Index Vakbarát Hírportál

Baj van a magyar gyémántbányászoknál

2016. október 6., csütörtök 08:50

Kicsinek számító, azaz hárommillió forintos bírság mellett az MNB felfüggesztette a TWD Investments részvényeinek tőzsdei kereskedését. A gond az, hogy a cég az első félévéről nem tud beszámolni, legalábbis legkésőbb szeptember 30-ig lett volna ez kötelező. Most meg már azóta eltelt egy hét, és a felügyeletnek ez most feltűnt.

A kereskedés addig lesz felfüggesztve, amíg TWD-nél nem pótolják a beszámolót. Illetve a felügyelettől akkor már egy vizsgálatot is indítottak a cég ellen.

A TWD-ről azt lehet tudni, hogy gyémántbányászattal foglalkoznak többek közt Sierra Leonéban. Az ország a világ egyik legnagyobb gyémántlelőhelye, viszont alig látnak valamit ennek hasznából, a kormány ugyanis elég mérsékelten tudja csak ellenőrizni a gyémántra lecsapó magáncégeket. Sierra Leone sokkal inkább él a vasérctermelésből, sok vasat ugyanis például jóval nehezebb kicsempészni.

Az ország egyébként legutóbb fontos ebola-gócpont is volt.

Rovatok