Élete és halála volt a tánc
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
„Magának mindene megvan, amit nem lehet megtanulni, és alig van valamije abból, amit meg kell tanulni”– mondta Nagy Etelről mozdulatművész tanárnője. Kassák Lajos nevelt lánya pár év alatt mégis a harmincas évek magyar kortárs táncművészetének megkerülhetetlen, mára elfeledett alakja lett. Az 1907-ben született Nagy Etelt egész életében traumatizálta, hogy anyja Kassák Lajosért elhagyta a családját. Simon Jolán, a sziniiskolát végzett munkásnő a Tanácsköztársaság bukása után követte Kassákot az emigrációba, Etel és testvérei intézetben, vidéki zárdában töltötték gyerekkorukat. Kassákék visszatérte után együtt laktak az angyalföldi lakásban, amely a Munka-kör egyik találkozóhelye volt. Itt látta meg őt először későbbi férje, Vas István, aki egész regényt szentelt kapcsolatuknak. A hatvanas években megjelent Nehéz szerelem Eti rövid életének szinte egyetlen forrása.
A Nagy Etel-hagyaték képeit unokahuga adományozta a Fortepannak. A valószínűleg különböző fotósoktól származó, a test és a tánc tűnékenységére emlékeztető képek egy része megjelent a róla szóló, Egy magyar táncosnő – Nagy Etel emléke című könyvben 1940-ben.
A Kassák-féle Munka-kör egyik kirándulásán készülhetett ez a fotó 1930-ban. A fiatal baloldali munkások és diákok számára szervezett csoportban szavaltak, színházat és folyóiratot csináltak. A fotóscsoport tagja volt a kép feltételezett készítője, Rákosi későbbi protokollfotósa, a szociófotósként induló Bass Tibor is. (Fotó:
FORTEPAN)
Lengyel Lajos fotója 1936-ban készült, abban az évben, amikor Nagy Etel mozdulatművészeti iskoláját a rendőrség bezáratta. (Fotó:
FORTEPAN)
A mitikusan szegény, angyalföldi Eti és az érettségi ajándékként textilgyárral megkínált Vas István Bécsben talált egymásra, a húszas évek végén. A lánynak csak a tánckosztümjei voltak utolsó divat szerint valók, egyébként kávéházba sem mert beülni, mert nem volt pénze. Vastól csak feketét és mignont fogadott el, igaz, azt elképesztő mennyiségben. (Fotó:
FORTEPAN)
Nagy Etel Pozsonyban, Bécsben és Budapesten tanult tánc-és mozdulatművészetet, mielőtt saját iskoláját megnyitotta. Régi paraszti táncokból kiindulva hozta létre kortárs koreográfiáit. (Fotó:
FORTEPAN)
Eti Kuruc dallamok című koreográfiájának egy mozdulata Lengyel Lajos fotóján. Elsőként táncolt Bartók és Kodály zenéjére. A bécsi mozgásművész guru legelszántabb tanítványa volt a húszas években. „Magának mindene megvan, amit nem lehet megtanulni, és alig van valamije abból, amit meg kell tanulni”– mondta neki a „csúnya, de félelmetes színpadi varázsú” Gertrud Krauss. (Fotó:
FORTEPAN)
Nagy Etel valamikor a harmincas években. Vas írta a kapcsolatukat feldolgozó Nehéz szerelemben, hogy amikor először találkoztak, Eti Kassák tervezte, konstruktivista blúzával mintha az angyalföldi lakás alkatrésze lett volna. Sokáig Bécsben is csak a mozgalomról beszélgettek, „meg a jövendőről, mert átkozottul kollektívák voltunk mi akkor, és még sokáig azután is.” Kassákkal és Eti anyjával mindvégig ellentmondásos volt a kapcsolatuk. (Fotó:
FORTEPAN)
Az egyik táncos talán a kor híres és Etit is tanító mozdulatművészeti tanára, Káldorné Ritter Mária (legalábbis a hátoldalon szereplő felirat ezt valószínűsíti). Eti saját mozgásművészeti iskoláját nem nyitotta újra, de szinte élete utolsó pillanatiág táncolt. A harmincas évek végén kezdődtek görcsös rángással, ájulással és emlékezetkihagyással járó rohamai. Agydaganat - diagnosztizálták végül az orvosok. Vas szerint „inkább örült, hogy komoly baja van, és nem kell többé magában viselnie a hisztéria pecsétjét.” (Fotó:
FORTEPAN)
Utolsó táncát, a Búcsút barokk dallamokra komponálta két héttel halála előtt. Életben volt, amikor már német megszállók ültek a varsói operában, ahol egykor neki tapsolt a közönség. Nem törődött vele, Vas a két zsidótörvény szorításában annál inkább. Közös öngyilkosságra akarta rávenni Etit, aki konokul és dühödten ellenállt, így végül az egy próbálkozáson már túlesett Vas is lemondott a gondolatról. „Ha visszagondoltam halálos esélyemnek arra a groteszk elfuserálására, semmiképpen sem remélhettem, hogy egy tiszteséges öngyilkosságot nyélbe tudnék ütni Eti szakértelme nélkül”– írta. A „halálra és halálra menő huzakodásnak” végül Eti 1939 őszén vetett véget. A ravatalon volt az utolsó fellépése, „mintha csak a nyugalmat és mozdulatlanságot is el akarta volna táncolni egyszer.” (Fotó:
FORTEPAN)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
