Index Vakbarát Hírportál

Van olyan vakcinagyártó, amelynek a részvényei alaposan elszálltak egy év alatt

2021. január 12., kedd 17:46

Egyre több országban kezdődtek meg az oltások szerte a világon. Magyarországra 130 ezer ember beoltására elegendő vakcina érkezett, amelyből eddig 71 ezer oltást adtak be december 26. óta.

A vakcinagyártók nemcsak a laborokban, de a tőzsdéken is megmérettettek: néhány cég részvényén óriásit lehetett kaszálni, vannak azonban olyan sikeres gyártók is, amelyeknek ez mégsem sikerült. Nézzük, hogyan teljesítettek a börzéken a vakcinagyártók az elmúlt évben!

Pfizer

Európában elsőként a Pfizer–BioNTech oltóanyagát engedélyezték, azonban a két cég igen eltérően teljesít a tőzsdén.

A Pfizer-részvényekkel a New York-i tőzsdén kereskednek,

az amerikai cég árfolyama egy év alatt szinte semmit nem változott.

Tavaly év elején 37-38 dollár környékén mozgott, ahogy most is. Egy jelentős zuhanáson – márciusban egészen 27 dollárig gyengült –, valamint egy erős kiugráson – decemberben 42 dollár felett is kereskedtek a papírjaival – kívül nagy mozgások nem voltak az árfolyamban.

BioNTech

Ellenben a BioNTech-papírokért odavoltak a befektetők:

tavaly januárban még 35 dollár környékén mozgott a biotechnológiai vállalat részvénye, míg decemberben már a 130 dollárt is megközelítette

a technológiai cégeket tömörítő Nasdaqon. Ehhez képest 2021-et gyengébb árfolyamon, 80 dollár környékén kezdte a BioNTech, de a hét elején már ismét 110 dollárhoz közelített a cég részvénye.

A német cégnek egyébként Karikó Katalin személyében magyar alelnöke van, és több magyar szakember is dolgozott a vakcinán.

Moderna

A Moderna a koronavírus elleni vakcinákról szóló híreket csak hébe-hóba követő olvasóknak is ismerős lehet: például kedden megérkeztek az első vakcináik Magyarországra is, 7200 adag. Az amerikai biotechnológiai vállalat vakcináját a múlt héten engedélyezte az Európa Bizottság.

A Moderna-papírok is igen jól forogtak az elmúlt évben a tőzsdén: a biotechnológiai cég részvényeivel szintén a New York-i Nasdaqon kereskednek,

a tavalyi évet 20 dollár környékén kezdte, decemberben azonban már majdnem elérte a 170 dolláros árfolyamot is.

Ezt egy jelentősebb korrekció követte az elmúlt hetekben, de megállni látszik a papír gyengülése, és az elmúlt napokban 110 dollár környékén kereskedtek vele.

AstraZeneca

Az AstraZeneca oltásáról is érkeztek újabb hírek a napokban: a brit cég a koronavírus elleni vakcinája engedélyeztetését kérte az Európai Gyógyszerügynökségtől. Vakcinájuk szintén 95 százalékos védettséget nyújthat, de a hírek szerint jóval olcsóbb és könnyebben tárolható a többi oltóanyagnál. Amennyiben megkapja az európai engedélyt,

az AstraZeneca vakcinája lehet a harmadik a Pfizer/BioNTech és a Moderna után, amelyet bevethetnek a kontinensen.

Mindezek ellenére a londoni tőzsdén nem igazán hasít az AstraZeneca: a tavalyi évet 7700 font környékén kezdte, idén eddig pedig 7500 fölé is nehezen került a brit gyógyszeripari cég papírja.

Novavax

A Novavaxról tavaly szeptemberben egyébként azt írta az Index, hogy az igen hányattatott sorsú, eddig szinte minden felkapott vírusbetegség (például az ebola vagy a zika) ellen vakcinát beígérő, de soha le nem gyártó Novavax is megkezdte Covid-vakcinájának harmadik klinikai fázisú kipróbálását, méghozzá nem az USA-ban, hanem az Egyesült Királyságban – azért itt, mert a vírus terjedése itt várható a leginkább, továbbá valószínűleg az sem volt mellékes, hogy az ország kormánya 60 millió dózis vásárlását jelentette be a még kísérleti fázisban lévő vakcinából.

Nos, úgy fest, hogy az amerikai cég révbe ér: az Európai Bizottság a Novavax oltóanyaggyártóval is várhatóan hamarosan megállapodást köt 200 millió dózis felvásárlására, miután december középen lezárta a beszerzésről szóló tárgyalásokat – erről a brüsszeli testület oltásforgalmazókkal folytatott tárgyalásainak vezetője, Sandra Gallina számolt be.

Az összes vakcinagyártó papírjai közül az egyik legjobban a Novavax-részvényekbe fektetők jártak, persze attól függően, hogy mikor szálltak be:

a Novavax pont egy évvel ezelőtt még 4 dollár alatt forgott a Nasdaqon, augusztusban pedig már majdnem 180 dollárt ért.

Itt is volt azonban egy jelentős korrekció az árfolyamban, egészen 80 dollár környékére gyengült a cég részvényeinek értéke, azonban év végén megindult fölfelé, míg idén eddig 110 és 130 dollár között mozgott a Novavax New Yorkban.

Kitől veszi a vakcinákat az EU?

Az Európai Bizottság 2020 végéig az AstraZeneca (400 millió adag), a Sanofi–GSK (300 millió adag), a Johnson & Johnson (400 millió adag), a BioNTech–Pfizer (300 millió adag), a CureVac (405 millió adag) és a Moderna (160 millió adag) vállalattal írt alá vakcinabeszerzésről szóló szerződéseket.

Johnson & Johnson

December végéig a Johnson & Johnson vakcinájából is rendelt 400 millió adagot az Európai Bizottság. Az amerikai multi a cégcsoportjához tartozó belga Janssen Pharmaceuticallal közösen fejlesztette a vakcinát. 

A Johnson & Johnson sem nyert sokat a tőzsdén: 2020 elején jellemzően pár dollárral 150 alatt kereskedtek az amerikai multi papírjaival New Yorkban, márciusban pedig majdnem 110-ig zuhant az árfolyam. Gyorsan visszakapaszkodott a papír 150 dollár fölé, majd jellemzően ezen a szinten kereskedtek vele tavaly. Az idei évet 160 dollár környékén kezdte a cég papírja.

CureVac

A CureVac vakcinájáról is érkeztek hírek a napokban: együttműködésről állapodott meg a CureVac és a Bayer német gyógyszergyártó vállalat az előbbi cég koronavírus elleni, jelenleg kísérleti fázisban lévő vakcinájának engedélyeztetése, illetve hatékony szétosztása érdekében.

A német állam által is támogatott CureVac oltóanyaga decemberben ért a kísérleti fázis utolsó szakaszába, a vállalat vezetősége pedig bejelentette, hogy 2021-ben 300 millió adag vakcinát akar előállítani, 2022-ben pedig már ennek a dupláját.

A CureVac augusztusban 55 dollár környékén debütált a tőzsdén, majd a német cég papírjai novemberben indultak meg felfelé a Nasdaqon: 50 dollárról egészen 136 dollárig tartott a rali. Majd decemberben következett a korrekció, a cég papírjai az idei évet 85 dolláron kezdték, azonban már így is járt 107 dollár felett is 2021-ben – szóval elég szépen rángatják a CureVac-részvényeket.

Sinopharm

A koronavírus újabb variánsaival szemben is hatásos a Sinopharm kínai állami gyógyszergyártó Kínában nemrégiben engedélyezett vakcinája – közölte január elején az oltóanyag fejlesztője a kínai állami televízióban. A kínai vakcina hatásosnak ígérkezik: a klinikai tesztek eredményének időközi elemzése szerint az inaktivált vírust tartalmazó szer 79 százalékos hatásossággal nyújt védelmet a koronavírus-fertőzéssel szemben.

A hongkongi tőzsdén mindenesetre ebből semmit sem mutatnak a Sinopharm-részvények: egy éve még majdnem 30 hongkongi dollárt ért a papír, míg 2021-ben eddig még csak 18 dollár környékén mozgott.

Vaxart

Vannak még érdekes sztorik és tőzsdei cégek a vakcinagyártók között: a tavalyi évben például a Vaxart árfolyama december közepéig 2000 százalékot emelkedett – számolt be róla a Portfolio. Ez az a cég, amely szájon át bevehető vakcinát ígért korábban a koronavírus ellen.

Egy évvel ezelőtt 0,35 dollárt ért New Yorkban a Vaxart-részvény, a kaliforniai cég papírjai július közepén értek a csúcsra, majdnem 17 dollárt értek ekkor – ez közel 50-szeres drágulás. Az idei évet 6 dollár felett kezdte a Vaxar.

Sanofi/GSK

Tavaly szeptemberben kezdte el tesztelni közösen készülő koronavírus-vakcináját a Sanofi és a GlaxoSmithKline: akkori közlések szerint, ha minden jól megy, akkor 2021 első felében nyújthatják be a hatóságoknak a kérelmet az oltóanyag engedélyezésére.

A francia Sanofi-részvények egy éve még 50 dollárt értek New Yorkban, idén pedig eddig 48 dollár körül mozogtak, de nem tudott erősödni az GSK sem, a brit cég papírjai 1800 fontról 1400 alá csökkentek Londonban.

Ki nőtt a legnagyobbat 2020-ban?

A fenti számok is azt mutatják, hogy igen jelentős a szórás, mely cég mekkorát tudott nyerni a tőzsdéken. A Wall Street Journal decemberi összeállítása szerint 2020-ban

(Borítókép: Koronavírus elleni oltás Spanyolországban. Fotó: Eduardo Parra / Europa Press / Getty Images)

Rovatok