Látszólag minden megjavult Európa és az Egyesült Államok kapcsolatában, valójában azonban semmi nem változott. Az ellentmondás részben Donald Trump percenként változó kereskedelmi háborús politikájából, részben abból fakad, hogy per pillanat mindkét félnek van nagyobb baja is.
Donald Trump amerikai elnök szerdán fogadta Jean Claude-Junckert, az Európai Bizottság elnökét. A két fél közti kereskedelmi hadakozás közepette rögtönzött csúcson új szakaszt nyitottak az Egyesült Államok és az Európai Unió kapcsolatában, és megelőzték a pusztító kereskedelmi háború kitörését. Közben viszont nem is állapodtak meg semmiről, és csak üres frázisokat pufogtattak, ami mindenkit szkepticizmussal töltött el, de közben az autógyártók részvényei hatalmasat mentek a találkozó után,
tehát a szkeptikus piacok kitörő bizalommal fogadták, hogy nem történt semmi.
A fenti, a találkozóról beszámoló nyugati szalagcímekből összeollózott halandzsában pedig az a legszebb, hogy valójában minden eleme igaz, hiába mondanak szögesen ellent egymásnak.
Európa emiatt továbbra is egyedül Kínában bízhat, pontosabban abban, hogy a Trump-kormány a kínaiaknak még jobban be akar tartani, mint a németeknek.
Maga a találkozó Juncker és Trump közös sajtótájékoztatója alapján az első, azaz a sikeres narratívát erősíti. Az EU és Washington egyebek mellett megállapodott benne, hogy szakértői és politikai tárgyalásokat folytatnak az ipari termékek vámjainak eltörlésére, a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) megreformálásával kapcsolatban, illetve a kereskedelmi bürokrácia és a nem vámjellegű kereskedelmi akadályok csökkentése érdekében.
Európa megígérte, hogy több amerikai szójababot és cseppfolyósított földgázt (LNG) importál majd Amerikából, és nem vet ki újabb büntetővámokat amerikai árukkal szemben. Cserébe Trump egyelőre nem veti ki az EU-ra a korábban beígért 25 százalékos autóipari büntetővámot, amit a németek állítólagos kereskedelmi csalásai miatt akart bevezetni. Ahogy tárgyalnak majd arról is, hogy Washington feloldja a korábban az európai acélra és alumíniumra kivetett vámokat. (A kereskedelmi háború hátteréről és potenciális európai hatásairól itt írtunk részletesebben.)
Ez már önmagában nagy váltás az egy héttel korábbi állapothoz képest, amikor Trump európai útján keményen (és nem teljesen jogtalanul) beolvasott szövetségeseinek,
gazdasági ellenségnek nevezte és Kínához hasonlította az EU-t,
majd lepaktált Vlagyimir Putyinnal. Ehhez képest szerdán már arról beszélt, hogy az EU-val „szoros barátságot” ápol, és minden rendben van, vagy legalábbis lesz, amint leülnek tárgyalni, és az EU abbahagyja a csalást.
Ez persze részben Trump diplomáciájának lenyomata, az amerikai elnök mint az utóbbi hetekben a Putyinnal folytatott megbeszélésével kapcsolatos nyilatkozataiból elég világosan kiderült, képes néhány napon belül halál komolyan elmondani bárminek a szöges ellentétét, majd annak az ellentétét is. Az orosz ügyek médiavisszhangja után pedig amúgy is kellett egy jól eladható sztori, aminek az EU-val való békülés tökéletesen megfelelt.
Másfelől valóban történtek engedmények, mindkét oldal visszavett egy kicsit. Trump korábban vehemensen ostorozta az EU-t, és az egész kereskedelmi háború kezdetén közölte, hogy könnyű lesz megnyerni a világgazdasági csatát. Ehhez képest most relatíve gyenge európai ígéretekre reagálva ha nem is visszavonulót, de mindenesetre pihenőt fújt a háborúban.
Juncker korábban szintén azt hangoztatta, hogy az amerikai elnök elvárásai irreálisak, és az EU nem tárgyal ilyen feltételekkel. Most kiderült, hogy mégis tárgyal ám az EU, mert hiába irreálisak az elvárások, gazdasági szempontból nem teheti meg, hogy magára haragítsa az Egyesült Államokat, bármi is a véleménye Trumpról és Trump politikájáról.
A mostani találkozó mindenekelőtt annak a beismerése, hogy igazából az eddigi hadakozás hülyeség.
Hogy milyen könnyű volt Trump megbékítése az EU részéről, jelzi, hogy a konkrét európai vállalások valójában blöffök:
szójabab- és LNG-import amúgy is növekszik, és eleve piaci alapon, az EU-nak ebbe vajmi kevés konkrét beleszólása van. (Ahogy az Európai Bizottság kereskedelmi főigazgatója fogalmazott, az EU nem a Szovjetunió, nem fogja megmondani senkinek, mennyi szójababot importáljon. Kérdés, hogy Trump és tanácsadói valóban nincsenek-e tisztában ezzel.)
A másik jele, hogy milyen komolytalan a helyzet, az az, hogy a most megfogalmazott nyilatkozatokban, azaz az ipari termékek vámmentessége és a bürokrácia csökkentése kapcsán nagyjából ugyanazokat a távlati célokat fogalmazták meg, mint Barack Obama kormánya és az EU közti, 2013-ban indult kereskedelmi tárgyalásokon, amelyeket végül pont maga Trump torpedózott meg, a globalizációkritikus európai civil szférával karöltve.
Tehát Trump most ott áll, ahol Obama állt 2013-ban. Ám ahogy a korábbi tárgyalási folyamat nehézkessége is jelzi, ezeket a célokat nem olyan egyszerű elérni, hiszen korábban sokéves folyamatos egyeztetések árán sem jutottak dűlőre a felek, pedig az Obama-kormány tárgyalási stílusa jóval konstruktívabb volt, mint Trumpé.
Hogy a szerdai csekély eredmények hogyan születtek meg, és ebből fakadóan hogyan maradhatnak meg, azzal kapcsolatban két narratíva van. Az egyik, hogy a megbékélés Juncker személyes sármjának és a súlyos isiásszal küzdő EB-elnök színfalak mögötti diplomáciájának eredménye, ami már csak azért is lenyűgöző, mert a jelek szerint Junckernek úgy sikerült egymagában megfűznie Trumpot, hogy az amerikai elnökről tudvalevő, hogy nem iszik alkoholt.
Ennél valószínűbb, hogy a békekötés részben Kínáról is szól. Mielőtt Trump elkezdte a kereskedelmi háborúját, az EU és az Egyesült Államok nagyjából egyetértésben volt abban, hogy a fő gond a világkereskedelmi rendszerben Pekinggel van. Aztán ahogy Trump elkezdte Európát és Kínát is két kézzel ütni, hirtelen felmelegedett a viszony Brüsszel és Peking között. Vélhetően ezt a jelzést Washingtonban is vették, és arra jutottak, hogy Európa felé mégis csak megéri egy kicsit nagyobb türelemmel viseltetni.
Mindazonáltal a fegyverszünet tartósságával kapcsolatban jogosak az aggodalmak, hiszen Trump nem arról ismert, hogy sokáig tartja a szavát, illetve hogy képes akár hetekig-hónapokig nem rárontani a világgazdaság valamely gócpontjára vélt és valós sérelmek okán. Ebből a szempontból pedig valóban igaz, hogy a nagy semmiről állapodtak meg szerdán.
Borítókép: Donald Trump amerikai elnök (j) és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke(MTI/EPA/Jim Lo Scalzo)