Index Vakbarát Hírportál

Beperelték Putyint a maláj gép lelövése miatt

2016. május 21., szombat 19:35

Beperelték Vlagyimir Putyin elnököt és az orosz államot a 2014-es kelet-ukrajnai géplelövés áldozatainak hozzátartozói. Az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt kezdeményezett eljárásban áldozatonként 10 millió ausztrál dolláros (2 milliárd forintos) kártérítést követelnek.

A panaszosok ügyvédje szerint biztonyítékaik vannak arról, hogy bűncselekmény történt, és az orosz elnök és az állam közvetlenül is felelős a történtekért. A perben az utasok élethez való jogának megsértésére hivatkoznak az emberi jogi bíróság előtt.

A csoportos keresetben összesen 33 felperes van, köztük nyolcan ausztrálok, egy új-zélandi, a többiek pedig malájok.

A Malaysia Airlines MH17-es járatát 2014 júliusában egy Buk típusú, orosz gyártmányú légvédelmi rakéta lőtte ki Kelet-Ukrajna fölött, ahol éppen harcban álltak az oroszok által szponzorált szakadárok és az ukrán biztonsági erők. 

A kijevi kormány és számos nyugati ország szerint a szakadárok lőtték le a gépet, a rakétarendszert pedig az oroszoktól kapták. Moszkva ezt természetesen nem ismerte el, Kijevet okolja, és már több alternatív teóriával is előállt a történteket illetően, a dolog mélyebb nemzetközi kivizsgálását azonban megakadályozta.

Az emberi jogokkal hadilábon álló orosz kormány egyébként tavaly év végén elfogadott egy olyan törvényt, amely szerint nem kell végrehajtani az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéleteit az országban, ha ez ütközik a belső jogrenddel. 

Az ügy kiváltó oka az volt, hogy a bíróság kártérítésre kötelezte Moszkvát a Jukosz olajcég állami lenyúlása kapcsán. A dolog egyébként eléggé bizarr, hiszen a nemzetközi jog hagyományosan elsőbbséget élvez a nemzeti joggal szemben. Mindazonáltal az borítékolható, hogy Putyinék úgyse fogják végrehajtani az ítéletet, bármi is lesz az.

Rovatok