Index Vakbarát Hírportál

Több mint félmilliárd forinttal tartozik Iványi Gáborék közössége

2023. június 27., kedd 15:35

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséghez tartozó szervezetek és intézmények több mint 589 millió forintnyi köztartozást halmoztak fel – tudta meg az Index. Információink szerint az MVM Next Iványi Gáboréknak egyedi kikapcsolási moratóriumot biztosított az elmúlt három fűtési időszakban egyaránt, mostanra viszont lépéskényszerbe került a vállalat.

Az Index információi szerint az Iványi Gáborhoz köthető szervezetek egyetemes szolgáltatásban csaknem 200 millió forint, versenypiaci ügyfélként pedig majdnem 400 millió forint tartozást halmoztak fel, összes tartozásuk az MVM Next felé elérte az 589 millió forintot.

Úgy tudjuk, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséghez (MET) tartozó szervezetek korábban számos fizetési halasztást kaptak, de a köztartozással szemben az MVM kénytelen fellépni.

Az üggyel kapcsolatban mind az MVM Nextet, mind pedig a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget is kerestük, kérdéseinkre azonban egyik FÉL sem reagált.

Olyan kimutatás került kedden lapunk birtokába, amely szerint az MVM Next a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséghez tartozó számos szervezet és intézmény esetében kikapcsolási moratóriumot biztosított. 

A dokumentum szerint a szolgáltató figyelemmel a MET csoporthoz tartozó szervezetek és intézmények kiemelt szociális szerepvállalására, azok pénzügyi-gazdasági helyzetére, a járvánnyal összefüggő súlyos helyzetre, egyedi kikapcsolási moratóriumot biztosított a 2020–2021. és a 2021–2022. évi, valamint a 2022–2023. évi fűtési időszakban is.

A moratórium kiterjedt az egyetemes és versenypiaci szolgáltatásokra egyaránt. Ez így is jelentős, szokatlanul nagy kedvezmény a vállalattól.

A MET szervezetei tavaly július 31-ig egyetemes szolgáltatásban részesültek, de augusztus 1-től úgynevezett végső menedékes ellátásba kerültek. Idén január elsejétől versenypiaci ügyfelekké váltak a jogszabály alapján mind a villamos energia, mind a földgáz felhasználását tekintve.

Régóta húzódó ügy

Tavaly decemberben arról érkeztek a hírek, hogy a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke szerint a folyamatos forráselvonások miatt működőképességük határára jutottak. Iványi Gábor akkor azt írta: újabb 40 millió forintot tartottak vissza az oktatási intézményei után járó normatívákból, így állítása szerint a tanév kezdete óta már mintegy 170 millió forintot vont el tőlük a magyar állam. „Az oktatási államtitkárság irányukban tanúsított hozzáállását jól szemlélteti, hogy nem járult hozzá a beregi térségünk többcélú intézményét évek óta kitűnően vezető igazgatónk megbízásának meghosszabbításához sem” – fogalmazott akkor Iványi Gábor.

Április végén írtuk meg, hogy a MET kártérítési pert készül indítani a magyar állam ellen, mert szerintük jogtalanul fosztották meg őket az egyszázalékos adófelajánlások gyűjtésének lehetőségétől. Legutóbb múlt pénteken azt írta Iványi Gábor, hogy a NAV által engedélyezett halasztás ellenére újabb 130 millió forintot tartott vissza az állam az intézményeink működtetése után járó normatívákból. „Így jelenleg nem tudunk teljes fizetést biztosítani a több mint ezer munkatársunknak. Pénzügyi nehézségeink miatt a legszegényebb társadalmi réteghez tartozó húszezer ellátottunk megsegítése is bizonytalanná vált” – nyilatkozta Iványi Gábor.

(Borítókép: Iványi Gábor. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok