Index Vakbarát Hírportál

Újabb árstopos termékből van hiány a boltokban

2022. szeptember 15., csütörtök 06:33

A 2,8 százalékos tej után a cukor is hiánycikk lett a boltok polcain. Egy üzletlánc budapesti boltjában azt sem tudják, mikor kapnak legközelebb.

A Cukorrépa Termesztők Országos Szövetségének elnöke szerint ez azért van így, mert az árstop miatt az emberek felvásárolták a cukrot. A kormány – ahogy a polcokról sok helyen szintén hiányzó tejekkel kapcsolatban – most is azt írta, ellenőrizni fogják, kaphatók-e az árstopos termékek – írja az rtl.hu.

A csatorna híradójának küldött nézői felvételen látszik, hogy az egyik budapesti üzletben üresen állnak a cukrospolcok, és ez nem egyedi eset. A felvétel készítője a sokadik üzletben jutott csak cukorhoz. Az egyik helyen az eladó azt mondta, hogy hálózati szinten adódtak problémák, olyannyira, hogy még a központba sem érkezik be.

Hasonló helyzetről számolt be a Baranya megyei Diósviszló kisboltjának tulajdonosa is, aki szerint a gondok már az árstop bevezetésekor látszottak.

A cukrot most nagyon-nagyon nehéz beszerezni. Nagykerekben jóval drágábban tudtuk beszerezni, már a hatósági ár bevezetésekor. Több volt a beszerzési ár, mint amennyiért nekünk kellett volna adni

– mondta el Balogh-Gál Erika az RTL Híradónak, aki hozzátette, sokszor a nagyobb üzletláncoknál próbálják beszerezni a cukrot, de 3 hete a környékükön is alig lehet kapni.

A Cukorrépa Termesztők Országos Szövetségének elnöke szerint évek óta egyre kevesebb cukrot állítanak elő Európában, így Magyarországon is. A keresletet eddig azonban mindig ki tudták elégíteni. Az elnök szerint most azért hiánycikk több helyen a cukor, mert a januárban bevezetett árstop miatt többet vesznek az emberek.

Dorogi Árpád szerint a hatósági ár befolyásolja a cukorellátást, ugyanis az emberek arra számítanak, hogy ezen időszak befejeztével lényegesen magasabb áron tudják majd beszerezni a cukrot. Mint ismert, a cukor korlátlan ideig tárolható, és önmagában ez a kedvező alacsony ár megnövelte a keresletet.

A jelenlegi ársapka október 1-ig van érvényben, de a kormány folyamatosan vizsgálja a helyzetet, és ez alapján dönt majd az árstopok ügyében.

(Borítókép: Luis Ascui/Getty Images)

Rovatok