Index Vakbarát Hírportál

Dörzsölheti a tenyerét, aki a forint erősödésére fogadott

2023. augusztus 13., vasárnap 11:02

A hét első felében úgy tűnt, hogy a forint nem tudja áttörni a 386-os szintnél levő 200 napos mozgóátlagot, ami a hét második felében már sikerült, és a 383-as szint közelébe menetelt a magyar fizetőeszköz. Az sem kizárt, hogy rövid ideig a 370-es szintre erősödjön a magyar deviza, de erre nem sok esély mutatkozik – jelezték az Indexnek nyilatkozó szakértők. A főbb európai tőzsdék többsége negatívan teljesített, a magyar BUX-index viszont szárnyalt. A gáz és az olaj is drágult. Heti tőzsdei összefoglalónk.

A hetet a forint hajszállal 390 alatt indította az euróval szemben, azonban az euró hétfő délelőtti gyengülésének hatására felszúrt 392-ig, de innen gyorsan visszapattant, és végül már aznap kisebb erősödéssel zárt a hazai deviza.

A kedden megjelent, várakozásoknak megfelelő inflációs adat és kifejezetten robusztus, történelmi csúcsot elérő külkereskedelmi többlet hatására már megtesztelte a 386-nál húzódó ellenállást, de ezt elsőre nem tudta átvinni, így maradt a 386393 közötti tartományban – világított rá Suppan Gergely, az MBH Bank vezető elemzője.

Regős Gábor, a Makronóm Intézet vezető elemzője lapunknak rámutatott, hogy az egyenleg 1,5 milliárd euró többletet mutatott, amelyre az idősor 2008-as indulása óta nem volt példa – de vélhetően korábban sem. Ez a folyó fizetési mérleg egyenlegének javításán keresztül erősíti a forint árfolyamát. Erre az elmúlt hetek árfolyamváltozásai nyomán szükség is van – jelezte a szakértő.

A csütörtöki kereskedést nagy lendülettel kezdte, amiben segítségére volt az euró erősödése is a dollárral szemben, majd a vártnál minimálisan alacsonyabb amerikai infláció adta meg lökést, hogy áttörje az említett technikai szintet.

Noha az euró erősödése csak átmenetinek bizonyult, a forint folytatta az erősödést. Pénteken a forint alulról visszatesztelte a 386-os technikai szintet, majd innen újabb erősödés következett, annak ellenére, hogy az euró kissé gyengélkedett az utolsó kereskedési napon

– ismertette Suppan Gergely. Az MBH Bank vezető elemzője szerint a  forintot csak átmenetileg bizonytalanították el a kissé várt feletti amerikai termelői árindexadatok – noha a nemzetközi hangulatot kissé rontották, és a dollárt erősítették – majd a forint újra az erősödés irányába indult el, a péntek délutáni órákban már 382-382,50 körül jegyezték a magyar devizát az euróval szemben, ezzel többhetes csúcsra jutott a közös uniós valutával szemben. Szombat reggel 10 órakor 383,16 forintot ért egy euró.

A dollárral szemben is erősödött a forint

A forint a dollárral szemben hasonló trendet követett, mint az euróval szemben.

A hét első felében beszorult a 352358 közötti sávba, majd csütörtökön, áttörve a 352-nél húzódó ellenállást, egészen 347 közelébe erősödött a magyar fizetőeszköz

  – jelezte lapunknak Suppan Gergely.  A hét hátralevő részében a 347351 közötti sávba került a forint árfolyama – tette hozzá. A szakértő szerint a magyar devizának a hét utolsó két napján az is lökést adhatott, hogy a gázárak a hét első felében látott felpattanás után élesen lefordultak. Szombat reggel 10 órakor 349,95 forintot ért egy dollár.

Még lehet szufla a forintban

A jövő héten a legfontosabb esemény a második negyedéves GDP-adat lehet, de mint a múlt héten láthattuk, a nemzetközi, főleg amerikai adatokra továbbra is erőteljesen reagál a forint. „A tengerentúlról a keddi kiskereskedelmi, valamint a szerdai ipari adatokra érdemes figyelni, de feltehetően nem fogják az inflációhoz hasonló mértékben megmozgatni a piacokat” – mutatott rá Suppan Gergely. 

A jövő héten szerdán lesznek fontosabb, árfolyam-befolyásoló adatok, 8:30-kor teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal a második negyedéves hazai GDP-adatokat, majd 11-kor az Eurostat az Európai Unió GDP-adatát, este 8-kor pedig a Fed legutóbbi kamatdöntő üléséről szóló jegyzőkönyv jelenik meg

– jelezte lapunknak Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője. A szakértő ugyanakkor jelezte, hogy

az euró-forint árfolyamában 377 közelében rendkívül erős támaszok húzódnak, nem valószínű, hogy ezt a szintet sikerül letörni,

mivel fundamentálisan sem támasztható alá a tartós, nagyobb mértékű forinterősödés a jelenlegi szintekről. A kamatelőny fokozatosan csökken az MNB kamatvágásai által, és bár jelentősen javultak az egyensúlyi mutatók, továbbra is vannak kockázatok.

 Nagy János, az Erste makrogazdasági elemzője szerint a 370-es szint mindenképpen az erős oldalnak tekinthető, a gázár kilengései és a csökkenő kamatelőny inkább ennél gyengébb szinteket irányoznak elő. Átmenetileg elérhető a 370, de kicsi az esélye, hogy tartósan ott maradjon a kurzus – véli a szakértő.

Negatív hangulat az európai tőzsdéken

Vegyesen teljesítettek a főbb európai tőzsdék a héten:

Szárnyalt a BUX-index

A BUX-index a főbb európai tőzsdékkel szemben 3,89 százalékos erősödéssel végezte a heti kereskedést a teletrader.com kimutatása alapján. A magyar blue chipek vegyesen teljesítettek:

Rekordprofitot ért el az OTP Csoport

Csütörtök hajnalban tette közzé második negyedéves jelentését az OTP Csoport, majd aznap sajtótájékoztatót tartott a pénzintézet, ahol a dokumentumban lévő számokhoz fűzött magyarázatot Bencsik László, a bank vezérigazgató-helyettese.

Az elemzői előrejelzésekhez képest sokkal erősebb eredményről számolt be az OTP csoport, több jelentős, egyszeri tételnek is köszönhetően 382 milliárd forintos adózott eredményt ért el a bankcsoport – ilyen magas eredményre pedig még nem volt példa.

A bankcsoport konszolidált adózás utáni eredménye 577 milliárd forint volt az első félévben, ami 13-szorosa a tavalyi év azonos időszakában elért eredménynek. Bencsik László kiválónak értékelte a bankcsoport teljesítményét, azonban megjegyezte, hogy ez a kiugróan magas eredmény részben egyszeri tételeknek, például a félévben lezárt két akvizíció során elszámolt badwillnek köszönhető, részben pedig a korrigált eredmények javulásának.

Növelte bevételeit a Magyar Telekom

A bevétel éves szinten 14 százalékkal 208,1 milliárd forintra nőtt a második negyedévben. Ezt a javulást elsősorban a mobiladat-forgalom és a vezetékes szélessávú bevételeinek erőteljes növekedése okozta, amely tükrözi az üzleti növekedést, valamint a március 1-jétől a magyarországi előfizetési díjakra bevezetett inflációkövető díjkorrekció pozitív hatását – derült ki a cég második negyedéves jelentéséből.

AZ EBITDA AZ ELSŐ FÉLÉVÉBEN ÉVES ÖSSZEVETÉSBEN 11,6 SZÁZALÉKKAL 134,0 MILLIÁRD FORINTRA NŐTT.

Az EBITDA éves szinten 31,1 százalékkal 75,9 milliárd forintra nőtt a második negyedévben, mivel a magasabb közvetett költségeket ellensúlyozta a bruttó fedezet javulása, míg a teljes 2022. első félévi távközlési pótadó 2022 második negyedévében került elszámolásra.

A gáz és az olaj is drágult

Az európai gázár az irányadónak számító TTF holland gáztőzsdén a legközelebbi, augusztusi határidőre megawattóránként 30,09 eurón állt hétfő délután, fél négy körül. A gáz ára 35,57 euróra emelkedett péntek délutánra. 

A GÁZÁR HÁROM HÓNAPJA 36,49 EURÓN, EGY ÉVE 185,69 EURÓN ZÁRT. TAVALY AUGUSZTUSBAN REKORDSZINTEN, 346,52 EURÓN IS ÁLLT A GÁZ ÁRA.

Az északi-tengeri brent olaj ára a hétfő reggeli, hordónkénti 86,12 dollárról péntek délutánra 86,88 dollárra emelkedett.

Januártól horror áron adhatják az üzemanyagot

Több tényező is jelentősen növelheti az üzemanyagok árát. A kitermelés csökkenése, a brent típusú kőolaj ára, a forint gyengülése és a jövedéki adó emelése is áremelkedést okoz.

Nem kizárt, hogy januártól meg kell szoknunk a hétszáz forintos literenkénti árat.

„A hazai üzemanyagárak a kőolaj világpiaci árának, a dollár-forint, illetve az euró-forint árfolyam alakulásának függvényében változnak. Az utóbbi néhány hétben sajnos mind a két árat befolyásoló jegyzés kedvezőtlen irányba változott” – mondta az InfoRádiónak Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára.

A jövő hét főbb hazai gazdasági eseménye:

(Borítókép: Index)

Rovatok