Index Vakbarát Hírportál

Több magyarországi cég bónuszt és előrehozott béremelést ad a dolgozóknak az infláció miatt

2022. szeptember 14., szerda 13:28

Több vállalat extra pénzügyi juttatással és előrehozott béremeléssel támogatja a munkavállalóit a növekvő megélhetési költségek fedezésében.

Az Erste Bank még szeptemberben egyszeri támogatást nyújt minden olyan alkalmazottjának, akinek a teljes munkaidőre vetített bére nem haladja meg a bruttó egymillió forintot. Az 500 ezer forint alatti béreknél ez bruttó 300 ezer forintot, tehát a havi kereset legalább 60 százalékának megfelelő mértékű juttatást, míg az 500 ezer és 1 millió forint közötti fizetések esetén bruttó 200 ezer forintot jelent.

Az Erste vezetése arról is döntött, hogy a jövő évre tervezett, két számjegyű fizetésemelés felét már januárra előre hozza, míg a béremelések következő köre júliusban lesz. Az Ersténél ősszel elindult a munkavállalói részvényprogram is: szeptemberben 350 euró értékű részvényjuttatást kapott az osztrák anyabank értékpapírjából minden jogosult munkavállaló. A bank átvállalta a részvényjuttatáshoz kapcsolódó adó- és járulékterheket is.

Megélhetési nehézségek ellen küzdenek

A másik cég, amelyik előre hozza a munkavállalók számára nyújtott támogatásnyújtást, a Magyar Telekom. Megállapodtak az érdekképviseletekkel a Magyar Telekom Nyrt.-t és a T-Systems Magyarország Zrt.-t érintő bérfejlesztés mértékéről, valamint egy egyszeri munkavállalói javadalmazás kifizetéséről.

A cég 3 milliárd forint összegű egyszeri javadalmazást fizet ki munkatársainak,

ezzel támogatva őket az inflációs nyomásból eredő növekvő megélhetési költségek fedezésében. Továbbá a munkatársak 2023. január 1-jétől bérfejlesztésben részesülnek, mely várhatóan 4,2 milliárd forinttal emeli meg a bérköltségeket jövőre. A kihívásokkal teli működési környezet ellenére nem indítanak csoportos létszámcsökkentési programot, viszont korlátozott feltételekkel önkéntes programot hirdetnek – írja az MTI.

A CIB Bank szeptemberben egységes összegű egyszeri kifizetéssel 420 millió forintot fordít kollégái segítésére. Emellett a bank a tervezett rendkívüli béremelést is végrehajtja. A támogatást csak meghatározott bérszintig adja a bank, tehát valóban azokhoz kerül, akiknek ez igazi segítséget jelent. Az egyszeri kifizetést a tartós távolléten lévők, elsősorban kismamák is kapják, akikkel a kapcsolattartás és a távollét utáni visszaintegrálás fontos a CIB számára. A bank vezetése bízik abban, hogy ez a rendkívüli támogatás most gyors, átmeneti segítséget jelent a dolgozóknak a növekvő költségeik fedezésére.

Több pénzre vágyik a magyar fiatalok fele, ezért sem csoda, hogy inkább a programozói képzések népszerűek ahelyett, hogy a tanári pályát választanák, melyet a pedagógusok vagy elhagynak, vagy fellépnek az alacsony bérek miatt, melyek nem kompenzálják a magas terheket. Béremelést és inflációkövetést várnak a tanárok, akik közül számos iskolában szerveztek polgári engedetlenségi mozgalmat. Mint arról beszámoltunk, Budakalászon, Szombathelyen és Budapesten is volt gyászruhás élőlánc az iskoláknál, és nagyjából ezerfős tüntetéssé alakult a miskolci élőlánc, ahol a Herman Ottó Gimnázium polgári engedetlenség miatt felmentett igazgatóhelyetteséért demonstráltak.

(Borítókép:  Nagy Tamás / Index)

Rovatok