Bár 2010 és 2017 között rekordokat produkált, az utóbbi másfél évben gyors ütemben elfogyott Magyarország árukereskedelmi többlete: a 2016-ban még 4,6 milliárdos plusz 1,4 milliárdos mínuszba fordult; és egy pénzügyi mutató szerint már külföldi finanszírozásra szorul az ország. A dolog mögött a fogyasztás erősödése és a beruházások felpörgése áll, így a Magyar Nemzeti Bank szerint nincs semmi gond: ahogy beérnek a most jelentős importigényt támasztó beruházások, visszaáll a többlet. Mások szkeptikusabbak, és attól tartanak, hogy a mérleg gyors elapadása a magyar gazdaság túlfűtöttségének jele, és a jövőbeli bajok forrása is lehet.
Az utóbbi években a kormány gazdasági sikerkommunikációjának egyik központi eleme volt a rekordszintű magyar export: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Orbán Viktor miniszterelnök beszédeinek visszatérő eleme, hogy Magyarország sosem adott még el annyi árut külföldre, mint az utóbbi években.
Ez egyébként tagadhatatlan: az export valóban csúcsokat döntött az utóbbi években. 2010 és 2017 között Magyarországra rengeteg exportbevétel ömlött be, ami táplálta a bérnövekedést és a foglalkoztatást, javította az ország pénzügyi stabilitását, csökkentette sebezhetőségét, és támaszt nyújtott az (ennek ellenére is gyengülő) forintnak.
Két fontos dolog ugyanakkor rendre kimarad a beszédekből. Az egyik, hogy önmagában a magas exportadat nem feltétlenül jelenti azt, hogy a magyar gazdaság erős, hiszen a kivitel hazai hozzáadott értékét tekintve hazánk a sereghajtók között van az Európai Unióban. Hiába számolják el magyar exportként például a Kecskeméten összeszerelt Mercedeseket vagy a jászberényi Electrolux-porszívókat, ezekben elég kevés a magyar tudás, és a hazai gazdaság részesedése gyakran az összeszerelő-munkások munkájában, a gyártási folyamat legolcsóbb részében merül ki. A “magyar” exportból tehát annak forintban vagy euróban kifejezett értékénél jóval kevesebbet profitál az ország.
A másik fontos dolog, amiről nem ejt szót a sikerkommunikáció, hogy az utóbbi másfél-két évben az export helyett már az import döntöget rekordokat.
Olyannyira, hogy míg 2016-ban Magyarország rekordszintű, 7 milliárd eurós folyó fizetési, azon belül (a nemzeti számlákban) 4,6 milliárd eurós áruforgalmi többletet ért el a külfölddel szemben, addig 2018-ban a folyó fizetési mérleg többlete félmilliárd euró alá csökkent, az áruforgalom egyenlege pedig 1,4 milliárd eurós mínuszt mutatott, azaz két év alatt 6,5 milliárd euróval zuhant a nettó kereskedelmi bevétel. Előrejelzések szerint idén év végére mínuszba fordul a folyó fizetési mérleg (sőt, a pénzügyi mérleg, amelynek elvben azonos eredményt kellene adnia, már mínuszba is fordult).
A magyar kereskedelmi csoda a jelek szerint véget ért.
Ez egyelőre nem okozott komolyabb problémát, és a Magyar Nemzeti Bank szerint alapvetően pozitív folyamatokkal, a beruházások és a fogyasztás megugrásával magyarázható. Ugyanakkor vannak olyan vélemények, amelyek szerint a többlet gyors elillanása és az amögött álló okok nem sok jót jeleznek a magyar gazdaság jövőjére nézve.
Hogy a mérlegtöbblet elillanását mi okozta, és ez miért baj vagy sem, ahhoz érdemes megnézni, hogy egyáltalán mi az a folyó fizetési mérleg. E mutató azt összegzi, hogy
Ezen tételek összegzése az ország nemzetközi gazdasági kapcsolatokban elért jövedelmét mutatja. Más megközelítésből nézve azt írja le, hogy több valuta jött-e be az országba, mint amennyi kiment.
Azaz konyhanyelven azt jelzi, hogy pluszban vagy mínuszban vagyunk-e a külvilággal szemben.
Ezáltal a folyó fizetési mérleg az ország külső finanszírozási igényét is kifejezi. Ha a mérleg negatív, az azt jelenti, hogy a magyar gazdasági szereplők kevesebb jövedelmet termeltek, mint amennyit felhasználtak (elköltöttek). Ez esetben az ország külső finanszírozásra szorul (vagy kénytelen jegybanki tartalékjainak elköltésével finanszírozni a hiányt, ami hosszabb távon jellemzően tarthatatlan). Ha a mérleg pozitív, azaz az ország kevesebb pénzt költ, mint amennyit termel, arra úgy szokás tekinteni, hogy Magyarország nettó hitelező (többletén keresztül finanszírozza az exportpartnerek fizetésimérleg-hiányát).
A magyar mérleg 2010 és 2017 között nagy vonalakban úgy nézett ki, hogy
Megjegyzendő, hogy míg a folyó fizetési mérleg szerint a magyar árukereskedelem mérlege negatív, addig a KSH kereskedelmi statisztikái szerint pozitív.
Az adatok közti (jelentős) eltérés módszertani okokból fakad. A kereskedelmi statisztika a fizikai árumozgáson alapul, azaz minden olyan árut felszámol, amely átlépi az ország határát.
Ezzel szemben a folyó fizetési mérleg a tulajdonosváltást veszi figyelembe, azaz azt számolja, ha egy rezidens (magyarországi illetőségű) gazdasági szereplő elad egy árut egy nem rezidensnek (külföldinek), vagy fordítva.
Ebben egy jelentős változás állt be: a 2010 óta stabilan magas árukereskedelmi mérleg 2017 második félévétől hirtelen összezsugorodott, majd 2018 második félévében mínuszba fordult (erről lásd a keretes írást is). Bár 2019 elején újra apró többletet mutatott az áruforgalom, a második negyedévben az előzetes adatok szerint mind az áruforgalom, mind a folyó fizetési mérleg kis mínuszba fordult. Egyes előrejelzések szerint a folyó fizetési mérleg 2019-ben negatív értékkel zárhat (a hazai lakossági fogyasztás, és emiatt az import is meg szokott ugrani a karácsonyi szezonban), ami 2009 óta először fordulna elő.
Az árukereskedelmi többlet elapadásának fő oka az áruimport drámai emelkedése: bár az export is nőtt az utóbbi években, az import jóval erősebb ütemben ugrott meg. Más szóval a magyar gazdasági szereplők elkezdtek rettenetes tempóban külföldi árukat vásárolni.
Az emögött álló okok kapcsán meg kell jegyezni, hogy a 2010 és 2016 között dübörgő export egyébként messze nem átlagos állapota a magyar gazdaságnak. A folyó fizetési mérleg 1992 és 2009 között végig mínuszban volt, de ezt megelőzően is csak néhány évben volt kis pluszban;
az árukereskedelmi mérleg 1960 és 2009 között mindössze tíz évben volt pozitív.
A korábbi évek hazai adatai régiós szinten is szokatlanok voltak: a magyar folyó fizetési mérleg többlet 2016-ban a GDP 6 százalékára rúgott, ezzel szemben Csehország ugyanekkor 2 százalékos, Szlovákia és Románia -2 százalékos adatot produkált. A jelenleg nagyjából nullás magyar mérleghez nagyságrendileg hasonlót produkál Csehország és Lengyelország, Szlovákia és Románia pedig stabilan vaskos mínuszban van (a románoknál már a GDP 4 százalékánál jár a hiány).
Ebben az is benne van, hogy a 2009 utáni exportboom a hazai gazdaság gyengeségének, részben a válság előtti állapotok fenntarthatatlanságának hozadéka is volt.
A szektoriális adatokból is látszik, hogy a kereskedelmi mérleg romlásában a legnagyobb szerepet a klasszikus fogyasztási cikkek (élelmiszerek, késztermékek), illetve a nyersanyagok, ipari és építőipari alapanyagok (vas, acél, fémek) behozatalának növekedése adja.
A Magyar Nemzeti Bank kimutatása alapján elsősorban a vállalati beruházások felfutása okolható az árukereskedelmi többlet elakadásáért, és erre jutott a Portfolio.hu elemzése is. Ez annak fényében nem is meglepő, hogy a 2016-os visszaesés óta minden negyedévben (az előző év azonos időszakához képest) 18-20 százalékos növekedést produkált a beruházások volumene, magyarul nagyon durván dübörög a beruházási láz. (Kisebb részt az olaj áremelkedése az ok, de ez csak 2016-hoz képest van így, hosszú távon nem jelentős a hatás.)
Az MNB erre hivatkozva alapvetően pozitív képet fest a folyó fizetési mérleg romlásáról. Koroknai Péter, a jegybank főosztályvezetője a Portfoliónak tavasszal arról beszélt, a nagy importigényt jelentő beruházások a következő években elkezdenek majd termelni, ami növeli majd az exportot. A Portfolio.hu elemzése és az MNB fizetési mérleg jelentése arra is kitér, hogy a finanszírozási képesség romlása ellenére nem a klasszikus eladósodás indult meg: elsősorban nem hitelek formájában, hanem nagyrészt működőtőkeként áramlik a pénz az országba, azaz a külföldi finanszírozók termelő beruházásokba fektetnek be Magyarországon. (Ez viszont azt is jelenti, hogy Orbán Viktor továbbra is vesztésre áll év elején meghirdetett kifektetés- és profitmeccsében.)
Az MNB júliusi jelentése kiemeli továbbá, hogy az áruexport elolvadása ellenére a szolgáltatások exportjában nagyon jelentős és növekvő többlettel bír Magyarország. A szolgáltatásexport pedig sok szempontból jobb biznisz, mint az áruexport: a szolgáltatásokban magasabb a hazai hozzáadott érték, a szektor jellemzően válságállóbb, mindemellett pedig jobban fizető, magasabb minőségű munkahelyeket teremt, mint az ipar.
Végül pedig fontos szempont, hogy a folyó fizetési mérleg mellett van még egy, a politika által már-már elapadhatatlanként kezelt forrása az ország finanszírozási képességének: a tőkemérleg, amely Magyarország esetében mindenekelőtt az európai uniós kifizetéseket jelenti. Ezekből 2010 és 2018 között nettó 25 milliárd euró, azaz évi átlag 3 milliárd euró folyt be; további nettó 12 milliárd euró unió felől érkező bevételt pedig a jövedelmi egyenlegbe számoltak el. Emiatt a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg együttes egyenlege még mindig becsületes, a GDP 2 százalékát meghaladó pluszban van.
Ezzel párhuzamos az ország nettó és bruttó külföldi adóssága is csökkent 2019 első negyedévében, előbbi mindössze a GDP 8,3 százaléka (ennyivel tartozik többel Magyarország a külföldnek, mint a külföld Magyarországnak.
EZ AZT JELENTI, HOGY MAGYARORSZÁGOT RÖVID TÁVON NEM FENYEGETI KÜLFÖLDI ELADÓSODÁS, SŐT AZ MNB ARRA SZÁMÍT, HOGY AZ ADÓSSÁG típusú ESZKÖZÖK TEKINTETÉBEN 2021-RE EGÁLBA KERÜLÜNK. EGYÚTTAL VISZONT AZT IS, HOGY EZT már csupán AZ UNIÓS TRANSZFEREKNEK és a külföldön dolgozó magyarok hazautalásainak, nem az exportnak KÖSZÖNHETJÜK.
Nagyobb probléma, hogy bár a reálgazdasági megközelítés (a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg összege) pluszt mutat, a pénzügyi mérleg az elmúlt négy negyedévben mínuszban volt, a legutóbbi hivatalos adatok szerint a GDP 1 százalékra rúgó, 1,3 milliárd eurós külső finanszírozási igénye van Magyarországnak.
A pénzügyi mérleg azt írja le, hogy hitelek és befektetések formájában mennyi pénz áramlott be Magyarországra, és mennyi áramlott ki Magyarországról. Más megközelítéssel tehát, de ugyanazt méri, mint a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg egyenlege: utóbbiak a reálgazdasági tranzakciók, a pénzügyi mérleg a pénzügyi tranzakciók összegzésével vizsgálja az ország pénzügyi pozícióját és finanszírozási képességét/igényét. (Az MNB technikaibb megfogalmazása szerint a pénzügyi mérleg azt mutatja meg, hogy a hazai gazdasági szereplők milyen, a nettó pénzügyi vagyont érintő ügyletekkel finanszírozták a reálgazdasági tranzakciókat.) Emiatt elvben a két mérlegnek azonosnak kellene lennie.
A gyakorlatban statisztikai problémák miatt (egyszerűen képtelenség minden egyes gazdasági tranzakciót lekövetni) szinte soha nem egyezik a két adat, de azt még az MNB legutóbbi fizetési mérleg jelentése is megerősíti, hogy a két szám közti különbség meghaladja a szokásosnak mondható 2 százalékos GDP-arányos értéket. A Portfolio.hu azt írta, korábbi tapasztalatok alapján valószínűbb, hogy a pénzügyi mutató áll közelebb a valósághoz. Ha ez így van, akkor Magyarország mégis csak "mínuszba került".
A fentiektől függetlenül a többlet eltűnésével kapcsolatos, alapvetően optimista jegybanki értékelés ellenében is számos érv szólhat, és a sebezhetőség területei is megmutatkoznak az adatok mélyén.
A magyar áruexport egyenleget például az autóipar tartja életben, szinte ez az egyetlen szektor, ahol jelentősen bővült a kivitel 2012 óta.
Ugyanakkor a német gazdaság és a német (illetve általában véve a jelenlegi, belsőégésű motorra építő) autóipar hosszú távú jövőjével kapcsolatban azért bőven vannak kérdőjelek. Az autóexport-vezérelt növekedést pedig Donald Trump amerikai elnök szüntelenül kavargó kereskedelmi háborúja is fenyegeti. Általában véve is igaz, hogy a kereskedelmi többlet elfogyásában nemcsak az importigény növekedése játszik szerepet, hanem az uniós növekedés lassulásával és a kereskedelmi háborózással párhuzamosan a külső kereslet mérséklődése is. A jelenlegi kilátások szerint nem is várható, hogy a nyugat-európai kereslet egyhamar erőre kapjon, sőt Németország egyenesen recesszió felé tart; ezért az exportnövekedés felgyorsulására kicsi az esély.
Szintén fel lehet hozni, hogy a szolgáltatásexport hiába erős, a mérlegtöbbletet gyakorlatilag három szektor, a bérmunka, a szállítmányozás és a turizmus adja. Ebből az első nem igazán a gazdasági fejlettségről tanúskodik (itt elsősorban az olcsó magyar munkaerő nyugati felhasználásáról van szó), a szállítmányozás (ami alapvetően szintén a bérkülönbségek miatt virágzik) nemrég került nyugat-európai össztűz alá, a turizmus pedig nem a legjobb és legmegbízhatóbb gazdaságfejlesztési módszer, és különösen nem válságálló szektor.
Hasonló kockázati tényező, hogy a 2020 utáni pénzügyi ciklusban a brit kilépést, illetve az uniós támogatási rendszer tervezett átalakítását (és az elszámolásokkal kapcsolatos brüsszeli szigor esetleges növekedését) követően vélhetően számottevően csökkennek majd az európai uniós transzferek. Ez annak fényében nem jó jel, hogy a magyar gazdaság nagyon jelentősen támaszkodik ezekre a forrásokra.
Azt is érdemes megjegyezni, hogy miközben a hivatalos adatok szerint ömlik a működőtőke az országba, és a várakozások szerint a működőtőke-beáramlás további növekedést serkent, a részletes adatok árnyalják a képet. A tőkebeáramlásként elszámolt összegnek ugyanis 2018-ban 73, 2019-ben 62 százaléka újrabefektetett jövedelem volt. E mutató neve azt sugallja, hogy arról van szó: a külföldi tulajdonosok itt elért jövedelmüket nem viszik haza, hanem új befektetéseket eszközölnek belőle Magyarországon.
Valójában azonban, ahogy Oblath Gábor közgazdász levezette, egy ennél jóval bonyolultabb statisztikai konstrukcióról van szó. Ahogy korábban végigszámoltuk, éves szinten egy-két milliárd euróval magasabb a kimutatott újrabefektetett jövedelem, mint az a fogalom fenti értelmezéséből következne (ld. a keretes magyaráztatot); tehát kevesebb pénz forog vissza a magyar gazdaságba, mint amit a statisztika sejtet. Másfelől ez azt is jelenti, hogy a folyó fizetési mérlegben negatív előjellel elszámolt külföldi tőkejövedelmeket is felülbecsüli a statisztika.
Az újrabefektetett jövedelem hivatalosan a külföldi cégek által elért jövedelem mínusz a cégek által a tulajdonosoknak kifizetett osztalék. Emögött az a ráció, hogy az a jövedelem, amit nem vittek el a tulajdonosok, visszaforog a magyar gazdaságba. (Ez eleve nem biztos, de ettől tekintsünk el.)
Ugyanakkor az MNB a nemzetközi módszertanhoz igazodva úgy számítja a külföldi cégek által elért jövedelmet, hogy adózott eredményükből kivonja a nem normáls üzletmenethez tartozó tételeket (pl. készletek átértékelődése, árváltozás). Mivel ezek jellemzően negatív tételek, a kimutatott jövedelem magasabb, mint a cégek konkrét profitja. Ugyanakkor nem nehéz belátni, hogy az átértékelődés és árváltozás miatt leírt veszteség a gyakorlatban nem fog új befektetéseket finanszírozni Magyarországon. Ez a korrekció tehát növeli a kimutatott újrabefektetett jövedelem értékét a ténylegesen visszaforgatott nyereséghez képest.
A másik oldalon a statisztika kivonja az osztalékból az úgynevezett kiugró osztalékot (amikor a tulajdonos több pénzt vesz ki a cégből, mint amekkora hasznot a cég az adott évben hozott). Ez a korrekció szintén növeli a kimutatott újrabefektetett jövedelem értékét (csökkenti a fenti képlet mínusz oldalát), pedig valójában a kiugró osztalék sem lesz újra befektetve, sőt. (Ez is jelzi, hogy az "újrabefektett jövedelmet" nem feltétlenül fektetik be, lehet, hogy az így elszámolt pénzt egy későbbi időpontban vonja ki a tőketulajdonos.)
Mindez egyébként nem jelenti azt, hogy a fenti korrekciós tételeket elsunnyogják a statisztikusok, ezek mindegyike szerepel a fizetési mérlegben, illetve egyéb MNB-s kimutatásokban. A mérleg egészét tehát nem torzítja a statisztikai korrekció, de az adatok értelmezését megnehezíti.
Karsai Gábor, a GKI Gazdaságkutató vezérigazgató-helyettese egy tavaszi cikkében azt írta,
a folyó fizetési mérleg látványos romlása figyelmeztető jel, [amely] egyaránt utal a gazdaság túlfűtöttségére, a nem kielégítő exportképességre, a hosszabb távú egyensúlyi szempontok rövidtávú növekedés oltárán való feláldozására, valamint a várhatóan rosszabbra forduló konjunkturális viszonyokra történő nem kellő felkészülésre.
Karsai szerint a dolog mögött a “a beruházási és fogyasztási kereslet erőltetett emelése” áll, ami “nyilván nem gazdasági, hanem politikai, például választási megfontolásokkal magyarázható”.
Más szóval ezen értékelés szerint
a kormány által uniós forrásokból, közvetlen kormányzati költekezéssel, adótámogatásokkal és más eszközökkel serkentett beruházási láz nem fenntartható, és nem is feltétlenül célravezető.
Ha pedig így van, az azt jelenti, hogy a beruházások jövőbeli pozitív hatásaival kapcsolatos optimizmus sem indokolt. Egy extrém, bár a magyar valóságtól annyira nem feltétlenül távoli példával élve: ha az uniós forrásokból a Mészáros és Mészáros Kft. minden faluban épít egy 40 centis kilátót darabonként 3 milliárd forintért, az jelentősen megnyomja a beruházásokat és a GDP-t, de nem nehéz belátni, hogy a jövőben kevés hasznot fog termelni Magyarországnak. Egy közelmúltbeli írásában Bod Péter Ákos is feszegette, hogy mennyire reálisak vajon a növekedési rekord mögött álló építőipari adatok.
De a projektek megalapozottságától függetlenül is visszatérő bírálat, hogy a kormány és a jegybank prociklikus gazdaságpolitikát folytat, azaz hiába mutat magától is egészséges növekedést a magyar gazdaság, állami beavatkozással próbálják még tovább élénkíteni a növekedést. Az ősi bölcsesség szerint a jó években ehelyett inkább takarékoskodni kellene, mert ha elszórjuk a pénzt, amikor éppen jól megy, nem lesz miből kezelni a helyzetet, ha jön a következő válság (amelynek egyre több jele van). Egy közelmúltbeli uniós értékelés pedig azt is kiemeli, már idén is láthatók annak jelei, hogy
kifáradóban van a magyar beruházási boom, a közeljövőben jelentősen mérséklődhet a beruházások mostani brutális növekedési üteme.
További gondot okozhat, hogy a folyó fizetési mérleg mínuszba fordulása a forintnak sem tesz jót. A korábbi évek nagy többlete egyrészt a befektetői bizalmat is erősítette, hiszen a pénzemberek szívesebben hiteleznek vagy veszik meg a devizáját egy olyan országnak és szívesebben fektetnek be egy olyan országban, amelynek nagy mérlegtöbblete van, hiszen ez a stabilitás egyfajta garanciája. Másfelől a mérlegtöbblet a gyakorlatban is növelte a forint iránti keresletet, ez is támogatta az árfolyamát. A mérlegtöbblet elolvadásával e fenti két folyamat már nem védi a forintot, ami annak fényében nem jó jel, hogy annak árfolyamát egyéb, nemzetközi (kereskedelmi háború, nyugati recessziós félelmek) és belföldi (laza monetáris politika) dolgok is lehúzzák.
A válságtűrőség terén a hirtelen leromló folyó fizetési mérleg valóban okozhat problémát. Ahogy a Bloomberg gyorstalpalójában írja, az utóbbi években Törökországtól kezdve Argentínán át számos gazdaság fázott rá arra, hogy külföldi finanszírozásra szorult, a külföldi tőke pedig az amerikai pénzügyi kondíciók változásával (és nem kis részben a helyi gazdaságpolitikai baklövések miatt) végül faképnél hagyta őket. De végső soron hasonló történet játszódott le Magyarországon is 1995-ben és 2008-ban: az ország eladósodott, majd egy külföldi pénzügyi felfordulás miatt a tőke elkezdett menekülni, a finanszírozás megdrágult, ez pedig válságot okozott.
A mostani helyzet persze nem hasonlítható az akkoriakhoz: a külső eladósodottság történelmi mélyponton, a háztartások megtakarítanak, az államadósság döntően belföldi kézben van, az uniós transzferek és a külföldi tőkebefektetések szépen csordogálnak.
Ettől függetlenül a jelek szerint lezárult a nyolcéves magyar exportcsoda. Ez pénzügyi téren szűkíti a kormányzati nagyzolás terét, és sürgősebbé teszi a válságra való komolyabb felkészülést. Reálgazdasági téren pedig jelzi, hogy az olcsó exportbérgyártáson alapuló növekedés napjai meg vannak számlálva, ehelyett magasabb hozzáadott értékű, tudásalapú, és kevésbé koncentrált (tehát kevésbé autóipar-függő) exportra kellene törekedni.
Bár szlogenek szintjén a kormány is ezt hirdeti, a gazdasági adatok arról tanúskodnak, hogy a gyakorlatban alig sikerült elérni valami haladást e téren.
(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)