Egy kis feledékenység súlyos ezresekbe kerülhet a kutaknál, vagy van alternatív megoldás?
November 15-én volt az egyéves születésnapja a hatósági áras üzemanyagnak. Sokan nem gondoltuk volna akkor, hogy az ársapka kifejezésként hamarosan más területeken is része lesz az életünknek. Ma már szeretgetjük, legalábbis azok, akik úgy gondolják, a hatósági áras élelmiszereken keletkezett veszteséget a kereskedők máshol nem nyomják le a torkunkon.
Maradjunk azonban az üzemanyagnál. Egy darabig boldog és boldogtalan egyaránt 480 forintért tankolhatta az üzemanyag literjét a járgányába. A félsz is nagy volt, mert a határozat először három hónapra szólt, amit megtoldottak még hárommal, majd még hárommal, jelen állás szerint nem is látszik még a végnap.
A rendelet hatályba lépése után hirtelen célországgá váltunk, már akiknek sok osztás és szorzás után úgy kerekedett ki a matek, hogy megéri a határon át valamely közeli kutat meglátogatni. A rendelet létrehozói pedig látták, hogy ez így nem jó. Magyar embernek magyar benzint, mindenki tankoljon csak szépen ott, ahová sorsa vezérelte.
Először bejöttek a mennyiségi korlátozások, amelyek forgalmazónként eltéréseket is mutathattak, majd jött a forgalmis mizéria, azaz először csak azt ellenőrizték, Magyarországon tartják-e üzemben a járművet.
Július végétől a céges autók kikerültek ebből a körből, onnantól csak a magánszemélyek, a taxisok és a mezőgazdasági gépeket működtetőknek jár a hatósági áras üzemanyag, a többieknek marad a piaci ár, ami – ha a 95-ös oktánszámú benzint nézzük – jelenleg valamennyi szomszédunknál olcsóbb. Jó, a sógoroknál csak minimálisan, de akkor is.
Múltkoriban az egyik Mol-kúton sikerült forgalmi nélkül tankolni. A pénztárnál a férfi majdhogynem elnézést kért, amiért nem tudja nyomott áron elszámolni az üzemanyagot, de köti a kezét a szabályzat (nagyon helyesen), ráadásul figyelik őket, és ha valaki háromszor hibázik, azt kirúgják. A hitetlenkedésre – ami így hangzott: ne már! – a kollégája rábólintott, de, de, az ő kútjukról már több alkalmazottat eltanácsoltak kóros feledékenység, hanyagság – nevezzük, ahogy akarjuk – miatt.
Olyan sok benzin nem került a tankba, de a saját mulasztás miatt a literenként 220 forint körüli többletkiadás nem volt tervezett költés, noha állítólag Mohácsnál több is veszett.
Egy közeli ismerős felvetette, nem kell olyan nagy ügyet csinálni a forgalmi otthon felejtéséből, egy központi rendszerben nyilván valamennyi jármű összes adata szerepel, elég bemondani a kúton a rendszámot, ő legalábbis így szokta ilyen esetben, és eddig bevált.
Ez akár városi legenda is lehetne, csak egyet nem szabad elfelejteni: az ismerős kisvárosban él, abban, amelyikben meglátta a napvilágot. Aki nem élt még kisvárosban, azoknak egy rövid gyorstalpaló.
Minél kisebb egy település, annál kevesebb polgára van. Ezek a polgárok a nagy számok törvénye alapján előbb-utóbb többször is találkoznak, akkor is, ha nem rokonok, barátok, ismerősök vagy munkatársak. Akivel pedig gyakrabban találkozunk, azoknak egy idő után óhatatlanul köszönünk, hiszen szinte már ismerőseink, és ettől valóban azzá is válnak.
Valaha kisvárosban élve hamar kiderült, ott egy picit másképp működnek bizonyos dolgok. Konkrétan otthon maradt egyszer a bankkártya, de ez csak a fizetésnél derült ki a kúton. A srác legyintett, beütötte, még a számlát is átadta azzal, majd legközelebb behozod. Egy óra múlva kiegyenlítődött a számla – közel volt a lakhely –, mert a bizalommal nem illik visszaélni, és mindketten tudtuk, közel s távol ez az egyetlen kút, minek rosszban lenni, ha nem muszáj.
Szóval abszolút elképzelhető, hogy a rendszámbemondós módszer létezik.
Szintén ebben a beszélgetésben felvetődött: mi történik akkor, ha a forgalmi engedély fizikálisan nincs jelen a tankolás utáni fizetésnél, de az arról készült fénymásolat vagy a telefonunkban tárolt fénykép viszont igen? A XX. és XXI. századi technikai vívmányok ugyan megteremtették mindkét változat létrejöttét, de elégségesek-e magának a forgalmi engedélynek a fizetés előtti kiváltására?
Ez azonban több egyéb kérdést is felvetett, úgyhogy íródott egy-egy e-mail a Mol Zrt.-nek, az OMV-nek és a Shell Magyarországnak, amelyben az alábbi kérdéseket tettük fel:
Egy hét alatt egyedül a Mol Zrt. válaszolt, ezt változtatás nélkül közöljük:
A jogszabály rendelkezik a forgalmi engedélyek beszkennelhetőségéről, ennek megfelelően járunk el, a vásárlóinkat is ez alapján tájékoztatjuk. A bevezetéskor és azóta is többször tartottunk tréningeket, hogy kollégáink megfelelően és szabályszerűen tudjanak eljárni. Célunk, hogy a vásárlók számára zökkenőmentes és minél kevesebb kényelmetlenséget okozó folyamatot tudjunk működtetni a hatósági ár alkalmazásának idején. Folyamatosan monitorozzuk a folyamataink szerinti működést, amennyiben eltérést tapasztalunk, azt körültekintően kezeljük.
Ezek után nem volt más hátra, mint tesztelni a legendákat, mennyire állják meg a helyüket. Itt és most azonban hozzá kell tenni, szigorúan fővárosi és -környéki kutakat látogattunk, és arra voltunk kíváncsiak, a rendszám bemondása, a forgalmi fénymásolata vagy fotója elég-e ahhoz, hogy sapkásak legyünk, vagy lesújt ránk a piac könyörtelen pörölye.
Az hamar kiderült, hogy nagyvárosi környezetben a rendszám bemondása nem elég. A szimpátia kevés, szkennelni kell, ahhoz meg szükségeltetik a vonalkód.
A következő teszt szerint elég-e a fénymásolatot bemutatni? A válasz mindenhol rövid, készséges és mosolygós, és így hangzott: persze!
A harmadik teszt eddig helyenként már nemcsak adja magát, hanem több helyen elhangzott jó tanácsként is: elég a forgalmit teljes terjedelmében lefényképezni, lehetőleg minél jobb minőségben.
Összességében tehát elmondható: ne legyünk feledékenyek, de azért biztosítsuk be magunkat minden esetre, tartsunk a kocsiban egy fénymásolatot és/vagy egy jó minőségű fotót a telefonban, súlyos ezreket spórolhatunk, ha valamiért még sincs nálunk a forgalmi engedély.
Mondjuk Ukrajnában ezt évekkel ezelőtt megoldották, ott már 2020-tól letölthető mobilra a jogosítvány és a forgalmi engedély is.
(Borítókép: Dado Galdieri / Bloomberg / Getty Images Hungary)