Index Vakbarát Hírportál

Súlyosan rontja a gyógyszeróriás versenyképességét a rendkívüli adó

2023. augusztus 4., péntek 12:33

Rendkívüli a rendkívüli adók mértéke, időarányosan 12,5 milliárd forint, egész évben várhatóan 29,8 milliárd forint lesz – mondta Orbán Gábor, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója a társaság féléves tevékenységét értékelő sajtótájékoztatón.

A gyógyszeripari vállalat pénteken közölte féléves jelentését, amelyből kiderül, hogy idén az első fél évben 69,04 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 40,0 százalékkal elmarad az előző év azonos időszakitól, az árbevétel 413,43 milliárd forint lett, ami 14,5 százalékos növekedés.

Orbán Gábor az eredmények ismertetése során elmondta, hogy a termékeik iránt erős a bizalom, a legtöbb piac teljesítménye bővült és nőtt a rendelésállomány. Az első fél évben a tisztított EBIT (kamatok és nyereségadó-ráfordítások levonása előtti eredmény) 23,1 százalékkal nőtt, 111,2 milliárd forint lett. A mérföldkő bevétel 8,6 milliárd forintot tett ki a második negyedévben.

A jelentés szerint a csoport nyereségessége továbbra is erős, ami visszatükröződik a pénztermelő képességükben is, ugyanakkor az üzemi eredményt több egyedi tényező is negatívan befolyásolta a beszámolási időszakban. 

A vezérigazgató elmondása szerint kedvezőtlenül alakultak az elmúlt időszakban a külső tényezők. Említést tett a devizaárfolyamokról és az adózási környezetről. A drasztikusan romlott rubelárfolyam és a dollár gyengülése okozta 49 milliárd forintos veszteségét felerészben ellensúlyozta a román egységek értékesítéséből eredő nyereség, valamint a kamatbevétel és a fedezeti ügyletek.

Jelentős tétel az extraprofitadó

Bogsch Erik, a társaság operatív elnöke kifejtette, hogy az extraprofitadó jövő évre is marad, ami újabb jelentős tétel. 2022-re visszamenőleg 28 milliárd forintot fizettek be, hasonló összeggel számolnak az idei év után is, jövőre pedig a különadó csökkentése miatt 14 milliárd forintos összeggel kalkulálnak. Ez három év alatt mintegy 70 milliárd forintot jelent, amelyet akár jelentős csapásnak is lehetne nevezni.

„Magyarország az egyik legkedvezőtlenebb adózási környezet lett a gyógyszergyártók számára, miközben mintegy 15 évig a legkedvezőbb volt. További jogalkotás nélkül durván romlik a versenyképesség” – világított rá Orbán Gábor. 

Meglepetést hozott a negyedév, módosultak a várakozások

A péntek hajnalban közzétett jelentés szerint a Richter Gedeon Nyrt. az idén a második negyedévben 30,0 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami az elemzői várakozásoknak megfelelően 61,1 százalékkal elmarad az előző év azonos időszakitól. Az összes árbevétel a negyedévben 203,78 milliárd forint lett, 5,6 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál.

AZ IDÉN A RICHTER ÁRFOLYAMHATÁSTÓL MEGTISZTÍTVA, A KORÁBBINÁL MAGASABB, 15–20 SZÁZALÉK KÖZÖTTI BEVÉTEL- ÉS NETTÓ NYERESÉGNÖVEKEDÉSSEL SZÁMOL FORINTBAN 

– vetítette előre a vezérigazgató, aki a várakozásokon való módosítást azzal indokolta, hogy a Vraylar néven kapható kiemelt készítmény (cariprazine) a vártnál jobban teljesít. 2023 egészére az előző negyedév végén még 10 százalékos bevétel- és nyereségnövekedéssel kalkuláltak. 

A társaság árbevételét a második negyedévben visszafogta a romániai nagy- és kiskereskedelmi üzletrészeinek értékesítése, de ez az üzemi eredményüket nem érintette. A vételár meghaladta a könyv szerinti értékét, és a fedezeti ügyletekkel együtt számottevően hozzájárult a folyamatosan fennálló negatív árfolyamtrendek miatti átértékelési veszteségek mérsékléséhez. Orbán Gábor ennek kapcsán megjegyezte, hogy a romániai nagy- és kiskereskedelmi üzletág tranzakciója idén május 15-én zárult.

Négy stratégiai fókuszterület 

Beszélt arról is, hogy a fejlesztéseik a terv szerint haladnak. A kutatás + fejlesztés (K+F) költsége az árbevétel 9,5 százalékát teszi ki, és 10,4 százalékkal 22,2 milliárd forintra nőtt a második negyedévben. 

A nőgyógyászati portfóliójukhoz a közelmúltban hozzáadott új készítmények jelentős jövőbeni árbevétellel és nyereséggel kecsegtetnek, hozzájárulva ezáltal ahhoz, hogy a vezető vállalattá váljanak ezen a terápiás területen Európában. A nőgyógyászati termékcsoport forgalma elsősorban az orális fogamzásgátlók árbevételének, illetve az Evra közvetlen termékértékesítésnek köszönhetően emelkedett. Az árbevétel alakulásához nagymértékben hozzájárult a Drovelis forgalma. 

A központi idegrendszeri terápiás területen meglévő korai fázisú világszínvonalú K+F-képességeikre alapozva tovább építik, főként a neuropszichiátria területén, a kismolekulás gyógyszerkutatási portfóliójukat. A cariprazine-ban rejlő értékesítési lehetőségek maximalizálása mellett az originális K+F-projektek saját és partnerekkel történő fejlesztése biztosítja az árbevétel és a jövedelmezőség növekedését 2030 után. Vezető terméküket, a cariprazine molekulát a Richter kutatói fedezték fel a 2000-es évek elején, majd a Forest Laboratorieszal (ma: AbbVie) közösen továbbfejlesztve, 2016-ban Vraylar márkanéven került bevezetésre az Egyesült Államokban skizofrénia és bipoláris mánia indikációkban.

További céljuk a biotechnológiai platformunk kihasználása bioszimiláris termékfejlesztésre és -gyártásra globális piacok számára. A reumatológia, valamint csont- és ízületi terápiás területeken releváns szereplővé válnak, mellyel a vállalati nyereségességhez stabilan hozzájárulnak az évtized végére. További fókuszterület a különböző terápiás területeket magába foglaló, generikus és tradicionális gyógyszerportfólió, erős közép- és kelet-európai földrajzi fókusszal. A szegmensben széles körű hozzáférést biztosítanak a magas minőségű és megfizethető gyógyszereikhez, mely tevékenység megbízható forrása marad a jövőbeli bevételnövekedésnek és jövedelmezőségnek.

A teljes gyógyszerpiac 11,5 százalékkal növekedett, míg a Richter termékek kiskereskedelmi forgalma gyorsabb ütemben, 18,4 százalékkal emelkedett a jelentés alapján. A társaság a hazai piaci szereplők rangsorában 4,8 százalékos piaci részesedése a negyedik helyen áll. A vényköteles patikai piacot tekintve a Richter 7,6 százalékos piaci részesedéssel a második legnagyobb forgalmazó.

Egyes termékek veszteségessé válhatnak

A jelentésből az is kiderül, hogy az infláció miatt szűkülhetnek a marginok, egyes termékek akár veszteségessé válhatnak. A termékek jelentős része – kb. 60 százalék – fix áras, ami csökkenti a költségnövekedés áthárításának lehetőségeit. A költségek tekintetében az energiaárak szerepe a teljes termelési költségben nem jelentős, de az árak magas volatilitása miatt kezelik a Richter kitettségét a gáz, a gőz és az áram vonatkozásában. 

Energia költségeiket a 2024-es naptári év végéig már fedezték.

A Richter részvényeivel a BÉT prémiumkategóriájában kereskednek. Az elmúlt évben a legmagasabb árfolyama 9150 forint, a legalacsonyabb 7060 forint volt, a papír csütörtökön 35 forinttal, 0,39 százalékkal 8930 forintra erősödött.

(Borítókép: Róka László / MTI)

Rovatok