Index Vakbarát Hírportál

Kétszer több hitelt kaphat egy budapesti, mint egy szabolcsi

2021.10.17. 11:37

A blogról

A bejegyzések a szerzők személyes véleményét, nem a cégek álláspontját tükrözik, és semmilyen formában nem minősülnek befektetési ajánlatnak.
A lakáshitelezés növekedésében kulcsszerepe van a fizetések elmúlt években tapasztalt emelkedésének is, hiszen magasabb jövedelemmel nagyobb hitelt vehetünk fel. Miközben a kölcsönöket az ország bármely részén hasonló kamatokkal adják a bankok, a bérekben óriásiak az eltérések – mutat rá friss összefoglalójában a Money.hu. Míg Budapesten a legkedvezőbb feltételekkel elérhető tízmilliós, húszéves biztonságos – végig fix törlesztésű – lakáshitel törlesztője az átlagbér 18,5 százalékát viszi el, addig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a harmadát.

Hetek óta napirenden van a minimálbér emelése, a tervek szerint 2022-től kétszázezer forint lenne az összege, ez az idei 167 400 forintos összeghez képest több mint 19 százalékos emelkedést jelentene.

Az utóbbi években folyamatosan nőtt a minimálbér összege. 2017-ben még csak 127 500 forint volt, ez emelkedett 138 000, majd 149 000 forintra, hogy 2020-ban elérje a 161 000, idén pedig a már említett 167 400 forintot.

Ha valóban kétszázezer forint lesz a minimálbér 2022-ben, az 57 százalékkal haladná meg a 2017-es szintet.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) bérstatisztikái alapján egyértelmű a minimálbér-emelés hatása az átlagbérekre: a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagbér a 2017-es 193 000 forint után az idei első félévben már közel 285 000 forintot tett ki.

Nagyobb hitelben gondolkodhatunk

A bérek alakulása kulcsfontosságú a lakáshitelezésben, ugyanis ez jelenti a fedezetet a törlesztésre. A Magyar Nemzeti Bank adósságfékszabályai közül a jövedelemarányos törlesztési mutató (jtm) az igazolt kereset arányában állapítja meg, hogy a jövedelem mekkora része fordítható törlesztésre. Ez ötszázezer forint alatti fizetés esetén maximum a jövedelem ötven százaléka lehet. Mindez azt jelenti, hogy

míg öt évvel ezelőtt az adós maximum 96 500 forintos havi törlesztést tudott vállalni, addig a mai átlagbért kereső már 142 ezer forintos törlesztőrészletig hitelezhető.

Ebbe már egy húszmilliós, húsz évre ötszázalékos kamat mellett felvett hitel is beleférhet, míg öt éve hasonló kondíciók mellett csak 14 milliós hitel vállalására nyílt lehetősége egy átlagbérrel rendelkező polgárnak. Azt, hogy a gazdaság erőre kapása, a bérek emelkedése hajtja a hitelfelvételi kedvet, jól mutatja, hogy az elmúlt hónapokban dőlnek a korábbi csúcsok a lakáshitelpiacon.

Szakadék a hitelplafonban az országon belül

Ugyanakkor – ahogy arra a Money.hu szakértői rámutatnak – amíg a bankok az ország minden részén lényegében azonos kamatokkal és teljes hiteldíjmutatókkal (thm) adják a lakáshiteleket, addig a bérek esetében hatalmasak a különbségek. 

A KSH adatai szerint például Budapesten az első fél évben a kedvezmények nélküli nettó fizetés havonta meghaladta a 351 ezer forintot. A Money.hu lakáshitel-kalkulátora szerint október közepén egy húszéves futamidejű, tízmillió forintos – kiszámítható, biztonságos, jövőbeni kamatemelkedéstől védő –, végig fix kamatozású lakáshitelek közül a legolcsóbbak 4,7 százalékos teljes hiteldíjmutatóval voltak elérhetők. Utóbbiaknál a havi törlesztés kevesebb mint 65 ezer forint, ami a fővárosi átlagos nettó fizetés 18,5 százalékát teszi ki. 

Az országos fizetési rangsorban második helyen álló Győr-Moson-Sopron megyében az átlag nettó az idei első fél évben 303 ezer forint volt, ennek már több mint ötödét vinné el egy tízmilliós lakáshitel törlesztése. A lista végén álló Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol a kétszázezer forintot sem éri el a nettó átlagfizetés, a jövedelem 33 százalékát vinné el egy tízmilliós hitel törlesztése. 



Rovatok