A ma is őrzött, nagyapától kapott sok kötetes Brehm-lexikonon felnőtt Kinszki Imre orvosnak készült, de nagyapja halála után kényszerűségből irodista lett. És hobbifotós. A természetfotózásba annyira beleásta magát, hogy a harmincas években rendszeresen jelentek meg saját fotóval illusztrált cikkei a Búvárban, sőt a National Geographicban és az American Photographyban is. A Róna utcai lakásban mindig volt valamilyen háziállat: tarajos gőték, elevenszülő halak, ágyneműtartóban lakó sündisznó – és megszelídített ájtatos manó. Őt egy skatulyában kirándulni is magukkal vitték, szabadon engedték és mindig visszajött.

Kinszki Imre a természettudós Herman Ottóval barátságban lévő Schiller nagypapától kapta az első mikroszkópját, Judit az apjától. Az 1934-ben született Judit öt-hat évesen Kinszki társa volt a természetjárásban. Rengeteget kirándultak az akkor még kültelki Rákos patakhoz. „Mesélt a madarakról, bogarakról, növényekről, csillagokról, mindenről, imádtam. Sétáltam vele, fogta a kezemet, növényeket gyűjtöttünk. Mai napig is mindennek tudom a nevét”– idézte fel Judit.

Judit mindenben utánozta hat és fél évvel idősebb bátyját, aki azért is örülhetett a kishúg születésének, mert megszabadulhatott lányos fürtjeitől és végre fiúsra vágták a haját.. „A bátyám dolga volt mindenre megtanítani engem. Bedobott a medence közepére, én kikapálóztam, megint bedobott, és akkor lassacskán így megtanultam úszni. Ugyanez volt a korcsolyával. Bevitt középre, otthagyott, én bőgtem, ott álltam egy darabig, kicsámpáztam, megint bevitt. Egy óra múlva már vidáman kikorcsolyáztam”– mesélte Judit a Centropának adott életútinterjúban.

Kinszki Imre apai nagyszüleinek Ipolyság (ma Sahy, Szlovákia) mellett volt földbirtokuk. A Felvidék 1938-as visszacsatolása után többször meglátogatták a Hévmagyarádon élő unokatestvéreket. Az intéző házát megkapták egész nyárra, és bár lavórban mosakodtak, pottyantós budira jártak, szerették. Judit szerelmes volt Jancsiba, az unokatestvérébe. „Nagyon mókásnak tartottam, hogy őt is Kinszkinek hívják, engem is, és ha megkérdezik, akkor az apáink neve is ugyanaz.”

Speciális babakocsi-árnyékoló a húszas évekből.

„Mindenki azt hiszi, hogy én vagyok az a kislány a képeken. Nem, ez a bátyám”– mondja Judit. „A bátyámnak azért volt ilyen kislányos haja, mert anyukám mindenképpen egy kislányt szeretett volna. És ameddig én meg nem születtem, hajcsatokkal volt tele szegény haja.”

A háttérben látszó bérház a Bosnyák utca 1., ahol Gárdonyi Ilona egyik orvos bátyja lakott. Ő előlegezte le az ifjú házasoknak a Róna utcai lakást. A kétszobás második emeleti lakásból Judit születése előtt költöztek a háromszobás első emeletibe. „A képeken lehet látni, hogyan esik be a napfény és meddig lehet ellátni, úgyhogy mindig meg tudtam mondani, hogy 1934 előtt volt vagy utána”– sorolja az azonosítási pontokat Judit. 

Buborék. Zugló. Harmincas évek. 

Akkoriban beépítetlen telkek és bolgárkertészetek váltották egymást a környéken. „Részben proletár környék volt”, a Danuvia gépgyárban és a Diana sósborszeszt gyártó üzemben dolgozó munkások gyerekei Kinszkiékkel jártak az Angol utcai elemibe.

Kinszki első fotói állítólag újszülött fiáról készültek, addig eszébe sem jutott a fényképezés. Mindenbe beletanult, otthon, a fürdőszobában hívta elő a negatívokat. Saját gépet is fejlesztett, a természettudományi nagyítóval felszerelt Kinszektát, mellyel mikroszkopikus felvételeket tudott készíteni.

Kinszki rengeteget játszott a gyerekekkel. A játékpuska, ólomkatona, íj ki volt tiltva, de volt helyette kisvasút, saját készítésű állatos meg őslénytanos társasjáték, papírból hajtogatott és kifestett város hidakkal, házakkal, épületekkel, kupolával. Gabi papírból készített fényképezőgépet is kapott, benne rajzokkal, mintha ő fotózta volna.

A kiskáddal edző erőművész Spacz Alfréd, az egyik nagynéni férje. Éveken keresztül Nógrádverőcén vakációzott a Kinszki család, a Szilágyi nevű tanítóéktól bérelt kis faházban és óriási kertben. „Imádtunk ott lenni. Volt mindig nagy vendégség, rengetegen jöttek mindig a rokonok, imádott odajönni anyukám több testvére is, az Aranka, a Gyöngyi. Soha nem aludtak ott, jöttek-mentek. Óránként volt vonat Pestre és Pestről is.” Bächer Iván 2006-ban még megtalálta Kinszkiék nyári kisházát Verőcén az „egykori parasztházból felpolgárosított nyaralóházak” között.