Csavarogtam én sokat
A ma is élő amatőr fotós képei évekkel ezelőtt kerültek fel a Fortepanra. A mostani válogatásban a hatvanas-hetvenes évek csavargásai elevenednek meg. Drimbe József Kispesten él gyerekkorától fogva, a Ganz gyárban dolgozott 50 évig. Fotózni az 1960-as évek elején kezdett egy WERRA 3-mal. A ganzos kollégákból lett barátokkal járta Magyarországot és a baráti országokat.
A 24 éves Drimbe József a kispesti, azóta szanáláson átesett Wesselényi utcában
A bécsi rokonok autója előtt. Indulhat a kaland.
(Fotó: Drimbe József / FORTEPAN)Kilátás a Gellérthegyről 1967-ben
Ezek a dolomitsziklák már az őssziklamászókat is kísértésbe hozták, megmászásuk sokáig az első próbatételek közé tartozott a századfordulótól az ötvenes évekig.
Ahogy az 1913-as Hefty-Vigyázó-féle korai mászó kalauz írta: “Budapest közvetlen területén is számos alkalom kínálkoznék a sziklamászásra, de ezeket nem szabad kihasználni, nagyobb részben méltánylandó okok miatt. Itt van elsősorban a Gellérthegy, amelynek gyönyörű dolomitsziklái izgalomba hozzák a sziklamászó szívét; mégsem szabad rájuk menni s helyesen, mert eltekintve attól, hogy a sziklamászás által meglazított és legurított kövek veszélyeztetnék a forgalmat s a járókelők épségét, a mászásnak a város kellő közepén való gyakorlása folyton csődületet okozna s oly elemeket (különösen gyermekeket) csábítana utánzásra, amelyek nem bírnak sem a kellő értelmi, sem az anyagi tökével, amely a sziklamászás természetében rejlő veszedelem korlátozását lehetővé tenné.”
(Fotó: Drimbe József / FORTEPAN)A BM-szanatórium betegei egészségügyi sétájukat végzik a Budakeszi úton a hatvanas években
A természetjárást azért nemcsak receptre írta az orvos. Egyre többen voltak a századforduló óta, akik kedvtelésből töltötték idejüket a szabadban. Hogy milyen a modern természetjáró, arról 1964-ben szemléletváltást sürgető társadalmi vita zajlott a Képes Sport hasábján: „Mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy a szabad természetet kerékpáron, motoron (sőt akár gépkocsin), csónakon, vitorláson, sítalpon éppen olyan sportszerűen lehet „járni”, mint gyalogosan-botosan. Továbbá az sem maradhat íratlan törvény, hogy csakis az a természetjáró, aki jól megpakolt tarisznyát hord a hátán, minden úton bakancsban caplat, ha már nem sátorban, hát a turistaház padlásán alszik és reggel okvetlenül forrásvízben mosdik.”
(Fotó: Drimbe József / FORTEPAN)A Tündér-szikla meghódítása 1965-ben
A Tündér-szikla a magyar sziklamászás hőskorának egyik fontos helyszíne. A Jánoshegy közelében álló tömbön több mint száz éve gyakorlatoznak a mászók, köszönhetően annak, hogy jól megközelíthető, és van nehéz meg könnyű fala is.
(Fotó: Drimbe József / FORTEPAN)A sziklamászó társaság és egy Škoda Octavia a tatai Fényes-forrásnál 1968-ban
Egy képen a sziklamászás két fontos eleme. Az egyik az autó, ami nélkül nehéz eljutni a félreeső területekre. A másik pedig a félmeztelen mászó alakja, amely eszerint nem csak korunk mászókultúráját határozza meg, hanem eleinkét is. A sziklamászós félmeztelenség jellegzetessége, hogy időjárásilag teljesen indokolatlan, ahogy a képen is látszik, a szálkás srác barátai kabátban vannak. A jelenség szimplán esztétikai, párkereső funkciót lát el.
(Fotó: Drimbe József / FORTEPAN)A Szent György-hegy a Škoda ablakából 1968-ban
A Balaton-felvidék is bővelkedett mászóhelyekben, szénakazlakban, strandokban és kalandokban. A Badacsonnyal egy időben keletkezett Szent György-hegy tetejét borító bazaltsapka a hetvenes években lett védett természeti érték.
(Fotó: Drimbe József / FORTEPAN)Balatoni panoráma és egy könnyed félmosoly a badacsonyi bazaltoszlopokon győzedelmeskedő mászótól, 1968
A sziklamászás és a természetjárás csak a legutóbbi időkben lett két külön tevékenységi forma. A kép szereplője itt dorkóban, hátizsákkal jutott fel a sziklatorony tetejére.
(Fotó: Drimbe József / FORTEPAN)Küzdelem a badacsonyi bazalt oszlopsorral 1965-ben
A sziklamászást elképesztő mértékben felpörgető technikai fejlesztések kora előtt általános volt, hogy a mászók biztosítás nélkül kapaszkodtak fel a falakon. Ennek egyik oka volt, hogy nem volt még olyan kötelük, karabinerük, biztosítóeszközük, amivel kockázat nélkül mászhattak volna. Másrészt a mászóetika is vadabb volt: a kockázatvállalás természetes része volt a sportnak.
(Fotó: Drimbe József / FORTEPAN)A tatabányai Turul-emlékmű és potyautasai 1965-ben
A Tatabánya feletti Turul szobor környéke ma is népszerű sziklamászó hely. A Szédítő nevű sziklán évtizedek óta gyakorolnak a mászók. Arról nincs adat, hogy mióta gyakorolnak a szikla felett álló turul szobron is.
(Fotó: Drimbe József / FORTEPAN)Csobánka, Oszoly-szikla 1968-ban
Az ereszkedő sziklamászó képén fájdalmasan köszön vissza a sport letűnt évszázada, amikor még a ma használatos eszközök nélkül bocsátkoztak alá a mélységbe az alpinisták. A dülfer technikának nevezett ereszkedési módhoz technikai eszköz nem kellett ugyan, de a testen speciálisan megcsavart kenderkötél fájdalmas volt, és hamar tönkretette a legjobb bricsesznadrágot is.
(Fotó: Drimbe József / FORTEPAN)Pompás kilátás az egykori Német Demokratikus Köztársaságban található Bastei-kilátóból, 1971-ben
Bastei Szász-Svájc népszerű kirándulóhelye, a klasszikus sziklamászás egyik fontos helyszíne. A torony tetejére a fiatal mászó nem speciális cipőben, hanem jó bőrbakancsban kapaszkodott fel.
(Fotó: Drimbe József / FORTEPAN)A Vaskapu-szikla a Pilis-hegységben, 1965
Fájdalmas dülfer technikás ereszkedés bricseszben, bőrbakancsban, kesztyűben. A jelenet akár 1910-ben is játszódhatna a főváros környékének népszerű mászóiskolájában.
(Fotó: Drimbe József / FORTEPAN)Ébredés szénakazal mellett, 1968
Természetben alvás a high tech matracok és hálózsákok feltalálása előtt, gumimatrac és plédek segítségével. Akkoriban elképzelhetetlen volt, hogy a szabadban éjszakázás kényelmesebb is lehet, mint otthon, az ágyban. A sajgó csontokért csak egy jó kis Badacsony-mászás kárpótolt.
(Fotó: Drimbe József / FORTEPAN)A jugoszláv (ma szlovén) Júliai Alpok 1972-ben
A kép nem farsangon készült, hanem a csúcson, két korszerűen felöltözött spanyol hegymászóval (jobbra).
(Fotó: Drimbe József / FORTEPAN)A Vaskapu-szikla a Pilis-hegységben, 1965
A félreértelmezett, tiltásközpontú természetvédelmi elvek miatt a pilisi Vaskapun manapság már nem szabad mászni, de a hatvanas évek sziklamászói még boldogan lenghettek a köteleiken, biztosítóeszköz, karabiner, beülő, vagy bármilyen egyéb biztonsági eszköz nélkül.
(Fotó: Drimbe József / FORTEPAN)A Fortepan jó minőségű, 1960 előtti fotóhagyatékokat keres! Ha Ön ilyen típusú fotóhagyatékot, gyűjteményt örökölt és szeretné megismertetni, felbecsültetni, esetleg értékesíteni, jöjjön el március 17-én az Útisz Galériában rendezett Archív Fotó Napra. A részleteket itt olvashatja.