Index Vakbarát Hírportál

Milliárdos megbízást nyert Tiborcz egykori cége

2017. szeptember 4., hétfő 10:57

Összesen 1,4 milliárd forintért szerelhet be korszerű LED lámpákat 17 vasútállomásra Tiborcz István volt cége, az Elios Zrt. - írja a Magyar Nemzet. A közbeszerzéseken korábban is nagyon sikeres cég két szerződést kötött a MÁV-al, egyet a nyugat-magyarországi, egyet pedig a kelet-magyarországi állomások kül- és beltéri világításának korszerűsítéséről, előbbit 544 millió, utóbbit 865 millió forintért. Így ez a cég szállíthat izzókat többek között a balatonfüredi, dombóvári, nagykanizsai, dombóvári, pécsi, dunakeszi és egri pályaudvarra valamint Kőbánya-Kispestre is. 

Az Orbán Viktor vejének tulajdonában csúcsra tört cég már több városban korszerűsíthette a közvilágítást uniós pénzből, például Szolnokon, Hévizen, Szekszárdon, Mezőhegyesen és Zalaegerszegen is. A munka néhol hagyott kívánni valót maga után, Zalaegerszeg egyes részein például tök sötét volt azután, hogy beszerelték az Elios lámpáit, amelyeket végül ki kellett cserélni. Nem csak ez volt a baj a cég közbeszerzéseivel:

Az Eliosnak ebben az időszakban Tiborcz István 50 százalékos tulajdonosa volt a Green Investment & Solutions nevű cégén keresztül. Ezt 2015-ben viszont eladta az építőipari közbeszerzéseken szintén nagyon sikeres WHB-csoportnak. A WHB legutóbb akkor került a sajtóba, amikor Mészáros Lőrinc egyik üzlettársától, Szijj Lászlótól megvásárolta a Kőrösaszfalt és Magyar Építő Zrt. nevű, állami megbízásokra szintén nagyon sikeresen pályázó építőipari cégeket, az Épkar. Zrt-vel felesben. 

Rovatok