Index Vakbarát Hírportál

Amanda Bynes ön- és közveszélyes

2023. június 20., kedd 20:59

A színésznőt orvosi vizsgálatra vitték a hétvégén, amelyen kiderült, hogy további kezelésekre szorul, mivel nemcsak a környezetére, hanem önmagára is veszélyes.

Amanda Bynes – aki nemrég szabadult a gyámság alól – kálváriája még márciusban kezdődött, amikor meztelenül mászkált Los Angelesben, majd a rendőrök találtak rá. Már napok óta az utcán élhetett, és telefon sem volt nála. Egyes források szerint az autóját március 15-én vontatták el, mivel kifogyott belőle a benzin, így otthagyhatta, és tömegközlekedéssel, illetve stoppolással mehetett egyik pontból a másikba a városban. Elfogása után a színésznőt 72 órás pszichiátriai megfigyelés alá helyezték, és csak két hónapja engedték ki.

A hétvégén azonban újra őrizetbe vették a színésznőt. Rendőrségi források szerint szombat reggel felhívta a Los Angeles-i rendőrséget, hogy bejelentést tegyen egy bajba jutott nővel kapcsolatban, ám valójában saját magára gondolt. A hatóságok végül a rendőrőrsre vitték orvosi kivizsgálásra, hogy megállapítsák, szüksége van-e további kezelésre. A TMZ információi alapján a rendőrök úgy nyilatkoztak, hogy Amanda Bynes ön- és közveszélyes. A vizsgálat során is úgy ítélték meg, hogy kötelező pszichiátriai ellátásra van szüksége – a törvény szerint így akár 72 óráig is fogva tartható.

Mint ismert, a színésznő mentális problémái miatt még 2013-ban ideiglenesen az édesanyját nevezték ki a gyámjává, majd 2014 októberében véglegesítették is azt. Bynes viszont szabadulni szeretett volna a gyámságból, amit a szülei is támogattak. Végül a bíróság márciusban mondta ki, hogy újra önállóan rendelkezhet a saját élete felett. A helyzetét ugyanakkor nem könnyíti meg, hogy a családtagjaival már nemigen tartja a kapcsolatot. A vőlegénye, Paul Michael január óta nem él együtt vele, így Amanda magára maradt. 

Rovatok