Index Vakbarát Hírportál

Költségvetési csalások sora a NAV célkeresztjében

2023. június 28., szerda 11:17

A múlt év végéig azonosított bűnszervezetek és bűnszövetségek száma kiemelkedő az előző esztendők adataihoz képest: 23-szor bűnszervezetben, 35 esetben pedig bűnszövetségben elkövetett bűncselekmények gyanúja miatt hallgattak ki elkövetői csoportokat a NAV munkatársai.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adó- és vámszervei 2205 rendbeli bűncselekmény gyanúját tárták fel tavaly, melyekhez 29,9 milliárd forint elkövetési érték kapcsolódik – derült ki a NAV 2022-es évkönyvéből. A hatósági eljárásokban legtöbbször

bűncselekmények gyanúja merült fel. A hivatal összegzése szerint a feltárt bűncselekménygyanúkhoz kapcsolódóan 1905 büntetőfeljelentést tett a hivatal az illetékes nyomozó hatóságoknál.

A dokumentum tanúsága szerint a NAV 2022-ben csaknem 4,5 ezer bűnügyet iktatott és mintegy 2,8 ezer nyomozást rendelt el. Emellett 894 feljelentést utasított el, 415 feljelentést tett át, továbbá 485 nyomozás áttételéről döntött. Az évkönyvből megtudtuk, hogy a nyomozók 2643 ügyet zártak le vádemelési javaslattal vagy megszüntetéssel. Az előbbi módon lezárt ügyek aránya ebben a körben 53 százalékra növekedett. Az utóbbi módon zárult nyomozások közül 654, a megszüntetettek közül pedig 553 vonatkozott költségvetési csalásra. Ezen ügyek vádaránya országos szinten 54 százalék. Mindezt összegezve a 2022-es év mérlege:

A NAV tavaly 3208 ismertté vált jogsértésben indított eljárást, ebből a hatáskörös bűncselekmények száma 3036 volt. Az elkövetési érték 60,2 milliárd forint, a vagyoni kényszerintézkedéssel biztosított érték pedig 70,8 milliárd forint. A vagyonbiztosítási arány 117,6 százalék volt.

Belefulladunk a költségvetési csalásokba

Az ismertté vált bűncselekmények 40 százaléka költségvetési csalás volt, de jelentős az iparjogvédelmi jogok megsértése (23 százalék) és a csődbűncselekmény (11 százalék) aránya is. A költségvetést károsító jogsértések száma elérte az 1123-at. Ebben a tekintetben 40,8 milliárd forint elkövetési értékről, illetve 54,9 milliárdos összesített vagyonbiztosításról beszélhetünk.

Az év végéig azonosított bűnszervezetek és bűnszövetségek száma kiemelkedő az előző évek adataihoz képest: 23 esetben bűnszervezetben, 35 esetben pedig bűnszövetségben elkövetett bűncselekmények gyanúja miatt hallgattak ki elkövetői csoportokat a NAV munkatársai. Az azonosított ügyek elkövetési értéke megközelíti az 55,7 milliárd forintot. Szervezett elkövetés gyanúja nyolc bűnügynél merült fel.

Arról is tájékoztatást adott az adóhatóság, hogy az év végéig 26 büntetőeljárásban csaknem 7 millió szál cigarettát foglaltak le, több mint 680 millió forint értékben.

Emellett a bűnügyi szakterület a NAV elektronikus árverési felületén 191,3 millió forint értékben 80 gépjárművet, 57,2 millió forint értékben 132 tétel egyéb árut, valamint 144,7 millió forint értékben 31 tétel nemesfém árut értékesített. A befolyt vételár összesen 393,1 millió forint, amely az elmúlt négy év legmagasabb összegének számít. Tavaly a bűnügyi szakterület 29 tételt ajánlott fel karitatív célra, ezek közül a Karitatív Tanács eddig 25 tétel elfogadásáról döntött.

Radaron a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása

A NAV-évkönyvből tudtuk meg azt is, hogy a Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Iroda (PEI) tavaly 40 százalékkal emelte a felügyeleti ellenőrzések számát, az információtovábbításokban megküldött bejelentések száma pedig éves átlagban elérte az összes beérkezett bejelentés 36 százalékát. Az orosz–ukrán háború miatt az Európai Unióban bevezetett új korlátozó intézkedésekkel kapcsolatban az elmúlt esztendőben 42 bejelentés érkezett a PEI-hez. A korlátozó intézkedések alkalmazásával összefüggésben több mint 20 állásfoglalás iránti kérelem érkezett az irodához.

Pénzmosással és terrorizmus finanszírozásával kapcsolatban a PEI tavaly 14,3 ezer szolgáltatói bejelentést fogadott. A nemzetközi együttműködés keretében érkezett megkeresések, tájékoztatások, megkeresésre adott válaszok száma megközelítette a 2,6 ezret, az egyéb, vámhatóság, nyomozó hatóság, felügyeleti szerv által küldött megkereséseké, tájékoztatásoké pedig az 1,7 ezret. A PEI tavaly 2,2 ezer esetben 5,2 ezer szolgáltatói bejelentés adatait továbbította operatív elemzéseivel

Nemzetközi információcsere és együttműködés keretében külföldről több mint 332 megkeresés, 316 tájékoztatás és 1,9 ezer válasz érkezett az irodához, amely a határainkon túlra 299 megkeresést, 406 választ és 278 tájékoztatást küldött.

Együttműködés az OLAF-fal

A NAV új feladata lett tavaly a hatósági támogatás az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalának (OLAF) helyszíni ellenőrzésein. Ez azt jelenti, hogy az adóhatóság pénzügyőrei intézkedhetnek azokban a helyzetekben, amikor az ellenőrzött gazdasági szereplő nem működik együtt a hatósággal, és jogsértés esetén bírságot is szabhatnak ki. Az ezzel kapcsolatos hatósági eljárás szintén új feladata volt ebben az időszakban a hivatalnak. Ugyanakkor a PEI a korábbi évekhez hasonlóan a múlt esztendőben is koordinálta az OLAF megkereséseit, az év végéig több mint kétezer, az EU-s költségvetési támogatások felhasználásával kapcsolatos OLAF-jelentést kezelt.

Ellátta továbbá az OLAF Irregularity Management System (IMS) informatikai rendszerének hazai felhasználói felügyeletét, jogosultságkezelését és helpdeskjét. Csalásprevenciós tevékenységeként az iroda a Miniszterelnökség képzéssorozatain rendszeresen előadásokat tart az EU-s támogatások kezelésében részt vevő intézményrendszer munkatársainak csalásmegelőzés és az EU pénzügyi érdekvédelmének témájában. A 2022-ben megtartott 16 előadáson összesen 756 fő vett részt.

(Borítókép:  Marjai Janos / MTI)

Rovatok