatnak pár jelenetet a koronázásról, az azt követő felvonulásról, a királyi családról a Buckingham-palota erkélyén és a windsori koncertről. Néhány képkocka erejéig ugyan megjelenik III. Károly és Kamilla királyné is, de jól láthatóan főleg a trónörökös családjára koncentráltak a videókészítők. 

Rovatok