Index Vakbarát Hírportál

Elfogyott a csodaszer: elvonóra küldték a forintot

2023. január 15., vasárnap 10:34

Elvesztette növekedési lendületét a forint, már azt találgatják az elemzők, vajon meddig tud a 400-as lélektani határ alatt maradni az euróval szemben. A jelentősebb európai tőzsdék és a BUX is pozitívan zárták a kereskedést. A gáz ára jelentősen csökkent, és pozitív hírek láttak napvilágot a hazai gázellátásról is, az olaj ára viszont emelkedett. Heti tőzsdei összefoglalónk.

A múlt héten olyan erőteljesen törte át a forint a 400-as lélektani határt, hogy az elemzők már azt találgatták, mikor lépheti át a 390-es szintet az euróval szemben. Hétfőn reménykeltő erősödéssel kezdte a kereskedést a hazai fizetőeszköz, 394,1 forintért adtak egy eurót, azonban nem tartott sokáig a reggeli kávé, reggel 10 óra magasságában zuhanórepülésbe kezdett a hazai fizetőeszköz, és meg sem állt a 398-as szintig. A hét többi napján folytatódott a gyengülés, és a forint többször benézett a 400-as lélektani határ fölé.

A csütörtöki amerikai inflációs adat (6,5%) azonban megmentette a forintot, a dollár gyengült az euróval szemben, és ez a forintnak is segített lefordulni a 400-as tartományról, péntek délutánra 396 közelébe erősödött vissza. 

További erősödés a dollárral szemben

Az amerikai inflációs adatok csütörtöki megérkezése után a dollárral szemben is erősödött a forint, a 370-es szint alá bukott, a dollár jegyzése 366,30 forintra csökkent péntek délutánra.

Pozitív hangulat az európai tőzsdéken

A heti kereskedést pluszban zárták a főbb európai tőzsdék: az euróövezeti EuroStoxx50 3,06 százalékot emelkedett; a frankfurti Dax is folytatta a menetelését, és 3,02 százalékkal, a CAC-40 Párizsban 2,28 százalékkal erősödött. A londoni FTSE-100 index 1,94 százalékkal emelkedett.

Az amerikai részvények szélesebb körét felölelő S&P 500 index 1,74 százalékos pluszt, a technológiai papírok Nasdaq Composite mutatója 3,03 százalékos erősödést jelzett.

Az amerikai és európai tőzsdékkel párhuzamosan a magyar BUX-index is növekedési pályára lépett, 1,49 százalékot erősödött a héten.

A hazai blue chipek kiemelkedően teljesítettek: a hét növekedési bajnoka a Magyar Telekom volt 2,54 százalékkal; a Richter 0,48 százalékkal, az OTP 2,09 százalékkal, a Mol pedig 1,51 százalékkal erősödött.

Az arany 2,84 százalékos erősödéssel 1920,60 dolláron áll.

Száguldanak a kormányzati papírok

A kormányzati értékpapírok állománya 36 395 milliárd forintra nőtt november végére, ami 2426 milliárd forintos, 7 százalékos növekedés az egy hónappal korábbihoz viszonyítva – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a legújabb értékpapírszámla-adatokat.

Az MNB tájékoztatása szerint a befektetési jegyek állománya 535 milliárd forintos, 4,47 százalékos bővülés mellett 12 512 milliárd forintra nőtt. Ezen belül a pénzpiaci alapok jegyei 288 milliárd forintot, az egyéb alapok értékpapírjai 12 224 milliárd forintot értek el az időszak végén. Az új kibocsátások értéke 43 milliárd forint, a lejárat 52 milliárd forint volt novemberben.

A tőzsdei részvényeknél a növekedés 10 százalék feletti, 856 milliárd forintos volt, az állomány így elérte a 8982 milliárd forintot. A hitelintézeti részvények 3771 milliárd, a nem pénzügyi vállalati részvények 5170 milliárd, az egyéb szektorok által kibocsátott részvények 41 milliárd forintot tettek ki november végén.

Az adatközlés arra is kitért, hogy a jelzáloglevelek összértéke 3,4 százalékos bővülés mellett 1683 milliárd, az egyéb kötvények kategória 6,94 százalékos növekedéssel 6486 milliárd forintra bővült.

Stabil a gázellátásunk

Folyamatosan érkezik gáz Magyarországra, de ha nem így lenne, a téli és az azt követő időszak ellátása akkor is biztosítva lenne – mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára péntek reggel a közszolgálati televízióban.

A magyar gáztárolók töltöttségi aránya fogyasztásarányosan körülbelül a duplája az európai átlagnak

– hangsúlyozta Menczer Tamás.

Az államtitkár rámutatott, a gázellátásban elengedhetetlen, hogy legyen hosszú távú megállapodásunk Oroszországgal, illetve hogy zavartalanul működjön a Török Áramlat gázvezeték.

Az európai gázár az irányadónak számító TTF holland gáztőzsdén a legközelebbi, februári határidős jegyzésében 63 euró/megawattóra árfolyamon fejezte be a heti kereskedést, ami közel húszszázalékos csökkenés a hétfői 76 eurós árfolyamhoz képest. Három hónapja 163,26 eurón, egy éve 67,83 eurón zárt. Tavaly augusztusban rekordszinten, 346,52 eurón is jegyezték.

Az olaj problémásabb

Az európai kereskedési idő végén a Brent olaj ára 8,69 százalékos emelkedéssel 85,43 dolláron járt hordónként, a WTI nyersolaj ára pedig 8,60 százalékos drágulással 80,06 dolláron állt.

Menczer Tamás a közszolgálati televízió műsorában kifejtette, hogy az Oroszországból Ukrajnán keresztül haladó Barátság kőolajvezeték kiváltásának egyetlen alternatívája van jelenleg, amely Horvátországon keresztül hozna olajat, de ennek a kapacitása nem elegendő. A másik probléma ezzel, hogy a horvátok a két és félszeresére szeretnék emelni a tranzitdíjat.

(Borítókép: Index)

Rovatok