Index Vakbarát Hírportál

Észak-Korea: Mérgezett cukorka a nyugati segítség

2023. február 22., szerda 09:00

Ha az élelmiszerhiányt külső segítséggel akarnák legyőzni, az olyan lenne, mintha mérgezett cukorkát ennének – írta szerdán Észak-Korea hivatalos lapja, mely gazdasági önállóságot sürgetett a koronavírus és a szankciók közepette súlyosbodó nehézségek ellenére.

Az elszigetelt országban az utóbbi években élelmiszerhiány lépett fel az áradások és a tájfunok, a nukleáris fegyverkezés és rakétaprogramok miatt hozott nemzetközi szankciók, valamint a pandémiás határzár miatt csökkenő kínai kereskedelmi forgalom következtében.

A legtöbb ENSZ-ügynökség és a segélyszervezetek azóta távoztak az országból, Kína maradt a külső élelmiszer-segítség kevés forrásainak egyike.

A kommunista országot vezető Koreai Munkapárt lapja, a Rodong Szinmun arra figyelmeztetett, hogy senki se fogadjon el gazdasági segítséget az „imperialistáktól”, mert azok a segélyt csapdának használják, hogy „kifosszák és leigázzák” az országokat, beavatkozzanak a belpolitikájukba.

Hiba, ha azzal próbáljuk megerősíteni a gazdaságot, hogy elfogadjuk és megesszük a mérgezett cukorkát

– írta a lap.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség szerdán meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt jelentette, hogy három észak-koreai vidéki börtönben mintegy 700 elítélt halt meg éhezés és betegségek miatt az elmúlt két évben.

Rovatok