Index Vakbarát Hírportál

Kiderülhet az évek óta rejtegetett gáztitok

2015. március 8., vasárnap 13:51

Pert vesztett az MVM Partner a szocialista képviselő ellen, ki kell adniuk az összes gázszerződést, amit az utóbbi években kötöttek így a nagy port kavaró MET-es gázügylet több, eddig rejtegetett részlete nyilvánosságra kerülhet. Az állami cég azzal próbált védekezni a bíróságon, hogy ők nem is közfeladatot ellátó szerv, az érvelésük nem volt elég meggyőző. Azt mondták, ők nem is tudták, hogy kik a MET valódi tulajdonosai.

Alaposan megkavarhatja az állóvizet MET-ügyben, hogy az állami tulajdonban lévő MVM Partner a héten másodfokon is elvesztette azt a pert, amelyet Tóth Bertalan szocialista képviselő indított nagyjából egy évvel ezelőtt. A Fővárosi Ítélőtábla döntése jogerős, fellebbezésnek helye nincs.

Vége a titkolózásnak

A bíróság március ötödikei döntése értelmében az MVM kerekedőcégének 15 napon belül ki kell adnia:

Tóth Bertalan eredetileg azt is kérte az MVM Partnertől, hogy nyilatkozzanak, ismerik-e egyáltalán a MET tényleges tulajdonosait, és ha igen, nevezzék meg őket. A perben azt mondták nem ismerik a tulajdonosokat. (Azóta egyébként maga a MET tette közzé honlapján a tulajdonosok neveit.)

A közérdek erősebb

A köztulajdonban lévő MVM-cég a tárgyalásokon azzal próbálta megtagadni a kért adatok nyilvánosságra hozását, hogy azok üzleti titkok, és nem közérdekű adatok, ők eleve nem is minősülnek közfeladatot ellátó szervnek.

Ezt az érvelést azonban a bíróság nem fogadta el, és erre nem csak egy tavalyi alkotmánybírósági határozat adott okot. Hanem az is, hogy korábban maga az MVM Partner is úgy hivatkozott a MET-tel kötött szerződéseire, mint amivel ők az állami vagyont növelték, és hozzájárultak a gáz- és áramárak csökkenéséhez. Ezek pedig értelemszerűen közérdekű, nem pedig üzleti célú dolgok.

Arról már nem is beszélve, hogy ők a kifogásolt MET-es ügyletnél a minisztertől eleve a távhősök megsegítése érdekében kapták a gázt, ezt nehéz lenne nem közfeladatnak tekinteni. Az MVM Partner a perben nem tudta bizonyítani azt sem, hogy versenypiaci stratégiájuk szempontjából aránytalanul nagy kárt okozna az adatok nyilvánosságra kerülése.

Így elvileg nem lesz más választásuk, ki kell adniuk a kért dokumentumokat.

Ezért indult a per

Kivéve azt a néhány szerződést, amelyek már korábban is nyilvánosságra kerültek, és amelyek alapján az egész MET ügy kirobbant, illetve tulajdonképpen az egész per is elindult. A kiszivárgott szerződésekről elsőként az Index számolt be még 2014 elején.

Cikkünkben megírtuk: a fejlesztési miniszter az MVM Partnernek versenyen kívül hozzáférést adott a nyugati irányú gázvezetékhez, hogy a relatíve olcsóbb gázból segítsék a távhős cégeket, a gáz azonban végül ennél kacskaringósabb utat járt be. Eladták az offshore hátterű MET magáncégnek, amely aztán kedvére kereskedhetett vele.

És az üzlet éveken keresztül folytatódott, dacára annak, hogy közben egyébként már önmagában a verseny nélküli kapacitásszerzés miatt is kötelezettségszegési eljárás indult az ország ellen.

A MET-ről idővel aztán először kiderült, a tulajdonosok között jelen van az OTP-vezér Csányi Sándorral szoros üzleti kapcsolatban álló Nagy György, és az Orbán Viktorral és Hernádi Zsolt Mol-vezérrel is barátságban lévő Garancsi István. Később pedig az is, hogy rajtuk kívül tulajdonos Ilya Trubnikov, orosz-kanadai üzletember, és Lakatos Benjámin is. Utóbbi a MET egyik menedzsere is egyben.

Több dolog tisztázódhat

Utólag a cégek azzal védekeztek, hogy az MVM Partnert a miniszter egy olyan időszakban bízta meg a nagy gázügylettel, amikor az állami cég még nem volt felkészülve a feladatra, és ha maga próbál kereskedni a gázzal a piacon, nagyot bukhatott volna rajta. Ezért adták inkább át az államtól kapott kapacitást a MET-nek, mint nemzetközileg is erős, jó kapcsolatokkal rendelkező profi kereskedőnek.

Ez azonban felveti a kérdést:

Mindezekről talán többet megtudhatunk, ha az MVM Partner kiadja az eddig rejtegetett szerződéseket és információkat.

A korábban gázkereskedőként tevékenykedő MET az utóbbi egy évben egyébként egyre aktívabb a magyar energiapiacon, és több új területre is belépett. Megvásárolták az egyik legnagyobb gázos erőművet, beszálltak a villamosenergia-kiskereskedelembe, bejelentették, hogy megveszik a GDF Suez szabadpiaci gázportfolióját, és érdeklődnek további felvásárlások iránt is.

Rovatok