Index Vakbarát Hírportál

Sűrítene a BKK, de lassan nincs mivel

2020. november 24., kedd 11:32 | aznap frissítve

A fővárosi önkormányzat és a BKK tavasz óta intézkedések sokaságával, jelentős anyagi áldozatvállalással támogatta a járvány elleni védekezést, és ezután is mindent megtesz azért, hogy a lehető legmagasabb szintű biztonságot nyújtsa az utasoknak – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kommunikációs osztálya az Index megkeresésére.

Orbán Viktor miniszterelnök november elején jelentette be, hogy a kormány rendkívüli jogrend bevezetéséről döntött – pár órával később meg is jelent a Magyar Közlönyben a veszélyhelyzet – vagyis a rendkívüli jogrend – kihirdetéséről szóló kormányrendelet, valamint a szigorításokat tartalmazó jogszabály.

Ez a rendelet arra is kitér, hogy Budapesten és a megyei jogú városokban a tömegközlekedési cégek kötelesek járatsűrítési tervet készíteni a munkanapokon reggel 7 óra és délelőtt 9 óra közötti, valamint a délután 3 és este 7 közötti időszakokra.

Arról, hogy ez pontosan mekkora kapacitásbővítést jelent, még november elején érdeklődtünk a BKK-nál, időközben meg is érkezett a válaszuk. Mint írják, a főváros kifejezetten a járványügyi védekezéssel összhangban döntött arról, hogy a szeptemberi iskolakezdéstől a főbb vonalakon a reggeli csúcsidőszakban hosszabb idősávban – egészen 9 óráig – sűrűbben közlekedjenek a járatok Budapesten. A teljes metróhálózaton, a nagykörúti, a kiskörúti és a budai fonódó villamosokon, a Rákóczi úti tengelyen közlekedő és egyéb frekventált buszvonalakon olyan menetrendet vezettek be, ami a reggeli csúcsidőszaki járatsűrűséget az ilyenkor szokásosnál hosszabb ideig, egészen 9 óráig biztosítja.

Minden járművét kiküldte az utakra a BKK

Közlésük szerint a kormányrendeletben meghatározott 15 és 19 óra közötti időszakban a BKK sűríteni tudja a legnagyobb forgalmú járatait a lehetséges legtöbb jármű forgalomba állításával, amire a kizárólag a reggeli időszakban közlekedő mintegy 15 db autóbusz, 4 trolibusz, 4 villamos és 2 metrószerelvény délutáni forgalomba állításával nyílt lehetőség.

Sűrűbben közlekedik az M3-as, M4-es metró, az 1-es, 4-6-os villamosok, a budai fonódó villamos járatok, a Rákóczi úti autóbusz-tengelyen közlekedő autóbuszok, és további, nagy kerületközpontokat, lakótelepeket kiszolgáló gerincjáratok (kiemelten a 9, 23, 31, 32, 85, 95, 105, 151, 159-es buszjáratok, 76-os és 79M-es trolibuszok). Ezeket a sűrítéseket november 9. óta folyamatosan vezették be.

A BKK egyébként jelenleg a maximális kapacitást biztosítja: mintegy 1200 autóbusz, 325 villamosszerelvény, valamint több mint 110 trolibusz közlekedik a fővárosban.

Nem örülnek az ingyenes parkolásnak

A BKK csak a sajtóból értesült a kormány szándékáról, azaz hogy ismét életbe lépett a rendkívüli jogrend, amely újabb 90 napra tette ingyenessé a parkolást országszerte. (A miniszterelnök azóta újabb rendeletet hozott, ami a fővárosi parkolást érinti: lakott területen kereskedelmi célú P+R, parkolóház, parkológarázs, zárt felszíni parkoló és nem zárt felszíni parkoló díjfizetés nélkül vehető igénybe az este 7-től reggel 7 óráig.)

A gépkocsik száma érezhetően megnövekedett Budapest útjain az intézkedést követően: több helyen torlódás alakult ki, melyek a közösségi közlekedés haladására, egyenletességére is negatív hatással voltak.

Korábbi közleményükben fel is hívták a figyelmet arra, hogy a díjmentes várakozás Budapestnek most rendkívüli nehézséget okoz, hiszen a november 7-én elindult metrópótlás önmagában is nagy terhet ró a fővárosi utak forgalmára. A metrópótlás miatt egyébként összesen 13 kilométeres útszakaszon jelöltek ki buszsávokat Budapesten.

Rovatok