A koronavírus miatt Kína ipari termelésének nagy része áll, kérdéses mikor indulhat újra. Közben elkezdtek szállingózni a hírek az európai gyártóktól, hogy komoly alkatrészhiányok alakulhatnak ki heteken belül, ha nem normalizálódik a helyzet. Európa ipara túlságosan függ Kínától, a beszállítói láncot diverzifikáltabbá kell tenni.

A koronavírus nem az első figyelmeztetés a túlzott kínai függőségről. Erről szól az amerikai-kínai kereskedelmi háború is, Trump rá akarja döbbenteni a világ nagyvállalatait arra, hogy kockázatos a termelés ilyen mértékű és koncentrált kihelyezése egy rivális nagyhatalomba. Jól jelképezi ezt a Huawei esete is, ahol Amerika Európát azzal zsarolja, hogy büntetővámot vet ki az európai autógyárakra, ha nem korlátozzák a kínai gyártó hálózati eszközeinek elterjedését az öreg kontinensen.

De mi lehet Kína alternatívája? Az európai termelés esetében Törökország adja magát a földrajzi közelsége, az EU-val való vámmentessége és az olcsón hozzáférhető nagy tömegű munkaereje miatt.

Törökország népessége közel akkora, mint Közép-Európáé, ráadásul évente növekszik hozzávetőleg egymillió fővel. Ráadásul a 2018/19-es török gazdasági válság következtében megugrott a munkanélküliség 13-14 százalékra. Ez azt jelenti, hogy ma hivatalosan mintegy 4,4 millió török munkaképes korú keres állást. Ez ugyan Kínához képest elenyésző mértékű, de bőven elég ahhoz, hogy több nagy európai gyártó fantáziát lásson benne. Továbbá a válság miatt a törökök külföldi devizában mért fizetése leesett, ma átlagosan 400 euró nettó bért keresnek havonta, mintegy fele annyit, mint a Kínában vagy Közép-Európában dolgozók. Az alábbi ábra mutatja a török líra reálárfolyamát az elmúlt tíz évben.

A török gyártásért való érdeklődés el is indult a napokban. A hírek szerint az európai ruhaipar sok szereplője járja jelenleg Törökországot kapacitások lekötése érdekében. A török textil szektor éves exportja mintegy 18 milliárd dollár, a kínai tizede. Már most 2 milliárd dollárnyi extra megrendelésről beszélnek és további növekedésben bíznak.

A már létező és kihasználatlan termelő kapacitások lekötése az áthelyezési folyamat legegyszerűbb része. Kockázatosabb dolog az európai cégek részéről új gyártókapacitásokba fektetni, mivel a török termelés Achilles-ina alighanem az Erdogan jelentette politikai kockázat. A 2016-os puccskísérletet követő intézkedések sok európai szemében kérdőjelezte meg az emberi jogok és demokrácia helyzetét Törökországban. Mondjuk ezek Kínának sem az erősségei. A menekültkérdés is folyamatos feszültségforrás Törökország és az EU között. A frissen tervezett nagy VW gyárberuházás elkezdését épp a török-szír hadművelet akasztotta meg az ősz folyamán.

Az átlagosnál magasabb politikai kockázatra megoldás jelenthet a Kínában is nagyon elterjedt joint venture (JV) vállalkozási forma. Ennek lényege, hogy egy nyugati gyártó egy közös vállalatot hoz létre egy helyi török szereplővel a termelőüzem megépítéséhez. A nyugati vállalat hozza a knowhow-t, piacot és részben tőkét. A helyi szereplő pedig szintén belerak tőkét, hogy mérsékelje a külföldi partner kockázatát, illetve hozza a helyi kapcsolatrendszerét, hogy ne legyen gond a hatóságokkal.

Jól szemlélteti ezt a gyakorlatot a KOC Holding, amely az egyik leggazdagabb török család több generációja épített vállalatbirodalma. KOC az évek során JV-t hozott létre többek között a Forddal, Fiattal és Case New Hollanddal személyautók, kistehergépjárművek és traktorok belföldi és exportcélú gyártására. Ráadásul ezek a vállalatok nem pusztán bérgyártó üzemek, hanem a modellek kifejlesztésében is komoly szerepet vállalnak, a holding vállalataiban 4-5 ezer fejlesztő dolgozik.

A KOC Holding szinte egy külön kis (meglehetősen nyugatias) ország Törökországon belül 100 000 munkavállalóval, saját egyetemmel, a KOC vállalatok a török export 10 százalékáért felelnek. Mindez olyan gazdasági hatalmat és elismertséget ad nekik, hogy Erdogan sem igazán meri kikezdeni a függetlenségüket. Nem lenne meglepő, ha további nyugati vállalatok alakítanának közös termelő vállalatokat a KOC csoporttal, vagy más hasonló török családokkal, kihasználva az országban nagy tömegben elérhető olcsó munkaerőt.