Index Vakbarát Hírportál

Pottyondy Edina a Magyar Péter elleni vádakról: Én simán hiszek nekik

2024. március 27., szerda 07:27

Az influenszer elmondta a véleményét azokról a cikkekről, amelyek Magyar Péter személyiségével kapcsolatban jelentek meg az utóbbi hetekben.

„Százszámra készülnek a beszámolók arról, hogy Magyar Péter pszichopata és szociopata, bántalmazó és megrögzött hazudozó, féltékeny és agresszív, a vidékieket lenéző, gigerli önimádó elmebeteg, sértett és végtelenül hataloméhes ember, narcisztikus manipulátor” – mondta új videójában Pottyondy Edina, aki már az előző héten is véleményt mondott Magyar Péter ügyéről.

A Magyar Péter elleni vádakról beszélve (ironikusan) azt is hozzátette:

Én simán hiszek nekik. Lehet, hogy kivételesen nem hazudnak, hiszen a fideszes elit nagyjából ilyen arcokból áll.

„Ezzel a személyiséggel teljesen logikus, hogy állami céget bíztak rá, hogy tagja volt egy állami felügyelőbizottságnak. Ami nem stimmel, az az, hogy ha Magyar valóban egy ilyen hétpróbás szarember, akkor hogy nem lett tagja a kormánynak, hogy nem kapta meg az egészségügyi államtitkárságot, vagy a közoktatást?” – mondta. 

A videó későbbi részében szóvá tette azt is, hogy Magyar Péter miként készítette el a kedden bemutatott hangfelvételét.

Normális dolog felvételt készíteni, miközben otthon beszélgetsz a pároddal? Te Jóisten, nagyon nem! Szótári definíciója a válási bosszúpornónak!

– mondta, de nem sokkal később hozzátette azt is, hogy a „fideszes arisztokrácia” és a magyar közélet kontextusában lehet, hogy „neki is megremegne az ujjacskája a Rec gomb fölött, bár nem az erkölcsi fenntartások, hanem a félelem miatt.

Ezen túl kitért Varga Judit keddi reakcióira is, amelyekben a volt miniszter részletesen írt arról, hogy Magyar Péter miként bántalmazta őt.

„Én nem vonom kétségbe, hogy őt bántalmazták, és borzasztó volt látni a posztjai alatt a röhögős szmájlik tömegét. Lehet, hogy Magyar Péter rossz ember. De ami Magyar Péternél egy lehetőség, az Rogán Antalnál, Varga Juditnál, Polt Péternél és Orbán Viktornál, tény. Ők asszisztáltak a kegyelmi és a végrehajtó maffiához, ők azok, akik a közéletet telebuzizták, telepedofilozták, teleasszonyverőzték, telehazárulózták, ők hozzák ki az állatot a tömegből. Na, hogyha valaki, akkor ők biztosan bántalmazók – fejtette ki az influenszer, majd úgy összegezte véleményét: „Ami a szemünk előtt zajlik, az egy tragédia, de szerinte a szörny itt elsősorban a magyar állam. 

A teljes videó itt megtekinthető: 

Szemünk előtt zajlik az influenszerek kulturális forradalma. Olvassa el elemzésünket arról, hogyan léptek elő a virtuális térből az utcára az influenszerek, youtuberek 2024 elején, hogyan nőtte ki magát az interneten kommunikálók tábora netes véleményvezérré!

Rovatok