A Buda-Cash Brókerház egykori tulajdonosaival erős személyi átfedésben működött a DRB-bankcsoport. Egy pécsi bírósági eljárásban az ügyészség különösen nagy értékű hűtlen kezelést gyanít a DRB-nél. Az öt vádlott, három bankár, illetve két ügyfél a vádirat szerint arra szövetkezett, hogy a banktól ellenszolgáltatás nélkül juttasson pénzt egy „baráti” takarékszövetkezetnek.
2018 októberében az egykori Buda-Cash vezetőit, V. Pétert, P. Zoltánt, T. Pétert, Gy. Jánost és P. Gyulát a Fővárosi Törvényszék egyenként 7 év 6 hónapos börtönbüntetésre ítélte.
Az öt vádlottat folytatólagosan elkövetett sikkasztás büntette miatt találta bűnösnek a bíróság. Az ítéletben szerepet kaptak a Buda-Cash brókercégnél végrehajtott, de ügyfél-jóváhagyás nélkül elindított adásvételek, offshore-utalások és a korábban egyfajta „menekülésként” megvásárolt takarékszövetkezeti eredetű bankcsoport, a DRB tranzakciói is.
A felsorolt és egyelőre még csak az elsőfokú bíróság által elítélt bűnlajstrom egyik érintettje, P. Gyula (és rajta kívül négy további vádlott) azonban egy másik DRB-perben is bíróság elé állt. A pécsi bíróság előtt tárgyalt ügyletek még a bedőlés előtt négy évvel, 2011-ben történtek, ez az eljárás eddig nem keltett sajtóvisszhangot, és pontosan azt sem lehet tudni, hogy az összesen 60 milliárd forintnál is nagyobb veszteséget felhalmozó, csoportszinten komolyabb veszteséggel nem járó 600 milliós tranzakció miért kapott külön eljárást.
A vádirat szerint különösen jelentős vagyoni hátrányt hozó hűtlen kezelés történt.
Nagyon leegyszerűsítve a bank három igazgatósági tagja (az első-, a másod- és a harmadrendű vádlott) úgy nyújtott hitelt (hiteleket), hogy az ügyletek valódi célja nem az érintett gazdasági társaságok hitelezése, majd a törlesztések nyereséges visszagyűjtése volt, hanem egy másik takarékszövetkezet megsegítése.
A vádlottak tagadnak, de a vád szerint megfelelően bizonyított, hogy a bankárok valójában tudták, hogy a színlelt szerződésekkel folyósított hiteleket soha nem fogják visszakapni, így okoztak hűtlen kezelésükkel kárt a DRB-nek.
Az egész ügyből baj valójában csak akkor lett, amikor jóval később a DRB és a hozzá kapcsolódó pénzügyi csoport csődbe ment. Ekkor már, mint minden fillér, ez az elutalt pénz is hiányzott, hiszen az OBA betétbiztosítási alapnak kellett a bank helyett helytállnia az ügyfelek felé, sok nagyobb ügyfél pedig azóta is hiába fut a DRB-s pénze után.
Más kérdés, és ez a morális megítélésben vélhetően enyhítő körülmény, hogy ebben az esetben úgy tűnik, hogy az elkövetők célja nem valamilyen egyéni gyarapodás, „lopás” volt, hanem egyfajta szabálytalan pénzügyi bűvészkedéssel a csoportépítés.
Vagyis, a DRB Bank egy, már akkor is hozzá közeli hitelszövetkezetnek, a debreceni székhelyű Alföld Takarékszövetkezetnek (korábban ez volt a létavértesi takarék) nyújtott volna pénzügyi segítséget.
Az ügy rettentő régóta húzódik, de lassan eljuthat az elsőfokú ítéletig,
bár bonyolítja a helyzetet, hogy menet közben újabb eljárások is indultak, az öt vádlott közül a legkevésbé fajsúlyos szereplő, az egyik hitelt igénylő cég, mások által „instruált” vezetője (aki egyébként korábban maga is bankár volt), vagyis az ötödrendű vádlott például feljelentést tett pénzmosás gyanújával ismeretlen tettes ellen, mert úgy érzi, őt csak felhasználták ebben az egészben.
Nézzünk vissza egy pillanatra abba a környezetbe, ahol az eset megtörtént. Több mint egy évtizede különös befektetők kezdtek el megjelenni az alultőkésített, de forrásokban azért így is gazdag hazai takarékszövetkezetek körül. A folyamatról akkor többek között a HVG írt cikket.
Először csak pletykálta a piac, de később bebizonyosodott, hogy a 2008-2009-es válságban eléggé „megégő”, onnan előremenekülni próbáló Buda-Cash vezetői vannak az egyik felvásárló csapat mögött.
Később, mint azt a portfolio.hu egykori cikke is írta a Buda-Cash vezetői ki is álltak a nyilvánosság elé.
Ez, az azóta méltán elfelejtett takarékszövetkezeti csapat a siklósi szövetkezetből létrehozott Dél-Dunántúli Regionális Bank (DRB) alatt, mint egyfajta ernyőbank alatt gyülekezett.
Megalakították a REPIVA (Regionális Pénzintézetek Intézményvédelmi Alapja) nevű saját alternatív intézményvédelmi alapjukat, és már akkor az volt a publikus céljuk, hogy előbb eltávolodjanak a nagy takarékos szövetségtől, majd regionális kisbankok csoportját hozzák létre.
Igen ám, de volt közöttük tőkeerősebb és gyatrább is, megkezdődött a zsonglőrködés az örökké szűkös tőkével. P. Gyula és L. László a mostani ügy két legismertebb szereplője ennek a DRB-s, repivás világnak volt a két vezetője.
A bankcsoport végül 2013-2014-ben állt fel, amikor
A bankok vezetői ekkor ki is álltak a sajtó elé, és mint a Figyelő egykori tudósítása írja, nagyon büszkék voltak arra, hogy sikerült bankká alakulniuk:
Leugrottunk a szakadék felé, kötéllel a nyakunkban, és nem tudhattuk, hogy kifeszül-e a kötél a szikla előtt”
- mondta egy DRB-s vezető.
A bankká alakulás egy ideig még valóban elodázta azt, hogy kiderüljenek a mélyben szunnyadó súlyos problémák, mert a kisbankok ügyesen elkerülték, hogy a nagy szövetkezeti egybegyúrási törvények hatálya alá essenek.
A kis bankcsoport összesített mérlegfőösszege valamivel 100 milliárd forint felett volt, a csoport súlya a hazai bankrendszerben nem érte el az 1 százalékot.
A vád szerint 2011-ben a csoport koordinálása során történt a bűncselekmény, mert a három DRB-s igazgatósági tag úgy próbálta az Alföld Takarék prudens működését helyreállítani, hogy a DRB pénzéből ellenszolgáltatás nélkül juttatott az Alföld megsegítésére forrást, ezzel viszont megkárosította a DRB-t.
Hiszen, ahogy már említettük, volt a csoportban jobb szövetkezet is, rosszabb is, 2011-ben az Alföld inkább a rosszabbik végén volt a tornasornak.
A konkrét ügy, legalábbis a vádirat szerint, egy olyan tranzakciósorozatról szólt, amelyben a DRB pénzéből színlelt ügyletekkel az Alföld Takarékszövetkezet helyzetét szerette volna a csapat javítani
Az egykori felügyelet (akkor még PSZÁF-ként) az Alföld Takarékszövetkezet megrendült tőkehelyzete miatt ugyanis megtiltotta a szövetkezetnek a kockázat-vállalást (hitelezést). A nem-hitelező pénzügyi intézmény általában kevésbé szexi, mint amelyik hitelezni is tud,
a DRB-sek vissza szerették volna állítani a hitelezés szabályosságát.
Ez végül sikerült is nekik, a felügyelet feloldotta a tiltást, de ehhez a DRB és az Alföld (részben egymással átfedésben is levő) vezetői egy olyan konstrukciót találtak ki, hogy egy 600 millió forintos fiktív hitelezéssel, illetve egy követelésvásárlással juttatnak pénzt az Alföldnek.
Mint jeleztük, mindenki tagadja a csalárd szándékot, de a vádirat részletezi, hogy ki, miképpen volt bűnös az ügyletben.
Az előrébb sorolt
A hitelt később nem törlesztette senki, azt a bank sem követelhette valami vehemensen vissza (hiszen vélhetően éppen az volt a cél, hogy pénzt juttasson a szövetkezetnek), végül alig térült meg valami a kikölcsönzött összegből.
A történetben hol hitelről, hol hitelekről írtunk, ennek az az oka, hogy a 600 milliós „főhitel” célozta meg a feltőkésítést, de akadt egy másik olyan kisebb hitelszerződés is, ahol a DRB vezetői aligha számíthattak megfelelő törlesztésre. A vádirat szerint ennek az volt a célja, hogy a tranzakcióban részt vevő egyik szereplő így jutalmazódjon közreműködéséért.
Végül az ügy tárgyát képezi egy többször is felbukkanó, alaposan felértékelt óvadék is, a több milliárd forintra értékelt, de valójában értéktelen Bábolna-részvények szerepe a sztoriban szintén a szerződések színleltségére és álságosságára utalnak.
Tucatnyi tárgyalási nap után az esemény után 9 évvel lassan megszülethet az elsőfokú ítélet. A teljes Buda-Cash, vagy a teljes DRB-ügy megítélésében érdemi változás emiatt nem fog bekövetkezni, ahogyan a Buda-Cash-ügyben már hosszabb börtönbüntetésre ítélt vezető sorsa sem fog alapjaiban megváltozni.
Az ítéletet elsősorban azok várhatják izgalommal, akik a Buda-Cash ügyben nem voltak érintettek, de a „kis” perben benne vannak, van közöttük olyan is, aki ma még érdemi pozíciót tölt be a magyar bankszektorban.
(Borítókép: Máthé Zoltán / MTI)