Már csak közegészségügyi okokból is tenni kellett valamit, de az utcasarkon, parkokban, a gangos házak belső udvarán álló rögtönzött sírok az egyéni és a kollektív gyász és emlékezés spontán helyszínei is lettek. Az azonosítatlan áldozatok fölött név nélküli fejfa nemzeti szalaggal átkötve, másokon név, néhol fénykép is - ha már az örök nyugalom nem adatott meg nekik, legalább arra a néhány hétre, amíg nem exhumálták és temették el őket újra.

A Fortepanra is több ilyen kép került fel különböző albumokból és adományozóktól, de ezek nem csak távoli történelmi emlékek. Segítségükkel némi képet kaphatunk a város valós történetéről is, és arról, hogy mit jelent kicsit konkrétabban például a “véráztatta” kifejezés.

De vannak, akiknek a Fortepan képei sokkoló személyes felfedezést is jelentettek. Amikor Mink András történész (kutatási területe a Kádár-rendszer) meglátta az alábbi fotót, neki ez egészen mást jelentett, mint egy amúgy önmagában is erős kordokumentum. A képen a Petőfi-híd pesti hídfőjét láthatjuk valamikor november elején, a síron virágok és rögtönzött kettős fejfa, rajta girgbe-gurba betűkkel felvésve két név: Metz György és Radó Gyula. A név, a helyszín és az életkor alapján nem lehetett kérdés: az internetes böngészés a kutatót saját nagyapjának ismeretlen sírjához vezette.

“Kijárási tilalom volt, valószínűleg már november 4. után. A rádió bemondta, hogy lehet kenyeret kapni, le lehet menni az utcára. Ahogy a szomszéddal kiléptek a kapun, azonnal géppisztolysorozat találta őket, feltehetően egy szovjet járőr fegyveréből. Rögtön meghaltak. Fogalmunk sem volt róla, hogy itt, a híd lábánál hantolták el őket” - mondta el Mink András az Indexnek, ami legalábbis a közvetlen körülményekről tudható. Klasszikus “vétlen szemlélődő” tragédia volt az övék, sok száz hasonló sorsú emberéhez hasonlóan. Radó Gyula egyszerű köztisztviselő volt, özvegyemberként nevelte két lányát, akiktől apjuk azzal búcsúzott, hogy hoz nekik kenyeret. Soha nem tért vissza: a Boráros tér sarkán lévő ház rossz helyen volt és ők a legrosszabbkor léptek ki rajta - túl közel két forró helyszínhez, a Corvin közhöz és a Csepel-szigethez, ahol még november 9-én is tartottak a harcok.

 

“Dermesztő volt, amikor megláttuk a fényképet. Az ideiglenes sír emléke nem maradt meg a családban; édesanyámék fiatal lányként érthető módon sokkos állapotba kerültek apjuk halála után. Néhány hét múlva mohácsi rokonok szekeret küldtek értük, én is ott születtem. Nagyapám végső nyughelye Farkasréten volt.”

(Fotó: PESTI SRÁC / FORTEPAN)

A többi sír és a bennük nyugvók története a képek alapján számunkra kevésbé rekonstruálható - ha Önök tudnak segíteni, köszönjük, ha írnak nekünk. Itt a Vörösmarty teret látjuk, sír kereszttel és virágokkal. A legtöbb ideiglenes sírt még a forradalom utáni télen megszüntették, az exhumált holttesteket Farkasréten, a Kerepesiben vagy máshol temették újra. Nem egyedi esetekről volt szó, a közterületen elhantoltak száma négy-ötszáz főre tehető.
A képen látható sírt olvasónk azonosította, a története itt olvasható. Köszönjük! (Fotó: Bauer Sándor / FORTEPAN)

A Ferencvárosban, egy másik, harcokkal és halottakkal teli forradalmi helyszínen. A Ferenc tér játszóterének szélén sírok sorjáznak, szemben a Bokréta utca torkolata. A közeli klinikák udvarain is temettek a forradalom napjaiban. (Fotó: Nagy Gyula / FORTEPAN)

A Harminckettesek terén a Baross utca és a Körút találkozásánál, egy világháborús hősi halottak emlékműve mellett elhantolt mártír sírjánál. (Fotó: PESTI SRÁC / FORTEPAN)

A II. János Pál pápa, vagyis a volt Köztársaság tér, a pártház ostroma során elesett forradalmár letakart holtteste. (Fotó: Nagy Gyula / FORTEPAN)

Ugyanott és ugyanakkor, a pártház ostromakor kivégzett egyik védő maradványai Rákosi címerrel, mellette összegyűrt vörös zászló. (Fotó: Nagy Gyula / FORTEPAN)

Ideiglenes sírok a Markusovszky téren. Nem túl messze innen kapott halálos lövést nagyanyám testvére, Józsi. Ő is kenyérért vagy tejért indult, október 25-én a sorban állt, amikor egy teherautóról válogatás nélkül lőni kezdtek. Úgy tudni, előreengedett egy várandós nőt a sorban, így rekedt ő az utcán. Még tíz napig élt, a szovjet bevonulás reggelén halt meg a kórházban. (Fotó: Nagy Gyula / FORTEPAN)

Egy forradalomban elesett férfi temetése Farkasréten. A forradalom alatt is voltak rendes temetések azért, akadt pap, aki napokig kint aludt a ravatalozó mellett, annyit kellett temetnie. Nálunk Budafokon november harmadikán nagy díszsortüzes búcsúztatást tartottak Tamásnak, egy 16 éves albertfalvi fiúnak. A forradalmi, Kossuth-címeres sírkő fura módon később is megmaradhatott: a kevés hely egyike, ahol az ellenforradalminak minősített jelkép átvészelte az államszocializmust. (Fotó: Nagy Gyula / FORTEPAN)

Tóth Dezső - olvasható a Bakáts téri fejfán, utólag betoldott h-val. (Fotó: PESTI SRÁC / FORTEPAN)

Németh Mártika, élt 15 évet. Sírja a pesti belvárosban lévő Károlyi kertben, ma talán virágágyások vannak a helyén. (Fotó: PESTI SRÁC2 / FORTEPAN)

A Rákóczi téri vásárcsarnok előtt. A hősi halált halt fegyveresek emlékezetének megőrzésére már a forradalom napjaiban is született javaslat. A Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Ideiglenes Forradalmi Bizottsága felkarolta Ferenczy Béni, Medgyessy Ferenc és Makrisz Agamemnon javaslatát, miszerint a forradalmi hősöknek a Vérmező közepén emeljenek emlékművet: az ország minden részéből összehordott földből itt kívánták kialakítani a „hősök dombját” - olvasható Tabajdi Gábor most megjelent könyvében. Az emlékműből a forradalom leverésével értelemszerűen nem lett semmi. (Fotó: PESTI SRÁC / FORTEPAN)

Valószínűleg egy ávós holtteste látható az Amerikába emigrált Hofbauer Róbert révén megmaradt fényképen. A felvétel pontos helyszíne és körülményei ismeretlenek. A forradalmárok által meggyilkolt kommunisták, „a népi demokráciához hű személyek” belügyi névsora körülbelül kétszázhatvan nevet tartalmazott. Mint Tabajdi Gábor írja: A rezsim mártírjainak száma lényegében megegyezett a megtorlás során kivégzettek számával. A „szemet szemért” ősi elvének alkalmazására Kádár János is utalt 1985-ben, a pártvezető így idézte fel a megtorlás folyamatát: „Amikor a halálos ítéletek száma elérte az ellenforradalmi eseményekben ártatlanul elhunytak számát, arra kértem az elvtársakat, hogy álljanak le.” (Fotó: Hofabauer Róbert / FORTEPAN)

A forradalom halottai nem csak azért nem nyughattak békében, mert néhány hét múlva újra kellett temetni jó néhányukat. Egy ideig sok családban még a gyerekek előtt sem beszéltek inkább a részletekről, de különösen jellemző az a hazugság, amivel a magyar hatóságok még a halotti anyakönyvi kivonatokat is meghamisították: a november 4-én meghaltak halálozási idejét önkényesen átírták egy későbbi időpontra, nehogy arra lehessen gondolni, esetleg a bevonuló szovjet csapatok ölték meg őket. Az emlékezés azonban így is a néma ellenállás egyik legerősebb formáját jelentette: az 1957-es halottak napján a szokásosnál is jóval nagyobb tömeg vándorolt ki a budapesti temetőkbe, hogy a levert forradalom mártírjai előtt is tisztelegjen. (Fotó: Bauer Sándor / FORTEPAN)

Sándor Dávid grafikus és Tamási Miklós a Fortepan szerkesztője rendhagyó sétát szervez az 56-os köztéri sírok megjelölésére. A séta egy fél évvel ezelőtt indult  - és elbukott - projekt lezárása. 

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!