Index Vakbarát Hírportál

Az Inviteltől jön a FŐTÁV új vezetője

2019. december 28., szombat 12:35

„A város egyik legjelentősebb cége, a FŐTÁV vezérigazgatói posztjára kiírt nyilvános pályázat lezárult, január elsejétől Mártha Imrét nevezem ki a vállalat élére” – közölte a főpolgármester Facebook-bejegyzésében. Karácsony Gergely a Főtáv korábbi vezetőjét december elején menesztette. Mitnyan György volt a második kirúgott vezető a fővárosi cégek éléről, előtte a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. igazgatóját küldték el.

A főváros, Karácsony ígéretéhez híven nyílt pályázatokat írt ki a fővárosi cégek vezetői posztjára. A két fenti esetben fel sem merült, hogy a kirúgott vezetők pályázhatnának, ellentétben a többi céggel, ahol erre lehetőségük van azoknak a vezetőknek, akiknek megbízatása a tender miatt szűnt meg.

Karácsony szerint Mártha „fiatal kora ellenére is tapasztalt menedzser, szakmai pályafutása a közmű iparágakhoz kötődik. Angliában földgáz és villamosenergia kereskedelemben dolgozott.”

Mártha az első Orbán-kormány idején 

2013-ban az Invitel Távközlési Csoport operatív főigazgatója lett. A csaknem hat éven át betöltött pozíció után – az Invitel értékesítését követően – az utóbbi másfél évben „független szakértőként a távközlési szektorban dolgozott tovább, nemzetközi vezetékes- és mobil piaciszereplők számára” – áll Mártha életrajzában.

„Az új vezérigazgatótól a FŐTÁV távfűtési rendszereinek hatékonyabb működtetését és a távhőrendszerbe jutó hőtermelés hatékonyságának javítását várom, ugyanis a versenyképesebb szolgáltatás megnyitja az utat a lakossági és üzleti felhasználók áttérése előtt. Mártha Imre feladata lesz, hogy a FŐTÁV felkészüljön a klímabarát működésre... Az új vezérigazgató fontos feladata a társaság átvilágítása, szerződés-állományának az átláthatóság szempontjainak való megfeleltetése” – írta Karácsony.

Mártha több nyilatkozatában kritizálta az Orbán-kormány gazdasági döntéseit. Legutóbb a 24.hu-nak beszélt arról, hogy a paksi atomerőmű kétblokkos bővítését sem érdemes erőltetni, jobb híján egy is elég lenne, a gázár rezsicsökkentésként eladott fixálása pedig mára oda vezetett, hogy az árak 10-20 százalékkal magasabbak, mint amennyit a világpiaci ár diktálna, és az így szerzett állami többletbevételből az állam vélhetően Mészáros Lőrincet fogja megsegíteni, a Mátrai Erőmű megvásárlásával.

Rovatok