A Quaestor-ügy az egyik legnagyobb botrány, amit pénzügyi cégcsoport okozott a rendszerváltás óta. A hat évvel ezelőtt bedőlt pénzügyi cég magával rántotta befektetők tízezreit, sokan életük munkájának eredményét veszítették el. Pénzügyi bűncselekmény gyanúja is felmerült, a nyomozás vádemeléssel zárult több felelős személy ellen, a monstre büntetőper – első fokon – már hosszú ideje zajlik, miközben a befektetők futnak a pénzük után. Az, hogy miként működik jogállamunk, megfelelően védik-e törvényeink, állami szervezeteink a polgárok befektetett vagyonát, a Quaestor-ügy kezelésén is lemérhető. Vannak bajok.
Csaknem hat évvel ezelőtt, 2015. március 9-én a Quaestor-csoport kötvénykibocsátó cége, a Quaestor Financial Hrurira Kft. öncsődöt jelentett. A Magyar Nemzeti Bank mint felügyeleti szerv 2015. március 10-én jelentette be, hogy a társaságnál észlelt szabálytalanságok miatt részlegesen felfüggeszti a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. tevékenységi engedélyét, és felügyeleti biztost rendelt ki céghez. A jegybank vizsgálata szerint
a Quaestor Hruria Kft. 210 milliárd forint vállalati kötvényt bocsátott ki, ebből mintegy 150 milliárd forintnyi fiktív kötvénykibocsátás lehet.
A kötvényeket a csoport értékpapír-kereskedő cége forgalmazta.
A csődhelyzet kialakulását pénzügyi szakértők szerint az okozta, hogy bár a Quaestor cégcsoport – több mint ötven cég – vagyona meghaladta a kötvénykibocsátás összegét, de sem az engedélyes kibocsátást, sem az engedély nélkülit nem arra fordította a cégcsoport, amit meghirdetett, így
minden évben az új kibocsátásból fizették ki az előző kötvény azon befektetőit, akik nem folytatták a befektetést.
A csődhelyzet hírére a pénzügyi cég ügyfelei – köztük minisztériumok, önkormányzatok, magánszemélyek – futhattak a pénzük után. Az állami szervezetek – kormányzati segítséggel – jobb eséllyel tudták visszaszerezni a pénzüket, mint a csekélyebb érdekérvényesítő képességgel rendelkező magánszemélyek.
A múlt csütörtökön, január 21-én első fokon – tehát még nem jogerősen – elvetélt az a polgári per, amelyben három évig tartó tárgyalássorozat után született részítélet.
A Fővárosi Törvényszék elutasította a Quaestor, a Hungária és a Buda Cash károsultjai által még 2017 decemberében benyújtott keresetet.
Ebben a perben a brókercégek 1653 károsultjából szervezett pertársaság a Magyar Állam, a Magyar Nemzeti Bank és az Állami Számvevőszék felelősségének megállapítását kérte a bíróságtól a brókercégek 2015-ben bekövetkezett botrányos csődjéért, amely számukra csaknem 30 milliárd forint kárt okozott.
A múlt csütörtökön kihirdetett elutasító döntést a bíróság egyrészt azzal indokolta, hogy a pertársaság tagjainak jelentős részét – egészben vagy részben – a Kárrendezési Alapból már kártalanították, ezért az érintettek bírósági úton e körben már nem érvényesíthetnek további igényeket.
A bíróság a közlemény szerint arra is felhívta a figyelmet, hogy az ügyben azok részéről sincs helye az MNB, az ÁSZ és a Magyar Állam felelősségének megállapítására irányuló keresetnek, akik nem tartoznak a fentebb meghatározott károsult csoportba. Nekik ugyanis a törvényszék szerint az irányadó jogszabályi rendelkezések alapján csupán a felelősség megállapítására irányuló kereseti kérelmük nem volt teljesíthető – áll a bíróság által kiadott közleményben. A pertársaságot összefogó Palotás János által vezetett P&P Gazdasági Tanácsadó Kft. a per kezdetén közölte:
a perközösségben 1264 Quaestor-, 229 Hungária- és 159 Buda-Cash-károsult érintett, akiknek mintegy 30 milliárd forint kára nem térült meg a brókercégek csődjét követően.
A kft. szakértői álláspontja szerint a károkozást megelőző években, az állam által kizárólagos joggal és törvényi kötelezettséggel ellenőrzött befektetési piacon az állam intézményeinek, így különösen az MNB-nek a tevékenységét olyan működési zavarok, súlyos mulasztások és jogellenes döntések sorozata jellemezte, amely nélkül az érintett befektetési szolgáltatók nem lehettek volna jelen a befektetési piacon, így nem lettek volna képesek a befektetőket megtéveszteni, befektetési forrásaikat jogellenesen eltulajdonítani.
Palotás János az Indexnek elmondta, hogy az ügyben hozott bírósági döntés azért részítélet, mert a felperesek közül a per megindítása óta mintegy negyven károsult elhunyt, ezért az örökösödési eljárások lezárultáig a perbeli jogutódokra nem érvényes az ítélet. A pertársaság a részítélet ellen fellebbezést nyújt be, illetve emellett várhatóan az Európai Unió bírósága elé viszik ügyüket.
Úgy tűnik tehát, hogy a botrány kárvallottjainak orvosolása a magyar igazságszolgáltatás fórumain nem lesz könnyű, hiszen mindjárt az első bírói fórum botlatókőként működött.
A pertársaságtól függetlenül a brókercégek botrányának más kárvallottjai többször is utcára vitték követeléseiket, amikor kiderült, hogy a Quaestor-kötvényekre – se a fiktívekre, se a valódiakra – ugyanúgy nem vonatkozik az Országos Betétbiztosítási Alap, mint ahogy a Befektető-védelmi Alap garanciája sem.
A kormány a károsultak nagy számára, illetve a pénzügyi szervezetekbe vetett bizalom megingására tekintettel törvényt terjesztett elő a kárrendezés céljára, amit az Országgyűlés meg is szavazott.
Palotás János elmondta azt is, hogy
álláspontjuk szerint a törvényszéki ítélet uniós jogot sért, mivel ez alapján a magyar állampolgárok nem kérhetik a magyar bíróságoktól a számukra kárt okozó állami szervezetek felelősségének megállapítását.
A felperesek felhívták a bíró figyelmét erre az uniós jogsértésre, és indítványukban azt kérték, hogy amennyiben a bíróság az álláspontjukat nem osztaná, úgy forduljon közvetlenül az EU Bíróságához. Ám a bíró ezt az egy évvel korábbi indítványukat egy évvel később, az ítélethozatal előtt végzésben elutasította. A károsultak ezért csak most, az Európai Unió illetékes szervezeteinek bevonásával tudják ügyüket az Európai Unió Bírósága elé vinni.
Palotás János nehezményezi, hogy a bíróság lényegében a perelhetőség hiányára hivatkozva utasította el keresetüket három évvel azt követően, hogy elindította a pert. Álláspontja szerint a perelhetőségről a bíróságnak az idézés kibocsátása előtt kellett volna dönteni a keresetük alapján. Keresetükben széles körben bizonyították, hogy a károsultak, akiknek a kárát enyhítették kárrendezési törvénnyel, miután a követelésüket átadták a Kárrendezési Alapnak, ezzel még nem mondtak le arról a jogukról, hogy egy perben az állam, illetve a pénzügyi felügyeletet ellátó Magyar Nemzeti Bank felelősségének megállapítását kérjék.
Palotás János elmondta azt is, hogy a bíróság álláspontja szerint a kárrendezésben részesülteknek azért nem lehet perelniük az államot, mert az elsőfokú bíróság álláspontja szerint amikor a Kárrendezési Alapnak átadták a követelésüket, azzal együtt átadták ezt a perlési jogot is, amely jogi képtelenség lenne.
Voltak, akik már az első kárrendezési körből kimaradtak, mert elutasították a Kárrendezési Alapnak azt a követelésátadási elvárását, hogy kárrendezést maximum 30 millió forintig kaphatnak, de cserébe a teljes követelésüket át kell adniuk az alapnak. Palotás János szerint a jogellenesen félbehagyott első kárrendezési eljárást követő második törvény még rosszabb és igazságtalanabb volt. Például volt, aki azért, mert 16 milliót kapott volna a 150 milliós kárára, inkább perelt – mondta Palotás –, ugyanakkor azok, akiknek 5-6 milliós volt a káruk, és erre kaptak 4,5–5 milliót, többnyire elfogadták, inkább kockáztatták azt, hogy az egymilliós kárt be tudják-e más módon hajtani. Vagyis minél nagyobb volt a károsultak kára, annál többen utasították vissza a Kárrendezési Alap nyújtotta lehetőséget.
Palotás hangsúlyozta: a bíróság tavaly nyárig, több mint két és fél éven keresztül látszólag azon az állásponton volt, hogy a felperesnek kereshetőségi joga van, és csak az alperesek védekeztek azzal, hogy nincs. Ezért úgy látszott, hogy a szeptemberi tárgyaláson indítjuk a bizonyítási eljárást. Szeptemberben pedig már az volt a bíróság álláspontja, hogy a per határozathozatalra érett, a bizonyítási eljárást nem kell lefolytatni, az okot és azt, hogy a határozat kinek kedvez majd, ekkor még nem tudhattuk – mondja Palotás.
A felpereseknek több mint ötven bizonyítási indítványuk volt, ezekkel a szakszerűtlen és jogszerűtlen eljárásokat igazolták volna, amelyeknek kihatásuk volt a kárukra. Egyiket se tárgyalta a bíróság,
pedig tíz tárgyalási napot is tartott, de egyiken se védekeztek az alperesek a felperesi indítványokkal szemben, azokat nem cáfolták, pedig a törvény úgy szól, hogy az alperesek legkésőbb az első tárgyalás napjáig minden felperesi előadással szemben kötelesek védekezni.
Palotás János emlékeztetett arra, hogy amikor létrehozták az első kárrendezési törvényt, Rogán Antal azt jelentette be, hogy 30 millió forintig mindenkinek 100 százalékig megtérítik a kárát. A törvényben az volt, hogy a jogszerűen előterjesztett kérelmet követő 30 napon belül átutalják számukra a kérelemben megadott bakszámlára a pénzt. A törvény egyértelműen létrehozta ugyanis a jogszerűen beadott kérelem esetén a kérelmező és az alap közötti szerződést. De nem utalták, ami jogállamban elképzelhetetlen.
Nem teljesítették a teljesen egyértelmű törvényt.
Decemberben aztán hoztak egy második kárrendezési törvényt, amely még kedvezőtlenebb volt a befektetőknek, mivel úgy számolták a térítendő összeget, hogy a korábbi évek hozamaival csökkentette a 30 millióig kifizethető kártalanítási összeget is. Vagyis ha valakinek 300 millió forintos kára volt, akkor úgy számolták ki a kártalanítást, hogy a korábbi években a 300 millióra kapott hozamokat levonták a maximum 30 milliós összegből, így volt, aki 8 millió kártérítést kapott, mert 22 milliót korábban, a botrány előtt kamatként már felvett, vagy nullát.
A perben azt állítottuk, hogy az állam diszfunkcionális működése nem állt meg a károkozásnál, hanem a felszámolási eljárásban a felszámoló cég, a magyar nemzeti bank egyszemélyes társasága a súlyos jogsértések sokaságát ugyanúgy tovább folytatta. Nem hívta össze a hitelezői választmányokat, nem hozta létre a hitelezők közül a saját ellenőrző szerveit, amire 75 napja lett volna
– mondta Palotás, és ezzel ellenőrizetlenül értékesítette a felszámolási vagyont, vagy éppen elfelejtett hitelezőként bejelentkezni azon felszámolásokba, ahová a cégek a befektetők pénzét továbbadták.
Miközben a Quaestor anyacég kibocsátó és forgalmazó cégei a befektetőktől begyűjtötték a 210 milliárd forintot, és azt kölcsönszerződéssel továbbutalták az anyacégnek, a cégcsoport bedőlése után a kötvényekből begyűjtött pénz az anyacégnél maradt, míg a két leánycégnél, amelyek kapcsolatban voltak a befektetőkkel, nem maradt semmi, csak a hitelezői követelés joga a kölcsönszerződés alapján, de erről a jogról „elfeledkezve” nem jelentkeztek be az anyacég felszámolásába, és az anyacég felszámolója is elfelejtette beállítani ezt a néhány százmilliárdos tartozást a felszámolói vagyonmérlegébe. Ez azt eredményezte, hogy az anyacég száz százalékig ki tudta fizetni a hitelezőit abból a vagyonból, amit a kötvénykibocsátásból a befektetőktől gyűjtöttek össze. A befektetők követelésüket pedig egy olyan céghez nyújthatták be, amelynek így nem maradt vagyona.
Palotás János szakmai becslése szerint,
ha együtt kezelik a teljes, mintegy ötven cégből álló Quaestor cégcsoport ügyét, szakszerű felszámolási eljárással százszázalékos megtérülést lehetett volna elérni a Quaestor-károsultak esetében.
„Egy szakszerű és jogszerű felszámolási eljárás egyébiránt igazságosabb hatással lehetett volna a Quaestor-ügyben folyó büntetőperes eljárás vádlottjainak sorsára is, hiszen a teljes kár megtérülése esetén a hatályos jog megengedi akár a büntetési tétel korlátlan enyhítését is, amire azért várhatóan nem kerülne sor, de a várható ítélet és az igazságos ítélet így összetalálkozhatott volna” – mondta Palotás János.
(Borítókép: tüntetők a bíróság épülete előtt 2016. október 13-án. Fotó: Ajpek Orsi / Index)