Amikor a társasházi lakásban beosztjuk a szobákat, akkor el kell döntenünk, mit szeretnénk a lakásban világosabbnak látni. És – bár ott is örülnénk a napfénynek – végül a fürdő kerül a lakás közepére, és marad természetes fény nélkül, mert a szobáinkban több időt töltünk, és jobban szeretnénk őket napfényesnek látni.

A Római-parti mobilgát hosszú vitát váltott ki. Most képzeljük el, hogy ez a gát 30 méter széles és 15 emelet magas. A ferencvárosi atlétikai stadion egy ekkora óriásépítménnyel megegyező, negyvenezer négyzetméternyi területet foglal majd el a fővárosi Duna-parton. Úgy lehet az új fejlesztést leginkább elképzelni, mintha sűrűn beépülne az Orczy-park teljes zöld része, mégpedig úgy, hogy az új építmény néhol felér majd a szomszédos, Nagyvárad téri SOTE-torony feléig.

Ráadásul a funkcióból következően a környék jelentős része buszpályaudvarként, gyalogjárdaként kap majd aszfaltburkolatot. A megépítésekor 40 ezer férőhelyes stadiont (ami az atlétikai világbajnokságot követő visszabontás után is a Fradi Groupama Arénájához hasonló, 15 ezer férőhelyes építmény lesz) jóval kisebb társadalmi párbeszéd övezi, mint amekkorát az épület mérete és különösen tervezett elhelyezése indokolna.

A nagy nyilvánosságot kapó konszenzusos politikai támogatás mellett egyáltalán nem jelennek meg a kiváló adottságú barnamezős ferencvárosi terület stadionosításával szembeni ellenérvek. Ha szóba is kerül a létesítmény ügye, akkor is inkább meggyőződésen alapuló hitvita zajlik arról, hogy mennyire fontos Magyarországnak egy atlétikai stadion és az atlétikai világbajnokság. A stadion kérdésének van azonban egy várostervezési szempontja is. Mi most ehhez a szemponthoz akarunk hozzászólni, és azt állítjuk, hogy a Duna-part nem optimális helyszín az atlétikai stadionnak.

Az optimális területhasználat elve szerint úgy érdemes a korlátos nagyságú területeket felhasználni, hogy ez összességében a lehető legjobb eredményre vezessen. Ugyanilyen elvek szerint érdemes elosztanunk a nagyobb területű városi funkciókat is. Például, ha csak két telkünk lenne, egy központi és egy városszéli, autópályamenti, és az életünkből leginkább a lakások és webáruházas vásárlásainkat kiszolgáló raktárok hiányoznának, akkor a lakóépületnek lenne jobb helye a városközpontban, és a raktárnak a kamionokkal jól elérhető, de zajos és rosszabb közlekedésű városszélen.

Fordítva mindenki rosszabbul járna: a messzire szorult lakók nem szeretnék a sok ingázást, a nehezen feltölthető belvárosi raktárépületek is sok extra gondot és költséget okoznának a tulajdonosnak. Könnyen belátható, hogy a fordított szereposztás nem hatékony: egymással cserélve a lakók és a kereskedők is boldogabbak lennének. A legtöbb esetben az optimális rendezést megoldja a piac: a lakásokért a belvárosban hajlandóak sokat fizetni az emberek, ezért oda lakóépületet fejleszt a tulajdonos.

A külvárosi részekért pedig a raktárfejlesztők fizetnek többet, és ez a terület nem érdekli a lakásépítőket.

Praktikusan: meg kell találni az utak, parkok, közösségi terek helyét úgy, hogy más funkciókkal felcserélve ne lehessen az érintetteket jobb helyzetbe hozni.

Márpedig az atlétikai stadion Duna-partról való áthelyezésével könnyen elképzelhető jobb helyzet. A főváros legnagyobb kincse a Duna. A Duna-part egyedisége leginkább a szabadidős, kültéri tevékenységekkel használható ki. A közösségi funkciónak sokan örülnének, a Margitszigetet nem adnánk semmi pénzért, és egyediségét a Duna-part adja. De a BudaPartra, a Marinapartra és a Waterfront City-re tekintve azt is látjuk, hogy a lakófunkció is menő a Duna-parton, a Petőfi és Rákóczi híd közti irodák nemkülönben boldogok a közeli Millenniumi folyosón. Miközben a stadiont használókat nem igazán vonzza a Duna-part. Sőt, a tervezést előkészítő tanulmány szerint a potenciálisan fel-feltámadó szél csak összezavarja a versenyzőket.

A stadion funkciónak nagy helyre és kötött pályás közlekedésre van szüksége, hogy sok ember egyszerre tudjon időben odaérni. Minél ritkábban látogatunk egy helyszínt, annál inkább belefér, hogy egy kicsit többet utazzunk érte, vagy ne annyira exkluzív környezetbe érkezzünk.

Nem lehet véletlen, hogy az utóbbi húsz év atlétikai VB-re és olimpiai atletizálásra épült stadionjai is messzebbre kerültek a városközpontoktól: a London Stadium, a pekingi Madárfészek és a Daegu Stadion is vagy 15 kilométerre fekszik a városközponttól. Pedig ezeknél a stadionoknál a miénk egyelőre csak kisebb látogatottságot ígér. A nagy eseményekre épített vagy felújított létesítmények vagy nemzeti stadionként is működnek (ha úgy tetszik, Puskás-stadionként) tovább, mint a moszkvai Luzhnik, a pekingi Madárfészek, a párizsi Stade de France és a Helsinki stadion.

Vagy nagy nézőszámú fociklubok használták a csúcsesemény után: Londonban a West Ham United, Dél-Koreában a Daegu FC, Japánban a Cerezo Osaka, Berlinben a Hertha, Rióban a Botafogo, Athénban a Panathinaikos és AEK Athén közösen. Csak egy olyan példát találtunk, amikor a stadion nem került igazán messze a központtól, és leginkább egy rendezvényre épült. Sevilla elképzelt olimpiájára készült stadionja otthont adott az atlétikai VB-nek, de aztán a kihasználatlanság miatt a helyiek szemében ' poyaque' lett. Szabad fordításban: púp a hátukra.

Merthogy azt a Duna Tematikus Fejlesztési Programtól a Budapest 2030 terven át a Zöld infrastruktúra koncepcióig az összes szakmai előkészítő anyag és politikai állásfoglalás rögzíti, hogy a Duna-part Budapest szabadidő-töltésre legalkalmasabb része. Néhol óhajtó módban fogalmaznak a közfelkiáltással elfogadott anyagok, hogy a „Duna természetközeli partjai váljanak a természetjáró, barnamezős partjai pedig a tágabban értelmezett rekreáció közösségi tereivé”, néhol szigorúan, hogy a „Duna part mind természeti-, mind épített adottságai tekintetében egyedülálló értéket képvisel a világon, ezért azt minden lehetséges eszközzel védeni kell”, de mindegyikben előkerül, hogy a Duna-mentén „kiemelt hangsúlyt kell helyezni a természetvédelmi érdekek érvényesítésére”.

A még mindig kevés budapesti zöldterületet minden politikus és szakember leginkább itt szeretné növelni, hadd legyünk büszkék fővárosunk egyedi természeti adottságaira. Ahol pedig már le van betonozva a folyópart, ott is igyekezni kell megtalálni a közösségi funkciót, ahogyan a Duna-part karaktervizsgálatának külföldi példái Lyontól Lisszabonig lelkesítik az olvasót.

Ha a nép, vagyis a közpénzünkről döntő képviselőink stadiont akarnak, akkor jobb helyszínt kellene találni neki. Akár a környéken is elfér, például a Külső Mester utca, Koppány utca, Gubacsi út között. A Duna Arénát már nem lehet arrébb rakni, az atlétikai stadiont még igen.

A Kilencben az élet csoportot itt találja.

(Borítókép:  Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja)