Index Vakbarát Hírportál

Több NER-es építőipari vállalatnak, a BKV-nak és Bige László cégének is volt számlája a Sberbanknál

2022. március 8., kedd 17:09

Több nagynevű vállalatot is érintenek a Sberbankkal kapcsolatos események. Még Orbán Viktor szerint is hiányozni fog az a pénz a magyar gazdaságból, ami a Sberbankban most bent égett.

Az Opten adatai szerint több mint 16 000 magyarországi cégnek vezetett számlát az orosz bank. A 24.hu megnézte, hány állami cég, illetve tízmilliárd forintnál nagyobb árbevételű társaság fürödhetett be a Sberbankkal.

Az Opten nyilvános adatai alapján 14 – részben – köztulajdonú céget, a tízmilliárd forintnál nagyobb árbevételű vállalkozások közül pedig 54 sberbankos folyószámlával rendelkezőt találtak.

Az érintettek a lapnak nem szívesen beszéltek arról, hogyan esett a választásuk a Sberbankra, milyen ügyletet finanszírozott nekik az orosz bank és mennyi pénzük ragadt bent a végelszámolás miatt.

Az érintettek között van a BKV is, akik válaszoltak is a megkeresésre:

A fővárosi közlekedési vállalat 2017-ben nyitott pénzforgalmi bankszámlát a Sberbanknál „egyedi, rendkívül kedvező kondíciók mellett”.

A lapnak azt írták, hogy a bankszámlát a napi pénzforgalmi tranzakciók lebonyolítására használták, a BKV többi bankszámlájához hasonlóan. A Sberbank végelszámolása pedig nem okoz problémát sem a napi, sem a hosszú távú működésben, és a cégnek nincs a Sberbankkal szemben az OBA által megtérítendő összeget meghaladó számlakövetelése.

Egy egész sor NER-milliárdos építőipari vállalkozása van a sberbankosok között.

A megkérdezett építőiparosok közül csak a Market reagált:

Azzal számolunk, hogy az ukrán háború komoly változásokat fog generálni mind a nemzetközi, mind a hazai gazdaságban, konkrétumokat azonban még korai lenne mondani.

A Jászai Gellért cégeihez tartozó Digi Távközlési Kft., illetve az Invitel Zrt. Sberbank-számláiról azt írták a lap kérdéseire, hogy azokat a korábbi tulajdonosok nyitották, korábbi hitelügyletekhez kapcsolódtak. A Digi-csoport értékesítését megelőzően az RCS&RDS-csoport ezeket az ügyleteket lezárta, a Sberbanknál vezetett számlákat más tranzakciókra nem használták.

A hatósági össztűz alatt álló, perbe fogott Bige László műtrágyakirály érdekeltségébe tartozó NZRT-Trade Zrt.-nél ugyancsak azt mondták:

évekkel ezelőtt nyitott számláról van szó, de ezen nem volt forgalom, nem égett benn pénzük, nem kell sorba állniuk a Sberbank végelszámolójánál.

Két Posta-érdekeltség is van a Sberbanknál állami cégek között: 

Az életbiztosító a jelentősebb cég, 2020-ban 1,8 milliárd nyereséget mutatott ki. Ennél és a másik postáscégnél is azt válaszolták, hogy nincs aktív számlájuk a Sberbanknál, így semmilyen kitettségük, illetve követelésük nincs az orosz bankkal szemben.

Orbán Viktor miniszterelnök legutóbbi rádióinterjújában hozta a szóba a pénzintézetet, mint mondta, a bedőlése miatt elment pénz hiányozni fog a magyar gazdaságból.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok