Index Vakbarát Hírportál

Európába helyezheti át székhelyét Harry herceg?

2024. október 21., hétfő 19:25

A királyi sarj és felesége, Meghan Markle annyira beleszerettek Portugáliába, hogy úgy döntöttek, vesznek ott egy ingatlant. Ez lehet az egyetlen otthon, amit a kontinensen magukénak tudhatnak azóta, hogy III. Károly elvette tőlük az angliai Frogmore Cottage-et.

Nagy a csend a brit királyi család háza táján, és a reflektorfény az év eddigi szakaszában is főleg Katalin hercegnére és III. Károlyra vetült, akiknél rákot diagnosztizáltak. A király esetében a prosztatamegnagyobbodása miatt végzett operáció közben fedezték fel a rákos sejteket, míg Vilmos herceg nejénél egy hasi műtétet követett a diagnózis. Az uralkodó az esztendő első hónapjaiban a felépülésre koncentrált, majd áprilisban vissza is tért hivatalos kötelezettségeihez, ám a jövőbeli királyné esetében nagy homály fedte, hogy mikor lehet számítani a visszatérésére. A hercegnét idén a Trooping the Colourön és a wimbledoni tenisztornán is látni lehetett, az előző hónapban megtartotta első hivatalos munkamegbeszélését, néhány hete pedig a balmorali Crathie Kirk templomban vett részt egy istentiszteleten, illetve október elején férjével együtt ellátogattak Southportba – hogy találkozzanak azon gyerekek családjaival, akiket július végén öltek meg. 

Harry hercegre és Meghan Markle-re vonatkozólag ugyanakkor kijelenthető, hogy az elmúlt időszakban ritkábban foglalkozott velük a brit sajtó – aminek inkább az volt az oka, hogy nem adtak támadási felületet. Legutóbb a királyi sarj amerikai vízumával kapcsolatos fejlemények folytak a csapból is, miszerint a The Heritage Foundation szervezet – amely korábban amiatt indított eljárást az amerikai Belbiztonsági Minisztérium ellen, hogy a bevándorlási hatóságok ne részesítsék különleges bánásmódban a herceget, és hozzák nyilvánosságra a beutazási engedélyéhez kapcsolódó adatokat – terve befuccsolt, azaz semmilyen információt nem hoznak napvilágra. Míg a tavalyi év egyik legtöbb kérdést felvető intézkedése az volt, amikor III. Károly kilakoltatta őket az angliai otthonukból. Úgy tűnik viszont, hogy a sussexiek mindenképp fenn akarnak tartani maguknak egy ingatlant Európában, így vásároltak is egyet. 

Mint ismert, Harry herceg és Meghan Markle jelenleg az Egyesült Államokban lévő montecitói otthonukban nevelik két gyereküket, Archie herceget és Lilibet hercegnőt. A párnak egészen a tavalyi év elejéig egy angliai ház is a birtokában volt, a Frogmore Cottage, amit még anno II. Erzsébettől kaptak nászajándékként, ám azt követően, hogy a herceg előbb egy netflixes sorozatban, majd az önéletrajzi könyvében ejtett foltot a királyi család hírnevén, édesapja, III. Károly úgy döntött, kilakoltatja őket. Ennek értelmében a sussexiek európai otthon nélkül maradtak – bár az elmúlt években amúgy sem gyakran látogattak el a szigetországba –, ez viszont nem sokáig maradt így.

A Page Six információi szerint a felek Portugáliában vettek egy ingatlant. Az ország fővárosa, Lisszabon közelében a herceg unokatestvére, Eugénia hercegnő és annak férje, Jack Brooks már vásároltak egy birtokot. A lap úgy tudja, azért eshetett a választásuk erre a régióra, mivel tavaly nyáron három napot töltöttek el Portugáliában, és teljesen beleszerettek. Ugyanakkor Markle esetében – ahogy az korábban a hercegnél is felmerült, amikor az Egyesült Államokba költözött – kérdéses, hogy amerikai állampolgárként miként tud hosszabb időt eltölteni Európában. Ennek érdekében akár aranyvízumot is igényelhet, ami engedélyt ad neki arra, hogy belépjen a schengeni övezet 26 országába, köztük Olaszországba, Spanyolországba, Görögországba és Portugáliába is.

Adták egymásnak a kilincset

A Frogmore Cottage nem messze található az Adelaide Cottage-től, ahol Vilmos herceg és Katalin hercegné lakik a gyerekeikkel. A műemléknek számító kétszintes, öt hálószobás, óriási kerttel rendelkező ingatlan 1792 óta királyi rezidencia. 1680 és 1684 között építtette meg II. Károly építésze, Hugh May azon a birtokon, amit még VIII. Henrik vásárolt meg a 16. században. Az otthon neve onnan származik, hogy nagy számban élnek békák a környező mocsaras területeken – ugyanis angolul a frog békát jelent. Az évek folyamán csak úgy adták egymásnak a kilincset az arisztokraták a házban: itt élt 1792-ben III. György király felesége, Zsófia Sarolta királyné, majd Viktória királynő indiai szolgája, Abdul Karim. Neki a néhai uralkodó halálát követően nem volt maradása, VII. Eduárd király kiutasította az országból, hazaküldve őt Indiába, így csak 1893-tól 1901-ig hívhatta otthonának a Frogmore Cottage-et, amit fel is újított. Viktória királynő és Abdul Karim különleges barátságának történetét dolgozza fel egyébként a 2017-es Viktória királynő és Abdul című film, amelyben Judi Dench alakítja az uralkodót, és amely alkotás egy Golden Globe- és két Oscar-jelölést kapott 2018-ban.

Karim után Mária királynő testvére, Adolphus Cambridge költözött oda, majd annak lánya, Lady Helena Gibbs. 1925-től 1934-ig II. Miklós orosz cár húga, Kszenyija Alekszandrovna Romanova használta menedékként az ingatlant, miután sikerült megszöknie – ugyanis a bolsevikok elrendelték az orosz királyi család meggyilkolását. A szintén orosz Marija Szergejevna hercegné már bérleti szerződést kötött ide – egyes hírek szerint kémkedett és összeszűrte a levet II. Erzsébet királynő nagybátyjával, György kenti herceggel. Később, VII. Eduárd király uralkodása alatt a Frogmore Cottage-et V. György király és Mária királyné használták, majd Harry herceg és Meghan Markle lettek a jogos tulajdonosok, akik felújították a házat. Mióta kilakoltatták őket, András herceg egyik lánya, Eugénia hercegnő lakik benne. Állítólag azért döntöttek így, hogy közel lehessenek a családhoz, illetve hogy ne álljon üresen az ingatlan – ahova András herceget tervezik átköltöztetni, ám eddig hajthatatlan volt.

(Borítókép: Harry herceg 2021. január 1-jén Londonban. Fotó: WPA Pool / Getty Images)

Rovatok