Index Vakbarát Hírportál

143 milliárd forint megy védelemre, 25 ezren érkeztek

2021. február 9., kedd 16:02

Joe Biden január 20-i beiktatására 25 ezer nemzeti gárdista érkezett Washingtonba, miután Donald Trump hívei január 6-án megostromolták az amerikai szövetségi törvényhozás épületét, a Capitoliumot.

Úgy tűnik, a helyzet továbbra sem oldódott meg teljesen, a Capitolium biztonsága érdekében ugyanis több mint ötezer gárdista marad Washingtonban március 15-ig – közölte John Kirby, a Pentagon sajtósa.

Azt is elárulta, hogy ennek a költségét 483 millió dollárra, nagyjából 143 milliárd forintra becsüli a kormány a következő több mint egy hónapra. Ebből 284 millió dollárt tesz ki a személyzetre szánt összeg, míg 199 millió dollár megy a különböző műveletekre.

Donald Trumpot egyébként felbujtással vádolják a Capitoliumban történtek miatt, és bár az ügyvédei tagadnak, a korábbi amerikai elnöknek felelnie kell a szenátus előtt.

Rovatok