Index Vakbarát Hírportál

Mentsen meg téged a Rogán Antal!

Ezt történt a magyar gazdaságban az év 18. hetében

2015. május 10., vasárnap 16:02

Szigorodik a vasárnapi zárva tartás, az ország többsége nem kér belőle. A devizahiteleseknek Rogánék addig mondták, hogy megmentik őket, hogy végül el is hitték. A Quaestor-ügy kezelésén teljesen kibuktak a bankárok, a Buda-Cash vezetője részegséggel védekezik. Soha nem fizettünk még ennyi adót, Varga csökkentést ígér. De legalább a makroszámok biztatóak.

Van úgy, hogy sokat beszélnek valamiről, de aztán mégis csak akkor értjük meg igazán, amikor megtapasztaljuk. Például amikor kicsit dühösen egymást kérdezgetik az emberek, hogy hová tűnt az a sok éjjelnappali a belvárosból, hogy miért nem lehet anyák napján délután virágot venni, vagy cigarettát este tíz után szinte sehol. És akkor beugrik, hogy vasárnapi zárva tartás.

Mert a KDNP ötlete mostanra az életünk része lett, és ahogyan a sokadik felmérésből is kiderül, az emberek többségének ez egyáltalán nem tetszik.

Ebből a szempontból pedig másodlagos, hogy maga a forgalom más napokon amúgy nő-e, vagy hogy a fogyasztás bővülése hogyan ellensúlyozza a negatív hatásokat. Most vasárnap például már nem nyithatnak ki a világörökségi területen sem a kiskereskedelmi üzletek, miután azok kikerültek a mentességet élvező kivételek közül.

Mentsen meg téged a Rogán Antal!

Hasonló hidegzuhanyként érte a devizahitelesek egy részét, amikor megkapták értesítőjüket a banktól, és kiderült, mennyit is csökkent a tartozásuk. A levél sokaknak csalódás volt, sőt sokan csak most szembesültek azzal igazán, pontosan mennyivel is lógnak a banknak.

Hiába szórnak tehát szét 570 milliárdot a kétmillió devizahiteles között, a forintosítás legfeljebb az ország sérülékenységét csökkenti, egyéni szinten sokan mást képzeltek, amikor azt mondták nekik, megmenti őket a kormány.

Az MNB vizsgálja is, hogy megfelelően zajlik-e a forintosítás. Akinek meg nem tetszenek az új feltételek, hatvan napon belül felmondhatja a szerződését, visszafizetheti a teljes tartozást. A legrosszabb helyzetben lévőknél hamarosan jöhet a magáncsőd, az autóhiteleseknél pedig szintén a forintosítás.

Nem tudom mi történt, túl részeg voltam

De nem csak a devizahiteleknél próbálják megóvni döntéseik következményeitől az embereket, a héten indult a Quaestor-kártalanítás is. Ahol a többi pénzintézettől kalapoznának össze elképesztő összeget, hogy az állítólagos fiktív kötvények tulajdonosait szinte maradéktalanul kifizethessék.

Ez az, amire korábban már Lantos Csaba, a Központi Elszámolóház és Értéktár (Keler) elnöke is kiakadt, ami miatt Csányi Sándor OTP-vezér is morgolódott, és amit az Erste vezére sem hagyhatott szó nélkül. Treichl szerint a Quaestor-ügy kezelése felér a bankokkal való kiegyezés megszegésével a kormány részéről. Nem ez lenne mondjuk az első ilyen.

Eközben kiderült, az ország Marcsikájának legalább ezren dőltek be, és akár 10 milliárd körüli is lehet a Kun-Mediátor ügyfeleinek kára. A Buda-Cash egyik vezetője pedig azzal védekezik, hogy ő már azt sem tudta igazán, mi történik a cégnél, annyira sokat ivott az utóbbi időben.

Hogy melyik brókerügyben mi történt az utóbbi időszakban, azt az alábbi idővonalon végigkövetheti:

Sok az adó

Soha ennyi féle adót még nem fizettük, állítja a Mazars, akik 19 ország adórendszerének főbb pilléreit vizsgálva arra jutottak, hogy az élőmunka adóterhei még mindig elképesztően durvák nálunk, egészen pontosan a legrosszabbak (a családi kedvezménnyel azért a terhelés nagyot csökken, de ilyen nincs minden országban, és nem is érint mindenkit, ezért a Mazars ezzel nem számolt).

Ha az adók száma nem is, az adóterhelés a konvergenciaprogram szerint valamennyit csökkenne a következő években, igaz ez a kiadások és a társadalmi juttatások megvágását is magával hozná. Nem csak az szja kulcsa lesz kisebb évről évre, csökkenhet az internet áfája , a bankadó és a reklámadó megváltoztatása pedig máris napirendre került, utóbbi esetben végül a legkisebbeket megkímélnék az adófizetéstől.

És megkegyelmeznek a legnagyobbaknak is, az RTL Klub például az új szabályok szerint lényegesen kevesebbet fizet majd. A számla nagy részét a közepes, néhány százmilliós, milliárdos árbevételű cégek fizetik majd.

A hét legnagyobb nyertesei:

A hét legnagyobb vesztesei:

 A hét grafikonja:

Mekkora májer valaki Ausztriában magyar fizetéssel? Semekkora. Az alábbi ábrán jól látszik, hogy az a jövedelem, ami nálunk már bőven a felső öt százalékban van, az tőlünk nyugatabbra a legrosszabbul kereső tíz százalékba esik.

 

Mi történt a piacon?

A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) futó részvények forgalma 57,5 milliárd forint volt az előző heti 71,7 milliárd forint után, a BUX 0,58 százalékkal emelkedett és 22 742,94 ponton zárt pénteken.

A Mol 300 forinttal, 1,99 százalékkal 15 350 forintra erősödött, az OTP-részvények ára 55 forinttal, 0,92 százalékkal 5950 forintra esett. A Magyar Telekom árfolyama 13 forinttal, 3,21 százalékkal 418 forintra emelkedett. A Richter papírok árfolyama 6 forinttal, 0,13 százalékkal 4555 forintra csökkent.

   17. heti záró 18. heti záró
BUX 22 612 22 742
OTP 6005 5950
Mol 15 050 15 350
Richter 4561 4555
Magyar Telekom 405 418

Az euró árfolyama elég nagy kilengéseket mutatott a héten. A hét elején még 300 forint közelében is járt az euró, a hét második felében a 307,5-öt is meglépte. Később korrigált, majd visszaállt a 302-304 körüli szintre.

Hírek a nagyvilágból:

Görögország átutalta a Nemzetközi Valutalapnak (IMF) a szerdán esedékessé vált mintegy 200 millió eurós törlesztőrészletet. A következő fontos határidő május 12., a jövő hét keddjén lesz, 750 millió eurót kell az IMF-nek fizetnie. Emellett a görög államnak meg kell újítania a május 8-án, illetve 15-én lejáró kincstárjegyeket, mindkét alkalommal 1,4 milliárd euró értékben.

A dán kormány engedélyezné a benzinkutaknak, ruhaboltoknak és éttermeknek, hogy a jövőben ne kelljen elfogadniuk a készpénzt. Ez az intézkedés egy ötven tételes gazdaságélénkítő csomag része, és az elektronikus fizetési módokra való átállást gyorsítanák vele.

Rovatok