Amikor a koronavírus három évvel ezelőtt elterjedt az egész világon, sokan egy korábbi világjárvány, az 1918–1919-es spanyolnátha történetét tanulmányozták, hogy meg tudják jósolni a járvány terjedését. Most, hogy a pandémia elvonult, a történelem néhány tanulsággal szolgálhat az utókor számára is.
Amikor az első világháború véget ért, és a spanyolnátha lecsengett, a kamatlábak alacsonyak, a kormányzati kiadások pedig magasak voltak. Az infláció megugrott. Az árak kordában tartása érdekében az amerikai jegybankárok megemelték a kamatlábakat, ami súlyos recessziót váltott ki. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve 1921-ben „fájdalmasnak, de elkerülhetetlennek” minősítette az intézkedést − írja elemzésében a The Economist.
Manapság a Fed tisztviselői hasonló körülményekkel küzdenek. Az 1980-as évek eleje óta a leggyorsabb ütemben emelik a kamatokat. A keményvonalas közgazdászok azzal érvelnek, hogy az infláció megfékezése érdekében a Fednek még magasabbra kell emelnie a kamatokat, bár ez minden bizonnyal növelné a munkanélküliséget, és valószínűleg recessziót idézne elő. A galambok ellenben azt állítják, hogy a Fed már túl messzire ment, és nincs szükség további gazdasági visszaesésre. A harmadik lehetőség szerint a Fed éppen hogy megfelelően reagál, és a gazdaság lassul, az infláció pedig recesszió nélkül megszűnik. Ez egészen a közelmúltig szinte lehetetlennek számított.
Az esélyek még mindig ez ellen szólnak. A Fed 2022 márciusa óta 0 százalékról 5 százalékra emelte a rövid távú kamatlábakat. Az ilyen gyors ugrások általában recesszióval járnak együtt. Mivel a magasabb kamatlábak megemelik mind a hitelfelvétel költségeit, mind a fogyasztói kiadásokat, a vállalatok beruházásait is visszafogják. Általános szabály, hogy minél nagyobb a kamatlábak emelkedése, annál nagyobb a visszaesés. Így az elmúlt év nagy részében a Wall Streeten és a vállalati igazgatóságokon az volt az uralkodó nézet, hogy az amerikai gazdaság stagnál. Júniusban a Bloomberg által megkérdezett közgazdászok előrejelzéseinek mediánja 65 százalékra tette a következő 12 hónapban bekövetkező recesszió valószínűségét. A Conference Board nevű üzleti csoport februárban
99 százalékra tette ennek a valószínűségét.
Stanley Druckenmiller, a Szilícium-völgy neves makrogazdasági előrejelzője nemrégiben azt mondta, hogy „kemény landolásra” számít, ami a vállalati profitok visszaesésével és a munkanélküliség nagymértékű növekedésével jár.
Még ha az infláció júliusban és augusztusban csökken is, kérdéses, hogy ez a csökkenés mekkora lesz, ha a jelenlegi trendek szerint a betöltetlen álláshelyek száma továbbra is ilyen nagy mértékben meghaladja a rendelkezésre álló munkavállalók számát. Olivier Blanchard, a Nemzetközi Valutaalap korábbi vezető közgazdásza és Ben Bernanke, a Fed korábbi elnöke egy májusi tanulmányukban úgy becsülték, hogy a munkaerőpiac jelenlegi feszültsége mellett
a munkanélküliségi rátának 4,3 százalék fölé kellene emelkednie ahhoz, hogy az infláció a Fed célértékére csökkenjen. Ez azt jelentené, hogy nagyjából egymillió embernek kellene elveszítenie a munkáját − ami nem kis megrázkódtatást jelentene.
A gazdaság rugalmassága ebben a tekintetben megdöbbentő. Ha a lakásépítés lendületet kap, az könnyen a bérleti díjak és a termékek árának növekedését idézheti elő (az új lakásokhoz szükség van kanapékra, hűtőszekrényekre, szőnyegekre és egyebekre). Ha a bérek továbbra is évi 5 százalék körüli ütemben nőnek, akkor a szolgáltatási szektorban is padlót húznak az árak alá. Az inflációs várakozások bár csökkennek, nem azt sugallják, hogy a Fed mindent kézben tart. Az erős gazdaság és az általában lassan dráguló termékek jelentős inflációja közötti visszacsatolás nagy kihívás elé állítaná a Fedet, és nem sok választása maradna, mint újabb kamatemeléseket végrehajtani − ekkor pedig a szigorítás okozta recesszióval kapcsolatos félelmek valóra válhatnak.
Az eddigi visszaesés elmaradása lehetővé tette a Fed számára, hogy a szigorítással ne kelljen számottevő kompromisszummal szembesülnie. Jerome Powellt, a Fed elnökét és kollégáit a szakma nagyra értékelte, amiért gyorsan, bár némileg megkésve emelték a kamatlábakat. A munkaerőpiac állapotát tekintve azonban könnyen lehettek határozottak. Ha a feltételek romlanának, akkor az elszántságuk komoly próbatétel elé kerülne. Richard Clarida, a Fed korábbi alelnöke szerint a központi bank jövőre csökkentheti a kamatlábakat, mivel
„két számjegyű infláció felé tartunk”, ahelyett hogy a pénzromlás ténylegesen visszatérne a 2 százalékos célhoz.
Ez segíthet elkerülni a recessziót. Egyúttal az inflációs célok eltolódását is jelentené, mivel a Fed eltűrné a magasabb inflációs rátát, mert nem akar fájdalmat okozni a gazdaságnak. Ez önmagában is megnehezítené a jövőben a pénzromlás elleni küzdelmet.
Mindezen kockázat ellenére figyelemre méltó, hogy Amerika eddig elkerülte a gyors visszaesést. A gazdaság az elmúlt 40 év legmagasabb inflációs csúcsáról alattomosan halad lefelé. A hagyományos bölcsességgel ellentétben a hajmeresztő útján több millió új munkahelyet teremtett. A lejtmenet azonban még messze nem ért véget. A folyamat lassúsága, amely egykor még halvány remény volt, mostanra már a lehetséges eredmények közé tartozik.