Újabban nem restek a fejlődő országok a protekcionista elveket szolgálatba állítani, amennyiben azt a gazdaságpolitikai érdekük megkívánja. Kutasi Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézet vezetője szerint ez az Orbán-kormány gazdasági modelljében is masszívan jelen volt, és a globális kihívások miatt várhatóan ez nemzetközi szinten is erősödni fog.
Mintegy negyven évvel ezelőtt indult hódító útjára a neoliberális gazdasági modell. Az Egyesült Államokban jelent meg elsőként az elképzelés, amely szerint a tőke, az áruk és az ember arra mozdul, ahol előnye származik termelékenységi és gazdasági szempontból. Ennek alapján ha a kormányok csökkentik a kereskedelmi akadályokat és a piacok szabályozottságának a mértékét, akkor a források oda áramlanak, ahol a legnagyobb szükség van rájuk.
Említésre méltó az is, hogy az Egyesült Államok politikai döntéshozói ebben a gazdasági szemléletben elhanyagolták a földrajzi vagy kulturális különbségeket. A tengerentúlon mindkét kormányzóképes politikai párt ezt a nézőpontot képviselte, és számtalan nyugat-európai országban is elterjedt.
Legfőképpen azok az erős, nagy multinacionális vállalatok támogatták a szabadpiaci globalizmust, amelyek leginkább profitálhattak belőle. A Foreign Affairs ezt a folyamatot „egyfajta keresztes hadjáratnak” definiálja, hiszen ezt a „hitvallást világszerte” terjesztették a liberalizmus politikáján keresztül. Az ideológiában kiemelt szerepet kapott a kijelentés, hogy az amerikai típusú kapitalizmus édenfái más országokat is „szabadabbá” tehetnek.
Az idő múlásával azonban egyre több árnyoldala ütközött ki a neoliberális gazdasági modellnek. A globalizmus az országokon belül is hatalmas egyenlőtlenségeket teremtett és olyan tőkeáramlásokhoz vezetett, amelyek destabilizálták egy-egy ország piacát. Kiderült, hogy a pénz sokkal gyorsabban tud mozogni, mint az áruk vagy az emberek, ez pedig kockázatos spekulációt eredményezett. Ennek hatására jelentősen megugrottak a pénzügyi válságok száma az 1980-as évek óta.
Azzal is szembe kellett nézni, hogy a neoliberális gazdasági elmélet hatására a világgazdaság elszakadt a nemzeti politikától. Hogy ez mekkora probléma, az politikai kérdés, ám azt Francis Fukuyama – a neoliberális és liberális agytrösztök közül talán az egyik legnagyobb – is úgy látja, hogy azt el kell ismerni, a kulturális különbségek országok és régiók között léteznek, ami komoly akadálya a neoliberális gazdaságfilozófiának.
A neoliberális gazdaságpolitikát a washingtoni konszenzussal (1989) szokták szemléltetni, amely nemzetközi szinten kimondja a szabadkereskedelmet és a szabad tőkeáramlást. A felfogás szerint az adók nem torzíthatják a versenyt és a költségvetésnek az egyensúlyra kell törekednie, továbbá a magántulajdont minden körülmények között tisztelnie kell az államnak, ezért nem államosíthatnak semmit. Ugyanakkor a neoklasszikus közgazdaságtan nagyjából száz éve alakult ki, a vezérelve egy passzív, visszafogott állam képét vetítette előre, és azt feltételezték, hogy a piac a leghatékonyabb szabályozó
– fogalmazott az Index megkeresésére Kutasi Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézet vezetője, aki hozzátette: erre érkezett John Maynard Keynestől egy új megközelítés, hogy az államnak be kell avatkoznia, ha a piac túlfűtött vagy nagyon nagy a visszaesés. Ennek a kettőnek a szintézise lett a mai neoklasszikus közgazdaságtan, amelyet az 1970-80-as években Milton Friedman elméletei tovább újítottak.
Kutasi Gábor szerint ezeket a gazdasági elképzeléseket az 1980-as években már a politikai színtéren is érzékelni lehetett, függetlenül annak politikai irányától, előtérbe került a szabályozottság lazítása és leépítése. A konzervatív politikai beállítottságúakat is alkalmazták egészen 2009-2010-ig. A szakértő érdekesnek tartja, hogy a politikai és gazdasági liberalizmus nem mindig mutat átfedést, 2010 után már a liberálisok is inkább azt vallották a gyakorlatban, hogy az államnak szükséges beavatkoznia. Ez a nézet később meg is erősödött.
A világot sújtó kihívások – például a koronavírus-járvány, az Egyesült Államok és Kína közötti hatalmi versengés, az orosz–ukrán háború – miatt egyre inkább kiéleződtek a különbségek földrajzilag, gazdaságilag és társadalmilag is. Az Index által megkérdezett szakértők egybehangzóan azt állítják, hogy a globalizáció elérte a csúcspontját.
HELYETTE EGY REGIONALIZÁLT, SŐT LOKALIZÁLT VILÁG KEZD KIALAKULNI, a NEMZETI, PROTEKCIONISTA GAZDASÁG MODELL TÖLTI KI AZT AZ ŰRT, AHONNAN VISSZAHÚZÓDIK A NEOLIBERÁLIS GAZDASÁGI FELFOGÁS.
„A növekvő belföldi politikai elégedetlenséggel, valamint a külföldi geopolitikai feszültséggel a kormányok és vállalatok a hatékonyság mellett egyre inkább a rugalmasságra összpontosítanak” – áll a külpolitikai szaklapban, ahol azt prognosztizálják, hogy az eljövendő „poszt-neoliberális” világban a termelés és a fogyasztás szorosabban kapcsolódik majd össze az országokon és régiókon belül, olyan szövetségekben, mint például a V4-ek, illetve a K-8. A munkaerő a tőkével szemben egyre nagyobb teret fog szerezni, és a politika egyre nagyobb hatással lesz a gazdasági eredményekre.
A neoliberális gazdasági modellel ellentétben a protekcionizmus prioritásként kezeli a nemzeti érdekeket. Ennek lehet exportorientált vagy olyan formája, amely a hazai termelőket szeretné megvédeni a külső hatásoktól azzal, hogy a hazai termelők elsősorban a belső piacra termelnek.
Kutasi Gábor szerint érdemes elhatárolni az egyes protekcionizmusokat: van a klasszikus protekcionizmus, amely a vámok kivetésével a hazai termelők hazai piacait védi. Továbbá van egy fejlesztő állami modell, ami kifejezetten protekcionistának mondható, ez arra koncentrál, hogy a jövedelem jelentős része az exportbevételből származik, ezzel pedig a jólétre fókuszálnak, szemben a neomerkantilista szemlélet protekcionizmusával, amely az exportbevételeken keresztül a devizatartalékok halmozására összpontosít.
A magyar gazdasági modell is tekinthető protekcionistának, hiszen próbálja megőrizni az exportorientáltságát – jó példa erre az alacsony nyereségadó. Erőforrásokat ad át támogatva az exportbevételeket. A hazai termelőket pedig arra próbálják ösztönözni, hogy a belföldi piacot lássák el. Fejlesztő állammodell a jellemző a mostani magyar kormány működésére
– fogalmazott Kutasi Gábor, aki hozzátette: a nemzetközi kereskedelmi elmélet ezt egyértelműen protekcionizmusnak tartja, ami mindenképpen torzítja a gazdasági folyamatokat, mivel a magyar vállalatok megkapják a támogatást, a külföldiek nem. Ugyanakkor az NKE gazdasági kutatóintézet vezetője szerint az gyakorlatilag mindenhol jellemző, hogy a fejlett államok a protekcionizmust szolgálatba állítják, és ezzel lényegében egy új kereskedelmi stratégia született.
A neoliberális gazdasági modell és a globalizmus egymást kölcsönösen erősítő folyamatok, és azokat hozzák előnybe, akik ténylegesen a világgazdaság erőközpontjai – tehát például az Egyesült Államokat kifejezetten támogatták. Ugyanakkor az alapfeltevéssel ellentétben, miszerint a globalizációval párhuzamosan egyenlőség is végbemegy, a magára hagyott gazdaságban láthatóan nem kiegyenlítődés történik, hanem koncentráció – a legnagyobb befektetői alapok halmozzák a nyereségeket, és a legnagyobb vállalatoknál összpontosul a gazdasági erő.
Ebből jól látszik, hogy adódik a kérdés, Amerika mennyire tudja megőrizni a vezető pozícióját. Már most nem lehet beszélni kizárólagos vezetői pozícióról, hiszen számos nem amerikai vállalat is ott van az élmezőnyben. Azt, hogy a globalizáció bezárul vagy sem, lehet ehhez a problémakörhöz is kötni. Hiszen elképzelhető, hogy a pozíciókat folyamatosan veszítő Egyesült Államok miatt záródnak be ezek a globalizációs folyamatok
– fogalmazott az Indexnek Kutasi Gábor, aki szerint az Orbán-kormány gazdasági modelljében a gazdasági nacionalizmus vezérelte protekcionizmus eddig is nagyon erős volt, amely felfogása a mostani egymást követő válságfolyamatok láttán világszerte erősödni fog. Ugyanakkor az mindenképpen jól látszik, hogy a neoliberális gazdasági modellek változnak, tehát vannak olyan periódusok, amikor például előtérbe kerülhet a szabadkereskedelem, de a „veszélyek korában”, amelyet a világ minden pontján prognosztizálnak, feltehetően visszaszorulóban lesz.
(Borítókép: Orbán Viktor 2022. április 6-án. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)