Index Vakbarát Hírportál

Csányi Sándor 32 éve öntözi a zöld gyümölcsöt, amely most beérett

2024. március 8., péntek 12:27

Az OTP-bankcsoport nyilvánosságra hozta a tavalyi negyedik negyedév pénzügyi eredményeit, amelyek kiemelkedő teljesítményt tükröznek, a bevételekben rekordokat értek el. Az elmúlt hét évben megháromszorozódott az OTP-csoport mérete, ahogy növekedünk, úgy bővül a bevétel – mondta az Indexnek a bevételi rekordra reagálva Bencsik László, az OTP vezérigazgató-helyettese. Az időszak nyereségére azonban több egyedi tétel is negatív hatást gyakorolt. A vállalat vezetősége pozitívan tekint a 2024-es évre.

„Nagyon jó évet zártunk tavaly, több mérföldkövet elértünk és meghaladtunk” – mondta Bencsik László, az OTP vezérigazgató-helyettese pénteken, a bankcsoport eredményeit bemutató háttérbeszélgetésen.

Az OTP jelentős növekedésről számolt be a negyedik negyedévben. A bank nettó kamatbevétele 43 százalékkal nőtt, elérve a 425 milliárd forintot, míg a díj- és jutalékbevétel 21 százalékkal bővült, 132 milliárd forintra, mindkét mutató új csúcsot jelent. 

A teljes bevétel is rekordszintre, 622 milliárd forintra emelkedett, ami 38 százalékos bővülés.

A bevételek 38 százalékos növekedése mellett a működési költségek mindössze 24 százalékkal emelkedtek, ami lehetővé tette a működési eredmény 53 százalékos, 340 milliárd forintos növekedését. Az OTP a tavalyi utolsó negyedévben a várakozások átlagát meghaladva közel 230 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, így éves szinten csaknem 1009 milliárd forinttal zárt. A csoport mérlegfőösszege meghaladta a 100 milliárd eurót, emellett a külföldiprofit-hozzájárulás az elmúlt években fokozatosan emelkedett, 2023-ban elérte a 64 százalékot.

A régióban piacvezető az OTP

„A régió öt országában vagyunk már piacvezetők a hitelállomány tekintetében” – állapította meg Bencsik László az OTP sajtóeseményén. A vezérigazgató-helyettes szerint most értek be azoknak a lépéseknek a gyümölcsei, amiket az elmúlt 32 év tudatos stratégiája teremtett. Csányi Sándor 1992-ben került az OTP élére, és ő hozta el a fordulatot, ágyazott meg a piacelsőségnek – véli Bencsik. A vezérigazgató-helyettes több olyan adatot sorolt fel, amellyel alátámasztotta a kiemelkedő teljesítményt:

Ugyanakkor a negyedéves profitot több extra tétel is torzította. Ilyenek az akvizíciók, amely soron 80 milliárd forintos negatív összeg szerepel, ennek nagy részét, 59,5 milliárd forintot a román leánybank eladása miatt felmerült negatív tétel okozta. A magyarországi kamatstop miatt 8,3 milliárd forint negatív tételt könyveltek el. Negatív adóhatása volt a magyar és külföldi leányvállalatokban elszámolt értékvesztésnek, illetve 2,8 milliárd forintnyi értékvesztés történt a bolgár leánybank könyveiben lejárt orosz állampapírokon. 

Szezonális hatások is voltak:

Éves szinten 62,6 milliárd forintot hasítottak ki az OTP profitjából a banki különadók. Az OTP Core 2023-ban 313 milliárd forintos profitot ért el a leányvállalatoktól kapott osztalékok nélkül, osztalékkal együtt pedig 501 milliárd forintot. Az eredményt javította a leányvállalati befektetések értékvesztés-visszaírásának 80 milliárdos és a támogatott hitel valós értékkorrekciójának 79 milliárd forintos adózás utáni pozitív hatása is.

Az OTP vezetősége pozitívan tekint az idei évre:

A menedzsment év/év javuló GDP-növekedési dinamikát, csökkenő inflációt és kamatkörnyezetet prognosztizál, mindez pozitív hatást gyakorolhat a hitelkeresletre és a portfólióminőségre. Bencsik László hozzátette, hogy 2016 óta megnőtt a hazai bankszektor tőkéje, tehát nem csupán az OTP, de az egész szektor hatalmas bővülést ért el. A magas kamatkörnyezetről elmondta, hogy azzal az OTP nem járt jól, inkább azok az ügyfelek nyertek, akik államilag támogatott hitelhez jutottak, illetve a tőkegazdag nagyvállalatok, amelyek a nagy betéteiken keresztül hasznukra tudták fordítani a magas kamatokat. Elmondta, hogy a megtakarítások összességében nőttek, ám a szerkezetük megváltozott, magasabb lett például az állampapírok aránya.

Bencsik László: Idén már jobb lesz

A háttérbeszélgetés után alkalmunk nyílt beszélni a vezérigazgató-helyettessel. „Az elmúlt hét évben megháromszorozódott az OTP-csoport mérete, ahogy növekedünk, úgy bővül a bevétel” – mondta Bencsik László lapunknak a bevételi rekordra reagálva.

Az elmúlt 32 év sikerei mögött Csányi Sándor elnök-vezérigazgató áll, aki nemcsak a stratégiai, de a napi szintű, operatív döntésekben is részt vesz

– árulta el a vezérigazgató-helyettes. „A tavalyi évben összességében 20 százalékkal nőtt a hitelállomány, jórészt akvizíció kapcsán, de 6 százalék volt az organikus növekedés is” – tette hozzá Bencsik.

Tavaly recesszió volt, idén viszont komoly gazdasági növekedést várunk. 2023-ban nagyon magas volt a kamatszint, ami jelentősen megnehezítette a hitelezést, az infláció is rekordmagas volt. Most már alacsony az infláció, gyorsan csökken a kamatszint, illetve a működési környezetünk is jóval kedvezőbb. Azt gondolom, hogy idén sokkal jobb lesz, mint tavaly

– fogalmazott Bencsik. Elmondta, hogy bár a tavalyi év környezete minden volt, csak nem ideális, az OTP-nál 4 százalékkal nőttek a lakáshitelek, a személyi kölcsönöknél 16 százalékos volt a növekedés, amellyel bőven megverték a piac átlagos 7 százalékos bővülését. „Abszolút optimista vagyok, és pozitívan látom az idei év lehetőségeit Magyarországon” – mondta az Indexnek Bencsik László.

(Borítókép: Csányi Sándor 2023. március 20-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok