Index Vakbarát Hírportál

Tovább épül a birodalom, már Amerika is Beckhamék lábai előtt hever

2024. február 14., szerda 19:02

A népszerűséghez és a sikerhez sokszor valóban elég csak jókor jó helyen lenni, a kemény és tudatos munka azonban sok esetben jóval kifizetődőbb lehet – vallja ezt David és Victoria Beckham is, akik már karrierjük kezdetén tudatosan elkezdték építeni azt a birodalmat, amely ma már a világ minden pontján jelen van. De hogyan sikerült az Egyesült Királyság után a tengerentúlon is a legnagyobbak közé kerülniük?

David Beckham és felesége, Victoria Beckham nevét talán az egész világon ismerik korábbi sport, illetve zenei karrierjük miatt, esetleg a legnagyobb márkákkal való együttműködéseik révén, a sikerességük szintjét azonban újra és újra növelni tudja a házaspár. Mindezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a hétfő hajnalban megvívott Super Bowlból sem maradhattak ki – láthatók voltak egy ételkiszállító cég szolgáltatását népszerűsítő reklámban. 

Mindez első hangzásra nem különösebben meglepő, hiszen már temérdek terméket reklámoztak mind a ketten, most azonban szereplésükkel egy olyan szűk piacnak a részeivé váltak, ahova tényleg csak az Egyesült Államok legjelentősebb A kategóriás celebjei kerülnek be. Ezt a csapatot idén nem kisebb nevek alkották, mint Ben Affleck, Matt Damon, Jennifer Lopez, Bradley Cooper, Sir Anthony Hopkins, vagy éppen Arnold Schwarzenegger, akik egyaránt az arcukat adták a rendkívül drága reklámidőben sugárzott hirdetésekhez. 

Kétségtelen, hogy az Egyesült Királyságban évek óta ugyancsak a legmagasabb szinten vannak Beckhamék, törtetésük azonban ennek ellenére sem állt le az elmúlt években, így pedig a tengerentúlon is sikerül kiépíteniük akkora bázist, mint szülőhazájukban. 

De honnan indult az amerikai kaland, és hogy jutottak el egészen a csúcsig? 

Ugyan labdarúgóként Beckham neve már nem volt ismeretlen Amerikában sem, ahogy a Spice Girls lánybanda tagjai, így Victoria Beckham is többször turnézott a tengerentúlon, ám mégis meglehetősen szűk kör volt az, amelyik foglalkozott a plakátokról alkalmanként visszaköszönő brit hírességekkel. A változás 2007-ben jött el, amikor az addig a Real Madridban futballozó Beckham aláírt a Los Angeles Galaxy csapatához, ahol célul tűzte ki, hogy éveken belül szeretné feltenni a világ térképre az amerikai bajnokságot. Ezzel együtt persze a saját brandjének építése sem maradt el. Eközben Victoria szinte teljesen el tudott vegyülni a nagyváros tömegében, amely számára mentálisan felüdülés volt. Azonban túl sokáig ő sem ücsörgött tétlenül. 

Messi és Kim Kardashian repítette őket a legnagyobbak közé

Évekkel később, miközben David Beckham megalapította az Inter Miami futballcsapatát – majd nagy meglepetésre sikeresen leigazolta a világ egyik legjobbjának tartott, nyolcszoros aranylabdás, argentin Lionel Messit –, Victoria rendkívül jól választott magának barátokat. 

A tengerentúli sikerük egyik legnagyobb kovácsa nem más, mint Kim Kardashian. 

Az üzletasszonnyal Messi Miamiba érkezéskekor mélyítette el a kapcsolatot Victoria Beckham, ami azért is valósulhatott meg, mert a futballista feleségének brandje elkezdett a tengerentúlon is sikeres lenni – mára pedig már olyan luxusmárkákkal dolgozik együtt, mint például a Breitling. 

A tűzhöz pedig érthetően a Kardashian lány is közel akart kerülni, így a nők hamar barátok lettek. 

Victoria abszolút sikert aratott Amerikában, rengeteget dolgozott azért, hogy sikeres legyen az üzlete. Nagyon jó kapcsolatokat épített ki, köztük Kimmel is nagyon közeli barátok lettek. Kim neve garancia a sikerre, ugyanis amit ő kiposztol az Instagramra, azt 364 millió ember fogja látni. Mesteri húzás volt ez, akárcsak Messi Miamiba csábítása

– magyarázta az okokat Beckhamék egyik barátja a Daily Mailnek.

A Netflix-doku és Brooklyn is erősítette a brandet

Messi és Kim Kardashian mellett az i-re a pontot a Netflix tavalyi, David Beckhamről készült dokumentumfilmje tehette fel, amely óriási ismertséget hozott kettejüknek, olyannyira, hogy az alkotás egyik ikonikus jelenetét újraalkotva egy reklámként láthatták a nézők a Super Bowlon. 

Mindez nem véletlen, hiszen múlt évben a Beckham több héten keresztül volt a streamingóriás legnézettebb műsora a tengerentúlon, betekintést engedve az A listás hírességek lenyűgöző életébe. A négyrészes minisorozat harmadik epizódjában többször elhangzik: minden arannyá válik, amihez Beckham hozzáér, és ez természetesen a dokumentumfilmre is igaz volt. 

„A sorozat egyik legfontosabb aspektusa, hogy David Beckham lett a labdarúgás első igazán híres rocksztárja, akit a világ minden szegletében ismernek. Az egyik brit bulvárlap állítólag egészen Közép-Afrikáig ment, mire talált valakit (egy helyi farmert), aki nem ismeri David Beckhamet. Beckham fogalommá vált: Pekingtől Los Angelesig rajongtak érte, paparazzók követték minden lépését, az összes világmárka őt akarta – és elég sok meg is kapta – reklámarcnak. Korábban is voltak világszerte ismert labdarúgók, nem kell messzebbre mennünk Puskás Ferencnél, de gondolhatunk akár Pelére is. Beckham azonban a lehető legjobb korba született, mert előtte akkora hájp senkit sem övezett, mint őt” – írtuk korábbi kritikánkban a sorozatról, amely remekül magyarázza a házaspár népszerűségének egyik fontos aspektusát.

A sorozat sikere mellett talán az egyik legmeglepőbb, hogy legidősebb fiuk, a 24 éves Brooklyn Beckham a közösségi média szupersztárjává vált az USA-ban, amióta feleségül vette Nicola Peltz színésznőt. Nicola ráadásul a milliárdos üzletember, Nelson Peltz lánya, így ő és Brooklyn rendkívül kívánatossá váltak olyan márkák számára, mint a Tiffany & Co, a Pepsi, vagy éppen a Pepe Jeans, így a tengerentúlon ők taposták ki az utat a Beckham szülőknek, nem pedig fordítva. 

Tudatosan építkeztek

David és Victoria Beckham egyaránt tudatosan építette karrierjét, így már aktív pályafutásuk alatt is gondoltak arra, mi lesz velük a visszavonulásuk után. Emiatt már a legnagyobb sikereik idején elkezdték a különböző márkákkal való együttműködéseket, az álmuk pedig mindvégig az volt, hogy a jövőben mindezt a munkát saját márkáik égisze alatt végezhessék. Az álmok pedig valóra is váltak. 

A Pepsi, a H&M és más márkák szponzorálása után David Beckham úgy döntött, hogy létrehozza saját brandjét, és parfümöket, szemüvegeket árul majd, miközben több aktív befektetésével is foglalkozik. Jövedelmező futballkarrierje után több milliós szerződésekkel különböző cégekbe fektetett be, majd a labdarúgásba – az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságba, és egy saját csapatba, az Inter Miamiba is.

Feleségével, Victoriával közösen tulajdonosai olyan cégeknek, mint a Beckham Brand Holdings Limited, amely David márkáit és Victoria divatüzletágát fedi le. Mindez pedig nem is megy rosszul nekik, kizárólag ezt a céget vizsgálva

a házaspár több mint 22 millió eurós nyereségről számolt be 2021-ben.

Victoria a férjééhez hasonló utat járt be, olyan márkák modelljeként dolgozott, mint a Dolce & Gabbana, és rendszeresen megjelent a divatmagazinok címlapján, majd elindította saját divatmárkáját. A 2006-os első farmerkollekció után a dVb (amely a David és Victoria Beckham rövidítése) márkanév megszűnt, a cég pedig gyorsan átkerült a Victoria Beckham márkához, amely 2008-ban a New York-i divathéten debütált. Az egykori popsztárt kezdetben nem vették komolyan az elit divatkörök, ő azonban harcolt, és keményen dolgozott kapcsolatain, így méltónak bizonyult a világ luxusmárkáihoz és kifutóihoz. 

Családból márka

Victoria és David Beckham ugyan időről időre gyarapította vállalkozásait, ezzel párhuzamosan a család is bővült, minderről pedig a nyilvánosság is egyre gyakrabban értesült, amikor az internet és a közösségi média világa fejlődni kezdett. Akárcsak a világ leghíresebb celebcsaládja, a Kardashian-Jennerek, Beckhamék is hamar felismerték azt, hogy megítélésük szempontjából mennyire fontos, hogy jó családi imázsuk legyen, így azt felhasználhatják a márkáik fellendítésére is. Ez pedig tökéletesen működött is. 

Mondjuk a korábbi futballista mindent meg is tett azért, hogy a legjobb apa képe alakuljon ki róla a közvéleményben, emiatt pedig az 1990-es évek végén még arra is hajlandó volt, hogy lemondja az edzéseket a Manchester Unitednél, ha lázas volt a kisfia. Az évek során adott interjúkban és a magazinokban mindketten lelkesen osztottak meg részleteket nevelési stílusukról, családi életükről, amivel ismét olyan közönséget sikerült megfogniuk, amely a saját területükön túlmutatott.

A pár nem habozik megosztani privát képeiket Instagram-profiljukon, így több tízmillió követőjüket elragadtatják nemcsak azzal, amit eladnak, hanem azzal is, hogy megmutatják, kik is ők valójában. Négy gyermekük, Brooklyn, Cruz, Romeo és Harper Beckham ráadásul szorosan szüleik nyomdokában jár. Tavaly Brooklyn, Beckhamék legidősebb fia feleségül vette Nicola Peltz amerikai örökösnőt. Az esküvő éppúgy felkeltette a média figyelmét, mint a szüleié évekkel korábban, így az apjáékhoz hasonlóan ő is rendkívül jó bizniszt kötött azzal, hogy közszemlére tette a nagy nap pillanatait.

A többi fiú sem tétlenkedik, Romeo Beckham édesapjához hasonlóan labdarúgó lett, így szintén rengetegen követik, míg Cruz a zenei pályán próbál érvényesülni, már több száma is megjelent. Emiatt jó eséllyel nem csak optimista jóslat az, hogy a Beckham-birodalom még hosszú évekig beszédtéma lesz a világon.

(Borítókép: Megan Briggs / Getty Images)

Rovatok