Még öregebb lett a magyar autóflotta. A hivatalos adatok szerint 2021-ben az Magyarországon nyilvántartott személyautók átlagos életkora meghaladta a 15 esztendőt. Az emelkedés folyamatos volt a kétezres évek közepe óta, amikor még 11 év alatti átlagról volt szó. Az idei második negyedévről szóló legfrissebb adatok szerint már 15,2 évnél jár az autók életkora. Az utóbbi években következőképpen alakult a helyzet:
A Központi Statisztikai Hivatal összeállításából kiderül, hogy a II. negyedévben a Magyarországon első alkalommal forgalomba helyezett új személygépkocsik száma (62 ezer) az egy évvel korábbinál 3,3, a 2019 azonos időszakinál 22 százalékkal kevesebb volt, az autóipari termelést akadályozó alapanyaghiány és a kereslet szűkülése miatt. A forgalomba helyezések száma az új személygépkocsik esetében 11 százalékkal csökkent, a használtaknál 4,9 százalékkal nőtt egy év alatt, a 2019 második negyedévére vonatkozó adattól viszont 28, illetve 15 százalékkal elmarad.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a várakozásoknak megfelelően 100 bázisponttal emelte meg az alapkamatot, ennek nyomán csütörtökön hasonló mértékű, 11,75 százalékos kamat mellett hirdette meg az egyhetes betéti tenderét. Ezzel
a jegybank a nyarat 530 (!) bázispontos kamatemeléssel abszolválta,
május végén ugyanis még csak 6,45 százalék volt az irányadó kamat.
A fentiek nyomán az ember azt gondolná, hogy a szeptember komoly kamatemelésekkel indul. Erre mit látunk? A CIB Bank szeptember 1-jétől Végig FIX Lakáskölcsönének kamatát a kedvezménycsomagoktól függően 43–69 százalékponttal csökkentette. A legnagyobb vágás a kedvezmények nélküli konstrukcióban történt, ott az új ajánlat a húszéves hitelre 9,18 százalék, míg a legkedvezőbb, Magnifica kedvezménycsomagra jogosult ügyfelek 7,69 százalékos kamaton juthatnak hozzá a húsz évre fix kamatot jelentő konstrukciókhoz.
Bár az átlagbérek idén – az év első hat hónapjában átlagosan – 18 százalékkal emelkedtek, a megugró infláció miatt ezt nem igazán érezzük. Az infláció júliusban 13,7 százalékra, 24 éves csúcsra ugrott, ezen belül az élelmiszerek brutális, éves szinten 27 százalékos emelkedést produkáltak. A margarin, a kenyér, a sajt, a tészta, a tejtermékek, a baromfihús, a péksütemények 38–68 százalékkal drágultak az egy évvel korábbihoz képest.
A jövő sem túl rózsás: Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a jegybank Monetáris Tanácsának keddi, újabb 100 bázispontos alapkamat-emelésről döntő ülését követő tájékoztatóján arról beszélt, hogy az infláció továbbra is emelkedő pályán van. Az új, árdrágító elemek között az aszályhelyzetet, az európai gáz- és áramárak alakulását és – ezzel összefüggésben – a hazai hatósági rezsiárak módosítását említette. Az alelnök szerint augusztusban – amikor még nem érkeznek az új, magasabb díjas áram- és gázszámlák – 15-16 százalékos lehet a pénzromlás üteme éves összevetésben.
Az infláció egy ideje a kisvállalkozások első számú gondja, mivel a nyersanyagok, a munkaerő, az energia és a szállítás költségei mind elszálltak. A magasabb bérleti díjak és a bérbeadók – akik annál agresszívebbnek érzik magukat, minél távolabb kerül a nemzet a Covid-járvány csúcsától – fokozták a Main Streeten érezhető infláció okozta hatást. Bár az infláció enyhülésére utaló jelek mutatkoznak az amerikai gazdaságban, ennek az az oka, hogy a Fed szándékosan hűti a keresletet.
Miből adódik mindez? Az Alignable kisvállalkozás-tulajdonosok körében végzett új országos felmérése szerint augusztusban nagyot ugrott azon kisvállalkozás-tulajdonosok aránya, akik abban a hónapban nem tudták kifizetni a teljes bérleti díjukat.
Az inflációs mutatók szerint a válság a lakásbérleti díjakat sújtják leginkább, az Alignable adatai azonban azt mutatják, hogy a kisvállalkozások lakbérinflációs válsága az, ami valójában egyre súlyosabb. A kisvállalkozások 40 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ebben a hónapban nem tudta teljes egészében kifizetni a bérleti díjat, ami havi 6 százalékos növekedést jelent – ez 2022-es rekord.
Óriási mértékben nőtt a világ leggazdagabb embereinek vagyona az elmúlt időszakban. A világszintű adatok mellett a hazai privát banki statisztikák is a vagyonkoncentrációról szólnak. Miközben a hazai privát banki piac mérete lényegében 2010 óta azonos – 40-45 ezer számlát vezetnek a hazai szolgáltatók, 2021 végén 42,7 ezer ügyfelük volt –, addig a számlákon kezelt vagyon drasztikusan növekedik. Míg öt éve az érintett privát banki számlákon 4141 milliárd forintot tartottak a módos ügyfelek, tavaly év végére a 7000 milliárd forintot is meghaladta ez az összeg. Amint az a 12. Privátbanki Konferencián elhangzott, a terület adatait elemző BloChamps Capital szerint
a számlákon őrzött vagyon 2023 végére meghaladhatja majd a 9000 milliárd forintot.
A koncentráció nemcsak a számlákon, de a gazdagok vagyonán is érződik. Míg 2005-ben nagyjából 8000 embernek volt Magyarországon 300 millió forintot meghaladó vagyona, és öten vitték át a 30 milliárdos határszintet, addig 2020-ban 18 ezer ügyfél mondhatott magáénak legalább 1 millió dolláros vagyont, ebből 13 ezren tartoztak az 1 milliárd forint alatti vagyonkategóriába. Ekkor azonban már 63 olyan honfitársunk volt, akinek 30 milliárd forint feletti vagyona volt, sőt hárman már dollárban is milliárdosnak mondhatták magukat.
Továbbra is változatosan alakul a lakáshitelek piaca – számolt be róla már augusztus elején a money.hu. Az idei év hatodik hónapjában a lakáshitelek szerződéses összege meghaladta 128 milliárd forintot, ami az egy évvel korábbitól 6, a májusi folyósítási értéktől 16 százalékkal marad el. A csökkenés részben a zöld hitelek kifutásával magyarázható. Ennek köszönhetően a támogatott lakáshitelek részaránya is csökkent, mégpedig a májusi 48 százalékról 35 százalékra.
Érdemes megnézni, hogy az elmúlt öt év alatt hogyan alakult a piac: 2017 július elejétől 2022 június végéig a bankok összesen több mint 5126 milliárd forint, azaz 5,1 billió forint összegben kötöttek lakáshitel-szerződéseket a háztartásokkal. Az azt megelőző 5 éves ciklusban, 2012. és 2017. nyara között mindössze 1522 milliárd forint értékben születtek lakáshitel-kontraktusok a pénzintézeteknél. A drasztikus, 4000 milliárd forintos bővülés egyértelműen a javuló helyzetű gazdaság, a stabil helyzetű háztartásoknak, s a rekordalacsony kamatoknak köszönhető. A vizsgált időszak végére persze a hitelösszegeket az ingatlanpiaci árak is feljebb tornázták. Ez, az elmúlt év tavaszáig, amikor a kamatok emelkedésnek indultak, nem okozott olyan komoly gondot – főleg azért, mert az „inflációmentes” években a bérek növekedése nem állt meg.
A már említett több mint 5,1 billiós tételen belül az államilag támogatott, azaz kedvezményes kamatozású lakáshitelek részaránya 972 milliárd forint volt. Vagyis minden 1 millió folyósított lakáshitelből 180 000 ezer forintot valamilyen támogatott formában vettek fel az emberek. Ötéves időtávban a kedvezményes konstrukciók adták a piac közel ötödét, 18 százalékát. Ám a szép adathoz az kellett, hogy az idei első félév során az 5 évre jutó támogatott hitelállomány 34 százalékát, 335 milliárd forintot helyezzenek ki a bankok.
Bár szüleik számára akár évtizedes problémát jelentett a devizaalapú hitel felvétele, a mai fiatalok idősebb kortársaikhoz képest nyitottabban állnak hozzá a hitelfelvételi lehetőségekhez. A tagságában hétezer, külföldön tanuló magyar diákot számláló Hungarian Youth Association és a Blochamps Capital több száz, jelenleg külföldön tanuló diák bevonásával készült mélyinterjús felmérése szerint a megkérdezett magyar diákok 68 százaléka venne fel hitelt, és csak kevesebb mint harmaduk zárkózna el ettől. A kölcsönigénylést a fiatalok jelentős része olyan, szükséges dologként kezeli, ami nélkül nem engedhetnek meg maguknak például ingatlanvásárlást.
A válaszadók 57 százaléka egyértelműen az ingatlanvásárlás finanszírozására venne fel hitelt, 11 százalékuk szabad felhasználásra igényelne valamilyen kölcsönt. Érdekes ugyanakkor, hogy az új otthon közel sem biztos, hogy Magyarországon lenne: a felmérésben részt vevők alig több mint negyede,
Ha az energiát a különböző alkategóriákra bontjuk, azt láthatjuk, hogy a gázé a legnagyobb infláció: az európai átlag júniusban 51,4 százalékot ért el. Az európai gáz egyre drágább lett Oroszország ukrajnai inváziója nyomán, tekintve, hogy a nagymértékben orosz gáztól függő blokkok máshol keresnek energiát. Ez a megnövekedett kereslet az árak megugrását okozta, közvetlenül a fogyasztókat sújtva. Németországban egy átlagos négytagú család évente további 480 euró (193 ezer forint) többletkiadásra számíthat a gázért, miután a gázfogyasztásra további adót vezettek be, amely az oroszországi szállítások pótlásának költségeit fedezi – amint azt a Reuters közölte. A kormány azonban új támogatási intézkedéseket fog bevezetni a fogyasztókra nehezedő nyomás egy részének enyhítésére.
Amint a lenti diagramon is látszik, az üzemanyagok – beleértve a benzint, a gázolajat és az egyéb üzemanyagokat – a múlt hónapban 45,2 százalékos inflációt értek el. Ez az adat akkor érkezett, amikor a nagy olajtársaságok közzétették második negyedéves jelentéseiket, amelyek szerint az olyan cégek, mint az Exxon, a BP, a Shell és a Saudi Aramco, hatalmas nyereségre tettek szert.
A villamos energia ára is megugrott: júniusban elérte a 29,7 százalékos inflációt. Ez számos tényezőre vezethető vissza, beleértve a magas hőmérsékletet, valamint a szokatlanul száraz telet és tavaszt, ami aszályhoz vezetett, ez pedig visszaveti az atomenergia- és a vízenergia-termelést.
Az Eurostat adatai szerint az energia inflációja most a legmagasabb, amióta a harmonizált fogyasztóiár-indexet (HICP) 1997-ben először közzétették.
Az elmúlt egy évben átlagosan 4,11 százalékkal emelkedett egy 20 millió forintos, 20 évre felvett lakáshitel kamata a money.hu által vizsgált 9 bank ajánlatainak összevetésében. A fenti adat annak fényében lehet érdekes, hogy ugyanezen időszak alatt a jegybanki alapkamat 9,55 százalékkal, 1,20-ról 10,75 százalékra emelkedett. Eközben a referenciakamatnak tekinthető 10 éves bankközi kamat, a 10 éves Birs mértéke a 2021. augusztusi 2,68 százalékról 8,52 százalékra emelkedett. Mindez 5,84 százalékpontos emelkedésnek felel meg. A referenciamutatóktól történő elmaradás komoly bizonyítéka annak, hogy
a bankok komolyan versenyeznek egymással
– s persze annak is, hogy a bankok tisztában vannak azzal is, hogy a kamatemelések folyamatosan szűkítik a fizetőképes, hitelezhető ügyfelek körét. (Volt olyan bank, ahol 2 hét után visszavágták a komolyabb meghirdetett kamatot, mert félő volt, hogy kiárazódik a termékük a piacról.)
A bankok egymás közötti versenyében is komoly szórás mutatkozott. A hátunk mögött hagyott évben a legjobb ügyfeleknek kínált kamatát legkisebb mértékben, 3,41 százalékponttal az OTP Bank emelte. Ám hogy minden relatív, azt jól mutatja, hogy a pénzintézet ajánlata továbbra is a legmagasabbnak számít a figyelt pénzintézetek között. 2021 augusztusához képest 361 bázisponttal emelkedett a K&H Bank által kínált topkamat. A harmadik legkisebb emelő díját az Unicredit Bank zsebelte be, náluk az augusztus 20-át megelőző héten elérhető 7,29 százalékos kamatszint 383 bázisponttal magasabb, mint amilyen kamaton a bank ügyfelei lakáshitelt tudtak felvenni 2021 augusztusában.
Hagyományosan szeptember 1-je lesz az első tanítási nap, addig már csak hetek vannak hátra. Több mint 1,4 millió gyerek és fiatal kezdi meg vagy folytatja tanulmányait az általános és középiskolákban, az elsősök száma százezer körül lesz – az érintett családokban már augusztusban megkezdődik a felkészülés, azaz indul a gyerekek iskolakezdéséhez szükséges beszerzési dömping.
A KSH 2021-ben publikált infografikája szerint az iskolakezdéshez köthető – augusztus és október vége közötti – összköltség, azaz a teljes lakosságra vetített kiadások legjelentősebb részét a tornafelszerelés, a ruha, a cipő adta, utána a füzetek, rajzlapok, papíráru jött.
„Tudjuk, hogy többet kell tenni. A klímafinanszírozás 2019 és 2020 között ugyan nőtt, de ahogy vártuk, elmaradt a 100 milliárd dolláros céltól, amit 2020-ig kellett volna elérni” – mondta Mathias Cormann, az OECD főtitkára. Hangsúlyozta, hogy miközben az országok továbbra is küzdenek a COVID–19-világjárvány gazdasági és társadalmi következményeivel, illetve az orosz–ukrán háborúval, azt látjuk, hogy az éghajlatváltozás széles körben elterjedt káros hatásokat, valamint kapcsolódó veszteségeket és károkat okoz a természetben és az emberek életében.
„A fejlett országoknak továbbra is fokozniuk kell erőfeszítéseiket a vállalt kötelezettségeiknek megfelelően, ami azt jelentené, hogy a 100 milliárd dolláros célt jövő évtől el kell érniük. Ez kritikus fontosságú a bizalom kiépítéséhez, miközben folytatjuk az éghajlatváltozásra adott többoldalú válaszaink elmélyítését” – közölte a főtitkár.
Az OTP Csoport adózás utáni eredménye 42,7 milliárd forint volt, ami 80 százalékkal alacsonyabb, mint egy éve. Az egyedi tételektől mentes, illetve az orosz és az ukrán bankra képzett értékvesztés elszámolásával együtt ugyanakkor a bank korrigált nyeresége 250,8 milliárd forint volt, ami 2 százalékos eredménybővülést jelentene.
A konszolidált eredmények tekintetében az első negyedévi 33,4 milliárd forintos nettó veszteséges időszakot a 45 milliárd körüli elemzői várakozásokat alaposan meghaladó 76,1 milliárdos profit követte. A korrigált adózott eredmények tekintetében példa nélküli volt a 162,1 milliárdos II. negyedévi eredmény.
Ami a korrekciós tételeket illeti, itt a második negyedév igen erős volt. A kamatstop év végéig történő meghosszabbításának várható eredményhatása 10, a banki különadó és extraprofitadó 88,1 milliárd forintos mínuszt jelentett féléves időtávban az OTP-nek, az orosz állampapírokra képzett értékvesztés pedig 35 milliárd forintos tétel volt. Az OTP 28 milliárd forintot fizetett be a Sberbank csődje után az Országos Betétbiztosítási Alapba. A hírek szerint ez az összeg megtérül, ám hogy mikor, ez még nem tudható, ezért a bank a korrigált tételeknél ennek időértékét, 2,5 milliárdot jelez egyszeri veszteségtételként.
A most útnak indulók számára jó hír lehet, hogy augusztus 10. és 16. között a benzin kiskereskedelmi hatósági ára 0,70 kunával 11,30 kunára, a gázolajé 0,66 kunával 12,14 kunára csökken. Ugyanakkor a kuna és a forint árfolyama mozgásának köszönhetően az árcsökkentés egy részét nem érzik majd az utazók, amikor fizetnek a kutaknál. Egy hete 52,3 forintot kellett adni egy kunáért, augusztus 9-én azonban a Barátság kőolajvezeték leállását követő gyors forintgyengülés miatt 52,9 forintba kerül a kuna egy egysége. Persze július elején még rosszabb volt a helyzet, akkor az 55 forintot is megközelítette az MNB-középárfolyam.
Július 12-én az Európai Tanács jóváhagyta, hogy Horvátország 2023. január 1-jével belépjen az euroövezetbe. A döntéssel együtt meghatározták a horvát kuna hivatalos átváltási árfolyamát is: egy euróért januárban 7,5345 kunát adnak majd a pénzcserét lebonyolító bankok. Az árfolyam nagyjából egy éve ezen szint körül mozog, az alkalmazkodás a következő hónapokban még szorosabbá válik. Vagyis a magyarok kinti költéseit ezután döntően a forint/euró árfolyam határozza majd meg.
Az indulását követő 10 nap alatt több mint 80 ezer kalkulációt hajtottak végre a fogyasztók a money.hu rezsikalkulátorával. A tarifálók jelentős része az adatok szerint többletfizetéssel számolhat.
Az áram esetében a kalkulálóknak mindössze 20,1 százaléka, a gáz esetében pedig 30,4 százalékuk maradt alatta az átlagfogyasztásként meghatározott havi 210 kWh áram, illetve 144 köbméteres gázfogyasztásnak.
A leggyakoribb tarifálói érték az áram esetében 300 kWh, a gáz esetében pedig 200 köbméter volt, a tarifálók 37,1, illetve 31,4 százaléka választotta ezt az opciót. Az áramfogyasztás esetében a második leggyakoribban választott érték a 400 kWh volt (6,23 százalék), míg a gáz esetében a második leggyakoribb értékként a 144 köbméteres átlagfogyasztást adták meg a kalkuláció elkészítésekor (5,73 százalék). A money.hu szakértői ezzel kapcsolatban arra emlékeztetnek, hogy a tarifálóprogram alapbeállításként 300 kWh áram és 200 köbméteres gázfogyasztással számol. Ugyanakkor a standard beállítást csak az érdeklődők 2,1 százaléka hagyta meg, a többiek valamelyik fogyasztási értéken vagy a gyermekek számán (amely alapbeállításként 0 a kalkulátorban) változtattak.
Meglepő, de az áram esetében 82 tarifálás havi 2000 kWh fogyasztásra vonatkozott, közel hasonló számban, 81 esetben havi 1500 kW órás havi teljesítményre kalkuláltak. A gáz esetében a legnagyobb berögzített havi fogyasztói érték 800 köbméter volt. Ez utóbbi tarifálással született meg a legnagyobb becsült havi díj: a fenti értékkel számoló ügyfélnek közel 494 000 forintos havi számlával kellene kalkulálnia, ha valós lenne a beállított fogyasztási érték.
Valami alaposan megváltozott a magyar lakáshitel piacon. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint idén júniusában egy 10 évre fix törlesztőrészletet biztosító kölcsönt a bankok 6,42 százalékos átlagos kamatszint mellett folyósítottak ügyfeleiknek. Mindez annak fényében furcsa, hogy a money.hu lakáshitelkalkulátorában az előző hónap, azaz 2022 május végén a legjobb, standard kedvezményeket figyelembe vevő ajánlat kamatszintje ennél magasabb, 6,54 százalék volt. Ha a június végi, 6,8 százalékos top ajánlattal vetjük össze a jegybank tényeken alapuló átlagadatát akkor a különbség még szembetűnőbb. A banki lakáshitel kamatemelések meglódulásakor, tavaly novemberben a folyósított hitelek akkori 4,14 százalékos átlagkamata még 60 bázisponttal múlta felül az október végi top-kamat szintet.
A folyósított hitelek átlagkamatának a meghirdetett szintek alá bukása a money.hu szakértői szerint azt jelzi, hogy a hazai bankok az az infláció és az eddigi kamatemelések miatt egyre csökkenő lakáshitel keresletet igyekeznek fenntartani. Mindennek fontos eszköze, hogy a bankok a kölcsön iránt érdeklődő ügyfelek számára egyre több meghirdetett vagy egyedi kamatkedvezményt adnak a kölcsön felvételekor.
A lakhatás központi szerepet játszik életünkben. A menedékhez való hozzáférés alapvető emberi szükséglet, az egyéni jólét kulcsfontosságú tényezője. A lakhatáshoz való jog ugyanolyan alapértéknek számít, mint az egészségügyi ellátáshoz, az oktatáshoz, a munkalehetőségekhez való hozzáférés. Ráadásul a Covid után a lakhatás már nem pusztán a családi élet szempontjából fontos kérdés, hiszen a home office és a távmunka elterjedésével az otthon egyre inkább a munkahely szerepét is átveszi.
A lakhatás, az ingatlantulajdon a háztartások élethosszig tartó legnagyobb befektetése és vagyonuk nagy része is, bár jelentősége országonként eltérő. Ezenfelül kulcsfontosságú eszköz a vagyon felhalmozásához, különösen fontos eszköz ez a középosztálybeli háztartások számára. Az OECD-tagországok polgárainak teljes vagyonának átlagosan ötven százalékát adják a saját tulajdonú ingatlanok, a középosztálynál ez az arány hatvan százalék felett van.
Az ingatlantulajdonlás jelentősége azonban országonként nagyon eltérő. A lakástulajdonosok aránya 44 százalék (Németország) és 93 százalék (Litvánia) között mozog. A lakásvagyon (beleértve a tulajdonos által használt és a másodlagos, például befektetési céllal vásárolt lakásokat is) a teljes háztartási vagyon legalább nyolcvan százalékát teszi ki Chilében, Lettországban, Litvániában és Görögországban, de kevesebb mint negyven százaléka az Egyesült Államokban és Új-Zélandon.
Az OECD-országokban a lakhatás átlagosan a legnagyobb kiadási tétel az összes jövedelmi csoportban, az elmúlt években a háztartások összes kiadásának egyre nagyobb részét tette ki.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által a bankoknak 0 százalékos kamat mellett biztosított forrásból meghirdetett, az ügyfelek számára maximum évi 2,5 százalékos kamatozással bíró NHP Zöld Otthon Lakáshitel (ZOP) megmozgatta az ingatlanpiacot. A sikert jól mutatja, hogy alig pár hónap alatt elfogyott a 300 milliárd forintos keret.
Az emberek és az építők ráharaptak az olcsó hitelre. A fenntarthatóság szempontjából pedig komoly lépést jelentett a program, amely az energiatakarékos lakások építését irányozta elő.
Erőteljes béremelkedésről szólnak a hivatalos statisztikák. A kedvezmények nélkül számolt nettó átlagbér az első negyedév végén 338 ezer forint volt. Ez 20 százalék feletti béremelkedési tempót jelent éves összevetésben, hiszen 2021. I. negyedévében a nettó átlagfizetés nem érte el a 280 ezer forintot.
Az azonban már a béremelkedések esetében sem mindegy, hogy hol is élünk. A különböző megyékben ugyanis – bár mindenhol kétszámjegyű volt a béremelkedés, a növekedési ütemet és főleg a konkrét összeget nézve komoly különbségek vannak.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a várakozásokat meghaladó mértékű, 100 bázispontos kamatemelésről döntött, aminek következtében az alapkamat keddtől már 10,75 százalék lett. Utoljára ilyen szinten a jegybanki alapkamat 2008 novemberében volt.
A helyzet annyiban hasonló, hogy akkor is, most is egy nagy gazdasági válság részesei vagyunk. Míg azonban az akkori subprime válság még épphogy kitört, addig a mostani gazdasági gondok jelentős része már tavaly, a pandémia lecsendesülését követően fájóan érezhetővé vált, s csak a már meglévő problémákat fokozta, katalizálta az orosz–ukrán háború kitörése.
Most, hogy az elmúlt két hétben szinte minden gondolatunk a rezsicsökkentés körül forgott, egyre többet filozofálunk az energiafogyasztáson, és egyre többet is akarunk tudni erről a témakörről. De mit is kell tudnunk pontosan? A villamos energia és a földgáz ára jellemzően három összetevőből áll:
Az adók és illetékek aránya viszont meglehetősen eltérő az Európai Unió tagállamai között.
Az Eurostat közlése szerint 2021 második felében a háztartások villamosenergia-ára – a 2 500–5 000 kWh éves fogyasztású háztartások esetében – átlagosan 0,237 eurót tettek ki kWh-onként az EU-ban.
A LEGMAGASABB ÁRAT A DÁN FOGYASZTÓK FIZETTÉK AZ ÁRAMÉRT, 3,4-SZER ANNYIT, MINT MAGYARORSZÁGON.
Míg Dániában az adók és/vagy illetékek aránya a villamos energia teljes árának 56,9 százaléka volt, addig Hollandiában negatív (–3,0 százalék) arányt figyeltek meg a támogatások, a visszatérítések és juttatások miatt.
A földgáz ára – itt a 20–200 GJ éves fogyasztású háztartásokat figyelték – átlagosan 0,078 euró/kWh volt az EU-ban 2021 második felében.
A SVÉD FOGYASZTÓK 6,1-SZER ANNYIT FIZETTEK A FÖLDGÁZÉRT, MINT A MAGYAROK.
Az adók és/vagy illetékek a fogyasztók által Hollandiában fizetett teljes ár több mint felét (57,8 százalékát) tették ki, míg ez az arány Görögországban volt a legalacsonyabb (6,2 százalék).
Sokak szerint a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlődését mutatja, hogy az inflációs környezetben kifarolnak a korábbi sikersztoriból, a Magyar Állampapír Plusz (MÁP+) befektetésekből. Egyetért ezzel?
A lakosság pénzügyi tudatosságának fejlődésében valóban van némi – jelenleg még igen szerény – előrelépés, ám azt gondolom, abban, hogy az elmúlt fél év alatt a MÁP+-állomány közel ötödével, 1300 milliárd forinttal apadt, döntő részben nem a háztartások, hanem a nagyobb privát befektetők játszanak szerepet. Vannak olyan becslések, amely szerint a MÁP+-állomány nagyobb része 1000-1200 magánszemély birtokában kötött ki az elmúlt években. A becslés véleményem szerint az érintettek számát tekintve nem túlzó, a MÁP+-állomány birtoklási arányát tekintve viszont biztosan. A kérdésre visszatérve, bár nem zárom ki, hogy a 10 százalék feletti inflációval szembesülve jó néhány háziasszony is visszaváltotta a 2019-ben még elképzelhetetlenül magasnak számító, öt évre átlagosan évi 4,95 százalékos „bónuszhozamot” kínáló papírt, a visszaváltások döntő része bizonyosan a vagyonosokhoz, a privátbanki ügyfelekhez köthető. Jó részüket nemcsak az infláció miatti hozamveszteség, hanem a választott befektetési konstrukció is az állampapírok visszaváltására ösztönözhette. Ne feledjük, 2019-ben nagyon sok tehetősebb ügyfél lombardügyleteket kötött bankjával az állampapírra. Aligha véletlen, hogy az MNB friss stabilitási jelentésében külön felhívta a figyelmet arra, hogy az idén nagymértékben leépült a lombardhitel-állomány.
Miért és hogyan épült fel ez a most leépülő lombardhitel-állomány?
A szuperállampapír akkor, amikor évek óta nem láttunk inflációt, és lényegében nem volt betéti, de hitelkamat sem, azzal, hogy már az első évre 3,785 százalékos hozamot kínált, olyan befektetés volt, amire - érthetően – mindenki lecsapott. A vagyonosok – banki segédlettel – ugyanakkor rájöttek, hogy meg lehet többszörözni a kibocsátó eredeti szándéka szerint a kisbefektetők széles körét így premizálni kínáló állampapír-befektetést. Ha egy ügyfél 100 millió forintért MÁP+-t vásárolt, akkor az – mivel minimális kockázatú értékpapírról van szó – 80-90 millió forintnyi lombardhitel fedezetéül szolgálhatott. A kölcsönből pedig újabb állampapírokat lehetett vásárolni. Összességében 100 millió forintból akár 270 millió forint értékű MÁP+-állományt lehetett felépíteni. A lombardhitel ára az akkoriban mélyponton lévő bankközi kamatláb, a 3 havi BUBOR +1-2 százalék között mozgott – s miután itt inkább milliárdos, semmint 100 milliós tételekről volt szó, a kamat inkább az alsó szintet közelítette. Ez azt jelentette, hogy az ügyfél a 100 milliós befektetésére vetítve a hitel kamatfizetési terhei után az első év végén akár közel 8 százalékos hozamot is tudott realizálni. Nem csoda, hogy sokan rákaptak a lehetőségre – persze azok közül, akiknek ezt felajánlották.
Fejenként 85 333, összesen 832 milliárd forintjába került 2019-ben a 9,75 millió magyarnak a fizetési forgalom: ekkora társadalmi költséget mutatott ki legújabb felmérésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A fizetési módok társadalmi költsége 2019-ben a GDP 1,7 százalékának megfelelő összeget tett ki, ami reálértékben 20 százalékos társadalmiköltség-növekedést jelent.
A felmérés szerint a hazai fizetéseken belül továbbra is a készpénzes fizetés a leggyakoribb, az 5,34 milliárd fizetési tranzakció közel 70 százaléka készpénzben bonyolódott, azaz 3,7 milliárd alkalommal készpénzt használtunk a fizetéshez. A fentiek okán a legnagyobb társadalmi költsége is a készpénzes fizetésnek volt,
a teljes összeg 46 százaléka, 387 milliárd forintnyi költség kapcsolódik a készpénzes fizetésekhez.
A bankkártyás fizetések esetében ez a költség 232 milliárd forintot jelentett, a teljes társadalmi ráfordítás 28 százalékát tette ki. Az átutalásokhoz a fizetésforgalom költségeinek 15, a sárga csekkekhez 8, a csoportos beszedésekhez a ráfordítások 2 százaléka köthető a tanulmány szerint.
A legutóbbi, 2009-es felméréshez képest a fizetési módok társadalmi költsége több mint a duplájára emelkedett – az akkori felmérés 387 milliárdos költséget mutatott ki.
Sok családnál zajlik komoly számolgatás tegnap óta, vajon a háztartás belefér-e az energia-veszélyhelyzet miatt módosuló rezsicsökkentésbe. Ennek kapcsán egyelőre mindenki azzal számol, ami a Kormányinfón elhangzott. Eszerint a kedvezményes lakossági gáz- és áramár csak a lakossági átlagfogyasztás szintjéig él. Az átlagfogyasztást a villamos energiánál 210 kWh/hó, gáznál 144 köbméter/hó fogyasztásban húzta meg a kormány a közlés szerint. Ez havi szinten az áramnál 7750 forint, a gáznál 15 833 forintos összeget jelent. E felett piaci árat kell fizetniük a családoknak.
A részletszabályok még nem ismertek, ám vélhetően napról napra tisztul majd a kép – vélekednek a money.hu szakemberei, akik az aktuális információk alapján folyamatosan bővítik már működő rezsikalkulátorukat, hogy segítsék az embereket a szabályozás megértésében és a rájuk váró költségek minél pontosabb kikalkulálásában.
Az érintett 5,6 millió áram- és 3,5 millió lakossági gázfogyasztó egy részénél persze nemcsak a fogyasztás visszafogása, de az energiatakarékossági beruházások, esetleg a megújuló energia felhasználását lehetővé tevő projektek megvalósítása is felvetődhet. Abból a szempontból nem túl jó időpontban érkezett a rezsicsökkentés módosítása, hogy jelenleg a piacon túl sok lehetőség nincs arra, hogy valaki olyan energiatakarékossági beruházásba fogjon, amelyhez valamilyen támogatást vagy kedvezményes kölcsönt tud igényelni.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) drasztikus, 200 bázispontos kamatemelése után végképp elszakadt a jegybanki alapkamat mértéke a lakáshitelkamatokétól – ezt mutatja a money.hu kamatindexe. (Lásd a mellékelt ábrát.) Miközben tavaly októbertől – amikor a jegybank ütemet váltott a kamatemelésekben – az irányadó kamat közel hatszorosára, 1,65 százalékról 9,75 százalékra emelkedett, addig a top adósoknak kínált lakáshitel kamat 10 éves kamatperiódus esetén kevesebb mint 90, a 20 évig még fix törlesztés esetén pedig alig több, mint 50 százalékkal emelkedett.
A top kamatok emelkedésének mértéke a referenciakamatokhoz képest is alacsonyabb. A 10 évre fixált kamatozású hitelek esetében referenciának számító tízéves bankközi kamat (BIRS) október óta 140 százalékot erősödött, miközben a 20 éves BIRS mutató több mint kétszeresére drágult. Ez azt jelenti, hogy a legjobb adósok ma már 2 százalékkal a referenciakamat alatt juthatnak hitelhez.
A magyar gazdaságban nagyon nehéz időszak lesz az ősz – nem véletlen, hogy a kormány az energiaválság kapcsán szerdán rendkívüli ülést tartott és 7 pontos intézkedési tervet fogadott el. Fel kell készülni rossz és még rosszabb forgatókönyvekre is – könnyen előfordulhat, hogy Európa több más országához hasonlóan olyan helyzetbe kerül Magyarország is, hogy nem tudja biztosítani maga számára a megfelelő energiaellátást. Az energiaszűke nálunk sem elsősorban a lakosságot fogja érinteni, hanem a nagyfogyasztókat.
„Ugyanakkor a korlátozások nélkül is nagyon gyors fordulat jön a magyar gazdasági növekedési számaiban a következő hónapokban” – vélekedett Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője. Az első negyedéves 8 százalék feletti számot már a második negyedév sem fogja tudni megközelíteni, de még mindig 5,5 százalék körül lehet a Raiffeisen várakozásai szerint éves alapon. A 4 százalékos bővülés a III. negyedévben már biztosan nem lesz meg, azután viszont a IV. negyedévben mind negyedéves, mind éves alapon visszaesés lesz, nem növekedés. A recesszió bekövetkeztét az energiaárak mellett a külső kereslet visszaesése is elősegíti hiszen fő exportpiacaink, egész Európa bajban van.
Még soha nem volt ilyen magas az Egyesült Államokban a lakásvásárlási szerződések visszamondása – legalábbis azt az időszakot vizsgálva, mióta a Covid-járvány tart. A Redfin új jelentése szerint a meglévő lakásokra vonatkozó, júniusban felmondott adásvételi szerződések aránya mintegy 15 százalékot tett ki. Ez a legmagasabb arány 2020 eleje óta, amikor is – rövid időre – azonnal leállt az ingatlanpiac. Az idei 15 százalékhoz képest tavaly ez a szám még csak 11 százalék volt.
A magasabb jelzáloghitel-kamatok és a megugrott infláció sok potenciális lakásvásárlót késztet arra, hogy átgondolja vásárlását. A 30 éves lejáratú jelzáloghitel átlagkamatlába idén 3 százalék körül indult, majd folyamatosan emelkedni kezdett. A Mortgage News Daily szerint június közepén rövid időre 6 százalék fölé emelkedett, majd most 5,75 százalék körüli szűk tartományba került.
A fenntarthatóság most már nemcsak környezeti, de egyértelműen üzleti kérdés is. Rakó Ágnes, a KPMG ESG partnere szerint a tanácsadó társaság vezetői felmérésében a meginterjúvolt vállalatvezetők 30 százaléka jelezte, hogy bevételének legalább 10 százalékát valamilyen fenntartható fejlesztésbe szeretné fordítani. A piacok is ebbe az irányba viszik a cégeket: a befektetők és az ügyfelek egyre nagyobb része várja el a cégektől, hogy az fenntartható stratégiát kövessen.
A harmadik vonalat az jelenti, hogy az EU-ban és az USA-ban is egyre több üzletágnál a szabályozók is előírják a társadalmi tudatosságot, a fenntarthatósági szempontok figyelembevételét a mindennapi működésben.
Miközben a világban az infláció okozta problémák és egyes devizák – köztük sajnos az élbolyban a forint – mélyrepülése okoz állandó beszédtémát, addig van egy olyan piaci szegmens, ahol még drámaibb események zajlanak. Az elmúlt hetekben teljesen összeomlott a kriptodevizák piaca, s ez komoly láncreakciót indított el.
E tekintetben rendkívül időszerűnek tűnhet, hogy az Európa Tanács elnöksége és az Európai Parlament megállapodott a kriptográfiai eszközök piacaira (Markets in Crypto Assets – MiCA) vonatkozó javaslatról. A tervek szerint 2024-től életbe lépő szabályozás szerint a kriptoeszköz-szolgáltatóknak egyéb pénzügyi szolgáltatókhoz hasonlóan engedélyre lesz szükségük az EU-ban történő működéshez.
A szabályozási keret megalkotói szerint a MiCA védi a befektetőket és a fogyasztókat, miközben biztosítja a pénzügyi stabilitást, ugyanakkor nem gördít túlzó akadályokat az innováció és a növekedés elé. Az elmúlt hetek eseményei nyomán a legjobb időzítésnek tűnhet, hogy a szabályozás segít megvédeni a fogyasztókat a csalással és megtévesztéssel szemben. Az előírások szerint ugyanis a kriptoeszköz-szolgáltatók felelősséggel tartoznak majd, ha elveszítik vagyonukat, és nem védik meg a befektetők pénztárcáját.
A Magyar Nemzeti Bank hivatalos adatai szerint idén májusban a lakáshitelt felvevő ügyfelek átlagosan 5,89 százalékos kamat mellett tudtak piaci kamatozású lakáshitelt felvenni. A tízéves kamatperiódusú kölcsönök átlagkamata 5,82, a húszéveseké 6,1 százalékos volt. Mindez annak fényében érdekes, hogy a Money.hu adatai szerint a bankok legjobb kamatajánlata (húszéves, húszmilliós hitel esetén) tízéves kamatperiódus mellett 6,74 százalék, míg a húsz évig, végig fix törlesztőrészletet biztosító konstrukcióban 6,7 százalék volt május végén.
A Money.hu szakértői szerint annak oka, hogy az átlagos hitelkamat messze alatta van a piaci ajánlatoknak, abban keresendő, hogy a lakáshitelkamatok emelkedése nyomán felértékelődtek a bankok kamatkedvezményei. Tavaly októberben – amikortól felgyorsult a lakáshitelkamatok emelkedése – a legjobb ügyfeleknek kínált standard kamatok tízéves kamatperiódusra még több mint ötven, végig fix, húszéves konstrukciókban pedig 25 bázisponttal alatta voltak a jegybank által kimutatott átlagos kamatszintnek. Akkoriban az ügyfelek döntő része simán tudott a standard ajánlatok közül is kedvező hitelt választani.
Két számjegyű hátrányban maradt az újautó-piac. Júniusban 9493 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, szemben az egy évvel korábbi, több mint 11 ezres darabszámmal. Vagyis 16 százalékkal zsugorodott a piac. Januártól június végéig 57 411 autó talált gazdára, ami jelentős, több mint 11 százalékos hanyatlás éves szinten, ám a fő gond az, hogy gyorsul a visszaesés mértéke.
A tíz legnagyobb piaci részesedéssel rendelkező márka többsége a fenti adatokkal összhangban mínuszban zárta az első fél évet, de vannak kivételek. A több mint 12 százalékos részesedésével piacvezető Toyota éves összevetésben 12 százalékkal növelte eladásait, ez több mint 7 ezres darabszámnak felel meg. Szintén többletet ért el a Volkswagen, amely 4873 autót értékesített, 26 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor. Szintén kivétel a BMW, amely 14 százalékos pluszban zárta a januártól június végéig tartó időszakot, ez 2339 autó eladását jelentette.
A többiek – a Dacia, a Ford, a Kia, a Hyundai, a Mercedes, a Suzuki és a Skoda – 5–33 százalékkal kevesebb autót értékesítettek ebben az időszakban Magyarországon. A top 10-ben található márkák összességében valamivel több mint 42 ezer új autót helyeztek forgalomba, 10 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.