A fotón Tölg egy méreten aluli süllőt szorongat, igyekszik a szájából kiszabadítani a ragadozóhal egyik fő táplálékát, egy félig megrágott szélhajtó küszt (közismertebb nevén snecit). Láthatóan kétszemélyes művelet, az asszisztens egy csipesszel feszíti szét szerencsétlen süllő száját. A közhiedelemmel ellentétben a süllő és a fogas ugyanazon halfaj, csak a nagyobb példányok érdemelték ki a fogas nevet a nagyranövő szemfogak miatt. A fogas unokatestvére a kisebb alkatú kősüllő, amit horgászberkekben kövesnek becéznek. A köves húsa vetekszik a fogaséval.

Az évtizedek óta tervezgetett intézet nem véletlenül került a Tihanyi-félszigetre. Ez volt akkoriban a Balaton környékének legérintetlenebb területe, mely belső tavával, hegyeivel, vulkanikus képződményeivel rengeteg kutatási témát adott, de ami ennél is fontosabb: a két nagy balatoni medence találkozásánál fekve különösen alkalmasnak tartották sekély és mély vizek összehasonlító tanulmányozására. A kultuszminisztérium a tihanyi bencésektől vette meg a többhektáros területet, ahol Kotsis Iván tervei szerint épült fel a főépület, a vendégház és a kutatói lakóház. A képen jobbra a Rockefeller-alapítvány támogatásával épült üvegház, az ötvenes években algagyár működött benne.

Tölg fotóján a hagyományos, körhálós halászat utolsó stádiuma: a háló a partra húzatása. A halakat hatalmas, vesszőkosarakban hordják el minden valószínűség szerint az oxigénpalackkal levegőztetett halszállító tartályokhoz. Az intézet kalapos, ballonkabátos párttitkára elégedetten figyeli a munkafolyamatot. A horgászok nagy megelégedésére néhány éve a balatoni halászatot betiltották.

Vidám nyári halászat

A zsákmány láthatóan apróhalakból, többnyire kispontyokból áll, de egy körülbelül hatkilós példány is rajtavesztett. A halakat valószínű telepítés céljából halászták ki egy nevelőtóból.

Az angolna sem őshonos hal a Balatonban, bár egyes vélemények szerint a Sió csatornán fel tudott úszni. Míg az amurnak az ikrája, az angolnának a vére mérgező. Balatoni horgászat során helyi öreg pecásoktól lehet olyan történetet hallani, hogy éjszaka az angolnák kikúsznak a kertbe, és leeszik a zsenge zöldborsótermést. Bár tényszerű, hogy az angolna a nedves fűben meglepően jól siklik, a történetet azért valószínűleg túlzás.

A hatvanas évekbeli legendás tihanyi kutatói életről szól a már emlegetett Bikakolostor, álnevekkel, de „elképesztően hiteles karakterábrázolásokkal” – írja G.-Tóth László, aki intézettörténetében hozzáteszi a magáét. Tőle tudjuk, hogy a konyhát a kutató-feleségek hetenként felváltva, kevés pénzből vezették és a közös étkezések fontos csapatépítők voltak. Az akkoriban történt legkülönfélébb intézeti és intézet-körüli társadalmi események, társasági történetek ma már az intézeti anekdotakincs klasszikusai.

A minisztériumból lejöttek az elvtársak ellenőrizni a Kutatóintézetet, és az egyik halász megcsónakáztatja őket. Bezzeg erre a csónakra jutott motor, míg a Badacsony alatti halászoknak evezőkkel kellett küszködni.

Süllő evolúció

A vonalzó szerint a legnagyobb sem érte el a kifogható mérethatárt, de legalább a fogai jól megfigyelhetők, bár kis méret miatt még jóindulattal sem üti meg a fogas kategóriát.