Rothmann Katalin 1924-ben született Budapesten, szülei ekkor már több éve a Teréz körút 18-ban laktak. Kati a pesti, jómódú, középosztálybeli lányok életét élte, anyjának ambíció lehettek vele kapcsolatban: alig egy évesen babaszépségversenyen indította, majd 4-5 éves korától balettiskolába járt.

A képen Kati apja a Teréz körúti rendelőben, ahol bőrgyógyászati, urológiai és kozmetikai rendelést folytatott. dr. Rothmann Artúr (1895-1944), egy tolcsvai bornagykereskedő legkisebb fia volt. Első generációs budapesti és diplomás, kilógva ezzel testvérei közül, akik apjuk szakmáját folytatták. Ott volt az első világháborúban, megkapta a vas érdemkeresztet a vitézségi érem szalagján „az ellenség előtt teljesített, különösen kötelességhű szolgálatai elismeréséül.”

Az anya, Goldenberg Lilly (1896-1977) az anyakönyv szerint Bukarestben, a családi hagyomány szerint Budapesten született. A Goldenberg család mindenesetre román származású. Kati 95 éves unokatestvére, Egon Philip szerint Lilly apja, Goldenberg Leon tulajdonképpen a hosszú katonaidő elől menekült el Romániából: amikor egy új törvény bevezette az 5 éves katonáskodást, felpakolta a családot és Budapestre költözött. A család itteni életében fontos szerepet játszottak az értékes keleti szőnyegek: az apa sikkasztotta, az anya, Netty pedig műintézetében „a legművésziesebben és a legolcsóbban” javította őket. Lillynek 1922-ben dr. Rothmann Artúrral kötött házassága éppen ezért társadalmi legitimációt is jelenthetett az egész Goldenberg családnak.

A fiatalkori fotókra csupán egy pillantást vetve is nyilvánvaló, hogy Kati álma a színpad volt. Itt a fiatal Judy Garlandra hasonlít. A hatást fokozza a szürreális kerti kastély a háttérben, valószínűleg egy borsodszemerei nagybácsi birtokán.

És ez az álom valóra vált.

Rothmann Katalin ugyanis Réti Katalin néven lépett fel a háború után a Nagymező utcai Pódium Kabaréban, a városligeti Kisvarietében és a Vidám Színpadon. Így már az is érthető, miért szerepel a Géczy Dorottya-Rozsos István színészházaspárral egy képen. Tengerpart, talán Románia, ötvenes évek.

A családi legendárium szerint 1956-tal Kati karrierje véget ért, nem azért, mintha valami rendszerelleneset tett volna, hanem mert a kritikus időszakban anyja és anyósa betegágya között ingázott és nem jelentkezett időben a színházában. Kati ezután a Bábszínház pénztárában dolgozott. A hatvanas években néha szerepelhetett a rádióban.

A harmincas évek végén Kati mosolya még a régi. 1939-ben, a háború kitörésekor 15 éves. 1941-ben, amikor dr. Rothmannt először viszik munkaszolgálatra, 17. A doktor ekkor még visszatért és újból rendelt a Teréz körúton, ahogy már 20 éve. A fotók szerint az életük külsőleg még jó ideig alig változott.

Aztán 1944 márciusában a német megszállással végérvényesen megpecsételődött a budapesti zsidóság sorsa is. Júniusban a főpolgármester kijelölte a zsidók által lakható épületeket, a Teréz körút 18. nem lett „zsidó ház”, így Rothmannéknak költözniük kellett. Egon Philip visszaemlékezése szerint Kati a színiiskolából apácaruhákat szerzett és abban jártak ki anyjával a lakásból – sárga csillag helyett.

1944 novemberében már minden bizonnyal egy Szent István parki csillagos házban laktak. A csillagos házakból naponta vittek el embereket és dr. Rothmann (a képen jobb oldalon) egy volt a nagyjából 50 000 munkaszolgálatos közül, akiket gyalogmenetben hajtottak Budapestről Nyugat felé, különböző ausztriai, csehországi és németországi hadiüzemekbe vagy megsemmisítő táborokba. 

1944. november 15-én még hírt adott magáról ezekkel a ceruzával gyorsan papírra vetett sorokkal: „Édeseim! Ma dől el a sors. Azt hiszem, a passzus semmit sem ér, és így a bizonytalan jövőbe indulunk innen Mosonmagyaróvárról. Mindig rátok fogok gondolni! Ez az egyetlen, ami életben tart. Imádlak benneteket és mindig kérni fogom a jó Istent, segítsen meg benneteket. Millió csók, Artur”

Az első világháborús kitűntetés vagy bármely más menlevél, Schuztpass, felmentést igazoló okmány már nem segíthetett a halálmenetben gyaloglókon. Dr. Rothmann Artúr sohasem tért vissza.