A Magyarország Orvosainak Évkönyvében 1918-as végzettsége ellenére csak 1923-tólszerepel, ekkor az orthodox izraelita hitközség által a Városmajor utcában működtetett Bíró Dániel kórház röntgenintézetét vezette. 1941-ig szinte az összes fővárosi kórházban dolgozott, például az Apponyi Poliklinikán (ma Szövetség Utcai Kórház), a Városmajor Kórházban (ma Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika) és a Szent István Kórházban.

A Magyarországon elsőként fülészeti röntgenfelvételeket készítő dr. Haas volt a Magyar Röntgen Társaság egyik alapítója, később hosszú éveken át elnöke. 1925 óta magánpraxist is vezetett, előbb a Vilma királynő út (ma Városligeti fasor) 24-ben, 1932-től a Klotild utcában, majd 1935-től a háborús évek által megszakítva 1948-ig a Hollán Ernő utca 4-ben.

Az USHMM adatbázisa szerint dr. Haas 1940‐ben munkaszolgálatos lett, majd 1941 végén a zsidótörvények következtében elvesztette állását. Ugyanakkor az 1942-es kamarai évkönyv még mindig a Bíró Dániel kórház röntgen főorvosaként említi (a kórház több mint száz betegét, orvosát és ápolóját 1945. január 14-én nyilas fegyveresek lemészárolták, az épületet szabad rablás után a holttestekkel együtt felgyújtották.) A halálakor megjelent egyik amerikai nekrológból úgy tudjuk, dr. Haas a háború alatt koncentrációs táborban volt, és ő volt az egyetlen túlélő a Haas-családban. 1945 nyarától újra rendelt Hollán Ernő utcai lakásán.

A második világháború után ismét belevetette magát a gyógyításba: a Korányi Kórház röntgen osztályának főorvosa lett, az újonnan alakuló röntgen-szakcsoport társelnöke. A Bíró Dániel kórházat otthagyva az orthodox izraelita hitközség Kertész utcai nyilvános rendelő intézetének röntgenosztályát vezette.1946-ban az orvosin egyetemi magántanárrá nevezték ki. Amikor 1948-ban négynyelvű orvosi szakkönyve megjelent, ő már Amerikában volt.

A Rákosi-korszak sok magyar zsidót elüldözött, ahogy erről Hámori Gyula fotói kapcsán írtunk, bár az nem derült ki, az új egyház- és vallásellenesség befolyásolta-e dr. Haas döntését. Tény, hogy több tucat német, angol, francia és amerikai szaklapokban megjelent közlemény szerzőjeként, nemzetközi szinten jegyzett radiologusként rögtön 1948-ban a chicagoi University of Illinois docense lett. Bekapcsolódott az ott felépített atomreaktor felhasználásával foglalkozó kutatásokba, részt vett a különböző fajtájú rákok gyógyítását célzó új eljárások kidolgozásában és első alkalmazásában.

Haas Lajos 1954-ben állampolgárságot is kapott. A lomtalanításon előkerült diák szerint az ötvenes években sokat utazott, talán konferenciákra, talán kedvtelésből. A halál is útközben érte, közlekedési balesetben halt meg Kanadában, a Quebec-közeli Neuville-ben 1957-ben. Az Amerikai Rádium Társaság gyűlésén vett részt, amikor szabadidejében fotózva egy autó elütötte.

Az Amerikában megjelent nekrológokkal ellentétben dr. Haas-nak egyetlen közeli hozzátartozója mégis életben volt. 1948-as emigrációjakor idős édesanyját hagyta Budapesten: Geiringer Etelka 1959-ben halt meg csaknem kilencven évesen. Sosem tudta meg, hogy utolsó gyermekét is túlélte – a barátok és a rokonok eltitkolták előle. Dr. Haas magánéletéről sok mást nem tudni. Valamikor a harmincas években volt egy rövid ideig tartó házassága egyik orvoskollégája özvegyével. Apja korábban meghalt, testvérei nem tértek vissza a haláltáborokból.

„Minden érdekelte, mindenhez volt ideje; kitűnő ismerője volt irodalomnak, zenének, képeknek, szőnyegeknek, bélyegeknek, művészien fotografált. Testi-lelki szenvedést szótlanul tűrő, hallgatag, zárkózott természet volt; baráti közelségébe kevesen kerültek, de igen sokan adóztak tisztelettel, nagyrabecsüléssel nagy tudásának, szerénységének és mindenkori segítőkészségének”– írhatta meg végre 1960-ban nekrológját a Magyar Radiológia című folyóiratban dr. Koppenstein Ernő. dr. Haas három, anyja már egy éve halott. Haas Lajos a chicagoi Rosehill temetőben nyugszik.