Index Vakbarát Hírportál

Újra a magyar közbeszerzésekben kutakodik majd az EU

2017. november 14., kedd 13:03

Jövő héten újra Magyarországra jönnek az Európai Bizottság auditorai, hogy több százmilliárd forintnyi uniós közbeszerzést nézzenek át - írja a 24.hu. Az ellenőrök listáján a portál értesülései szerint szerepel majd 

Legutóbb márciusban tartottak ellenőrzést a magyar közbeszerzésekkel kapcsolatban, amikor például megállapították az auditorok, hogy súlyos problémák voltak azzal a 420 milliárd forintos víziközmű-óriástendernél, amelyet többek között a Mészáros és Mészáros Kft. nyert el, és amelynek előkészítésén a Mészáros bizalmasai között emlegetett Antal Kadosa Adorján tanácsadó cége dolgozott.

Akkor az ellenőrök úgy ítélték, hogy lényegében megbukott a pályázatokat ellenőrző rendszer ennél a közbeszerzésnél, mert sem a pályázatokat kiíró Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft., sem a Miniszterelnökség közbeszerzési felügyeleti főosztálya nem tudta kiszűrni a súlyos szabálytalanságokat.  Emiatt nem kizárt, hogy a magyar kormánynak valamennyit vissza kell majd fizetnie a projektből. Az ügyészség szerint amúgy semmi gond nincs ezzel a tenderrel, úgyhogy nyomozás sem indult.

Rovatok