Index Vakbarát Hírportál

A nemzetközi autópiac nagyágyúja felvásárol egy magyar céget

2022. november 17., csütörtök 16:05

A Stellantis autókonszern (amely az előző évben jött létre a Fiat és más autógyártók egyesülésével) bejelentette, hogy felvásárol egy olyan budapesti céget, amely az önvezető autók szoftvereinek fejlesztésével foglalkozik.

A Stellantis tavaly jött létre. Ők gyártják többek között a Fiat-, a Chrysler-, az Opel-, a Peugeot-, a Citroen-, a Jeep-, az Alfa Romeo- és a Maserati-modelleket. A óriásvállalat most azt jelentette be, hogy felvásárolják a budapesti székhelyű aiMotive-ot.

A magyar vállalat elsődleges tevékenységi köre a mesterséges intelligencia és az önvezető autók szoftvereinek fejlesztése, évek óta jelen vannak ezen a piacon. A vállalat alapítója, Kishonti László már 2016-ban is részletesen beszélt a terveikről. 2018-ban mintegy 38 millió dollárnyi befektetést kaptak (többségében neves üzletemberektől), a vállalat vezetője az év végén az Indexnek adott interjúban tért ki arra, hogy mit terveznek a jövőben.

A Stellantis és az aiMotive között kötött megállapodás értelmében a magyar cég a Stellantis leányvállalata lesz a jövőben, Kishonti László pedig a cég vezérigazgatójaként folytatja. A Stellantis közleményében azt írták, hogy a felvásárlás által hozzájutnak az aiMotive világszínvonalú fejlesztéseihez, amelyek segíthetnek abban, hogy a Stellantis fejlődését fenntartsák, és megvalósítsák a 2030-ig kitűzött céljaikat. 

közleményben arra is kitértek, hogy aiMotive-nek ma már több mint kétszáz alkalmazottja van világszerte, Magyarország mellett az Egyesült Államokban, Németországban és Japánban is vannak irodáik. 

Rovatok