Eközben azt látjuk, hogy az idősek nehezebben jönnek ki a pénzükből, gyakorlatilag bekebelezi őket a magyar valóság. Ráadásul egyre többen járnak így, hiszen évről évre egyre magasabb a nyugdíjkorhatárt elérők száma. Számszerűen: amíg a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2010-ben még „csak” 1,719 millió fő kapott öregségi nyugdíjat hazánkban, addig 2015-ben már 2,022 millió főnek járt, tavaly pedig 2,028 millióan részesültek ilyen jellegű juttatásban.

Mindeközben – ha hinni lehet a kormányzati kommunikációnak – az aktív foglalkoztatottak aránya lassan eléri a felső plafont.

Az állami nyugdíjrendszer ennek ellenére nem omlik össze, de a nyugdíjváromány a jövőben jelentősen csökkenhet a társadalom elöregedése, a tartósan külföldön dolgozó közel 700 ezer magyar itthon hiányzó járulékbefizetései, a rossz migrációs egyenleg, az Ipar 4.0 miatt

– mondta el az Indexnek Farkas András. A nyugdíjszakértő szerint éppen ezért a fiatal korosztálynak elengedhetetlen a nyugdíjcélú előtakarékosság, mint ahogyan előbb-utóbb az állami nyugdíjrendszer finanszírozási paradigmáján is szükséges lesz változtatni.

„Vagyis a rendszert nem az élőmunkát terhelő járulékokból, hanem egyéb – elsősorban fogyasztási – adóbevételekből kell majd finanszírozni” – közölte a szakember, hozzátéve: ehhez azonban a modern nyugdíjrendszerek reformjainak tanulmányozása elengedhetetlen.

Lassan egy évszázada ugyanaz a nóta

Magyarországon először 1928-ban vezettek be kötelező öregségi, rokkantsági és hátramaradotti (árva-, özvegyi) nyugellátást, illetve járadékot. A korabeli rendszerben a nyugdíjbiztosítási járulék mértéke 5 százalék volt, a nyugdíjkorhatár pedig 65 év. A rendszer tőkefedezeti biztosításként jött létre. 1945-ig a biztosítottak körét többször is bővítették, így 1939-ben bővült a jogosult köztisztviselői kör, majd 1944-ben kiterjesztették a háztartási alkalmazottakra (tényleges kifizetésre nem került sor), a legjelentősebb bővülés azonban a gazdasági munkavállalók öregségi biztosításának létrejötte volt.

Ezután a rendszer komoly változásokon ment keresztül, amelyek közül az egyik legmeghatározóbb az 1944-ben a Sztójay-kormány által végrehajtott megalapozatlan jogkiterjesztések (a korhatárt 60 évre szállították le, a járadék összegét megnégyszerezték) miatti korrekció volt. Ekkor hozták létre a jogosultságok elismerésével a nem fedezett, állami, felosztó-kirovó nyugdíjrendszert, amely a magyar nyugdíjrendszer egyik legfontosabb alappillérét jelenti a mai napig. S hogy mit jelent a felosztó-kirovó rendszer? Röviden: az egyének nyugdíja nem egy számlán gyűlik, hanem az aktív munkavállalók által befizetett járulékok képeznek nyugdíjfedezetet, amit az állam később eloszt a jogosultak körében.

Ez a fajta állami mindenhatóság jó pár évtizedig nem is változott, mígnem aztán 1997-ben bevezették a hárompilléres nyugdíjrendszert. Ekkortól a jogosultak felmenő rendszerben részesülhettek volna a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság által folyósított nyugdíjban, beléphettek a kötelező magánnyugdíjpénztárakba, illetve önkéntes nyugdíjpénztárakban is összegyűjthették volna a járandóságukat. Ám a rendszert a második Orbán-kormány alapjaiban írta felül. Egyrészt közölte a jogosultakkal, hogy amennyiben itt gyűjtögetik az időskori járandóságukat, úgy nekik nem jár többé állami nyugdíj, illetve gyakorlatilag következmények nélkül einstandolt minden befizetést.

Van gond a magyar nyugdíjrendszerrel

„A magyar nyugdíjrendszer fejnehéz, az állami nyugdíjpillér szerepe túlzottan meghatározó” – reagált Farkas András a kérdésre, hogy a hazai szabályozás működése mennyire optimális, a nyugdíjak pedig nemzetközi összehasonlításban mennyire ütőképesek. A szakember kifejtette: a magyar nyugdíjrendszernek alapvetően hat komoly problémája van, ami sürgős megoldásra vár:

• A magyar nyugdíjrendszer áttekinthetetlen, mivel senki nem látja előre az élete során, hogyan nő a nyugdíja, hogyan épülnek a jogosultságai, mennyi járulékot érdemes fizetnie. Emiatt az állami nyugdíjrendszer motiválóereje nulla.
• A jelenlegi nyugdíjrendszer méltánytalan, ami meglepően kevés nyugdíjast háborít föl. Ez abból ered, hogy hasonló életpályák, hasonló szolgálati időtartamok, hasonló keresetek mellett is drámai mértékben eltérő összegű nyugdíjakat állapíthatnak meg attól függően, hogy melyik évben igényelte a jogosult a nyugdíját.
• A szolgálati évek nem egyenletesen számítanak be a nyugdíjmegállapítás során, azaz a magyar nyugdíjrendszerben az első húsz év szolgálati idő majdnem kétszer annyit ér, mint a második húsz év. Ez teljesen szürreális.
• A nyugdíjemelés módja egyenes út a nyugdíjasok elszegényedéséhez, mivel az az éves infláció mértékétől függ, és semmi mástól.
• A nyugdíjas-társadalom 1 millió tagja havi 135 ezer forintnál, hatvanezer tagja pedig havi 40 ezer forintnál is kisebb nyugdíjból kénytelen megélni. A nyugdíjrendszer természetesen elsősorban munkanyugdíjrendszer, vagyis a nyugdíj összege attól függ, hogy mennyi szolgálati időt szereztünk, és mennyi járulékot fizettünk aktív életünk során – akik azonban erre csak minimális mértékben voltak képesek, azok most nagyon nehéz helyzetben vannak.
• A magyar nyugdíjrendszer lényegében egypilléres rendszer, az állami nyugdíjpillér mellett egyáltalán nincs foglalkoztatói nyugdíjpillér, az öngondoskodási pillér pedig fejletlen.

Farkas András emellett elmondta azt is: a magyar nyugdíjak európai uniós összehasonlításban az utolsó ötödben vergődnek, és egyelőre esély sincs a kiemelkedésre.

Ha csak a hazai körülményeket vesszük, akkor a nyugdíjak emelkedése 2014 és 2021 között tartósan elmaradt az országos nettó átlagkereset emelkedésétől

– közölte a szakember. 

Az idei kilátásokról a nyugdíjszakértő kifejtette: szerinte a jövő még nagyon bizonytalan, de a nyugdíjasok hiperérzékenyek az általuk érzékelt infláció mértékére, amelyet számukra elsősorban az elszabaduló élelmiszerárak határoznak meg. „Vagyis éves szinten nem 10 százalék körüli mértékben érzékelik a pénzromlást (Matolcsy György jegybankelnök a napokban pont 9 százalékban határozta meg az idei éves infláció mértékét – a szerk.), hanem sokkal nagyobb, 15-20 százalék körüli mértékben” – jegyezte meg Farkas András, aki szerint ezt a szubjektív inflációérzékelést is kezelnie kell a korrekciós nyugdíjemelések kommunikációjának.

A szegényebbek számára is van remény

A nyugdíjszakértő szavaiból kitűnt, a magyar nyugdíjrendszernek reformra van szüksége, és a nyugdíjcélú öngondoskodás is elkerülhetetlen. Utóbbi kapcsán Farkas András megjegyezte: minél korábban kezdi valaki a takarékoskodást, annál kisebb havi/éves megtakarítási összegekkel is elérheti a célját.

A szegényebb rétegek pénzügyi öngondoskodási lehetőségei nyilván rendkívül korlátozottak, de ezt a sokszor nagyságrendi eltérést a modern nyugdíjrendszerek különböző módokon képesek kezelni

– tette hozzá. Utóbbira példaként felsorolta többek között a szolidaritási (jövedelem-újraelosztási) elemek erősítését a nyugdíjemelésben, a nyugdíjkorrekciókat a nyugdíjasokat megillető külön juttatások meghatározása során, a járulékfizetési felső határ alkalmazását, hogy ne nőhessen korlátlanul a nagy keresetűek nyugdíjvárománya, hogy a nyugdíjcélú előtakarékosság eszközeit nemcsak adójóváírással, hanem adókedvezménnyel vagy direkt állami juttatással támogatják, illetve az erős foglalkoztatói nyugdíjpillért.

Farkas András végül kijelentette: összességében annyit érdemes megfontolnia minden magyarnak, hogy a jelenlegi anyagi helyzete időskorában jelentősen romolhat. Emellett számolnunk kell azzal, hogy a rászoruló idős szülőket a nagykorú gyermeknek már kötelessége támogatni (értsd szülőtartási kötelezettség), vagyis a következő generációt még inkább terhelheti a szülői generáció eltartása.

(Borítókép: Matthew Horwood / Getty Images)