Index Vakbarát Hírportál

Május 26-án megosztja velünk az MNB, hogy mit gondol az inflációs célok teljesíthetőségéről. Ugyebár az inflációs kérdésekben elvileg egyet értő kormány és Magyar Nemzeti Bank azt tűzte ki magának célul, hogy két-három éves távon 3% lesz az infláció. Ha éppen nem annyi, akkor az MNB mindent megtesz, hogy annyi legyen, ha meg kábé annyi, akkor meg igyekszik ott tartani. Ezt hívják „inflációs célkitűzéses rendszernek”, más néven „inflation targetingnek”. Ez mostanában elég népszerű rezsim, az EU-ban például baltiakat és a bolgárokat kivéve mindegyik jegybank így működik. A balti-bolgár tengelyben azért nem, mert ők úgy döntöttek, hogy az árszint kontrollja helyett inkább a devizaárfolyam euróhoz viszonyított értékét fixálják be, az alacsony inflációt pedig a monetáris tanácstagok közös imájával igyekeznek elérni.

 

Adam Smith-et megalázták, leköpték, a tanait kifordították, közgazdasági köreit négyszögesítették, és ez ideig-óráig sikerült is, bár nem tudni, hogy mennyivel lesz képes ez az állapot túlszárnyalni a mezonok élettartamát, ami sokszor a másodperc egy milliomod részéig sem tart. Valószínűleg tovább, de a határ nem lehet a csillagos ég.

Független közgazdászok látletetet készítettek a magyar gazdaságról, ennek alapján pedig kész programjavaslatot mutatnak be két hét múlva, melyet felajánlanak a politikusoknak. A kilabalas.hu oldalon az elemzés mellett tíz videóinterjút is közzétettek: hármat ezek közül már tegnap bemutattunk, most a fennmaradó hetet nézhetik meg. Nyilatkozik többek között Jaksity György, a Concorde vezetõje, Járai Zsigmond volt-, és Simor András jelenlegi jegybankelnök.

A magyar lakosság köszöni szépen, de nem kér a magyar államkötvényekből. Nem kell neki, nem vásárolja meg. Mind az MNB, mind a befektetési alapok adatai arra utalnak, hogy a lakosság nem szívesen vásárolja a magyar állam kötvényeit. Miért? Az ok egyszerű. Aki hosszabb lejáratú magyar állampapírokat tartott az elmúlt években, az igencsak rosszul járt.

Mitől emelkednek az élelmiszerárak? Az egyszerű, népies megoldás szerint sok a köcsög, a politikailag elfogult megoldás szerint Gyurcsány/Orbán/Bush, stb. szándékos népnyúzása tehet róla – mindkettő értékelhető, de nem túl helyes megoldásnak tűnik. Ha inkább a közgazdasági megoldás irányába próbálunk elmozdulni, akkor viszont igen komoly trendeket láthatunk az elmúlt években, ami jelentősen hatott az élelmiszerek árazására.

A Földközi-tenger közepén lévő Málta és Ciprus messze van közép-kelet Európától, ott mindig süt a nap, persze hogy nekik lehet eurójuk. Szerdán viszont úgy döntött az Európai Bizottság, hogy 2009 januárjától északi szomszédunknál, Szlovákiában is nagy eséllyel euróval fizethetünk majd.   Abban a Szlovákiában, amit pár évvel ezelőtt még jól lesajnáltunk, és jó érzéssel tértünk haza a chopoki síelésből, hogy nálunk azért mennyivel jobban mennek a dolgok.

Van egy régi tőzsdei hasonlat, ami nagyon egyszerűen segíthet jól megértetni az átlagemberekkel is a tőzsde és a gazdaság kapcsolatát.
Eszerint adott a kutyát sétáltató ember, ez a gazdaság, a kutya pedig nem más, mint a tőzsde, a tőzsdei árfolyamok. Az ember sétálgat, elég hosszú pórázon tartja a kutyát, a kutya pedig szaladgál fel és alá.

Az elmúlt három nap igen agresszív emelkedést láttunk a kínai tőzsdéken, akár a külföldiek számára fenntartott hongkongi H-részvénypiacot, akár a belföldiek kaszinójaként üzemelő sanghaji tőzsdét nézzük. (A kettő között némi átjárás azért már van). A tegnap reggeli 9%-os emelkedés a legtöbb volt, amit a Huangpu folyó partján láttak az elmúlt 10 évben. Persze rögtön mondhatjuk, hogy volt honnan, hiszen a sanghaji piac pont lefelezte magát az elmúlt fél évben. Nézzünk picit a mélyére, mi is történik most?

 

Olcsó az olaj! És a többi nyersanyag sem drága, a réz angyalát! Új korszak következik a nyersanyagok és élelmiszerek kereskedésében, újra kell gondolni az árupiacok közgazdasági modelljét, legalábbis ilyen és ehhez hasonló hírek és főcímek árasztották el a piacokat a napokban. Deja vu-m van. Ha a nyersanyag szót kicseréljük high-tech-re vagy dotcomra, az új korszakot paradigmaváltásra, akkor már dereng a 2000-es amerikai technológiai lufi. Hallani a szirének csábító hangját: a nyersanyag-készletek fogyóban, míg a kereslet folyamatosan nő, ráadásul a gyenge dollár olcsóbbá teszi a zöldhasúban jegyzett termékeket, így nincs, ami megállítsa az árupiaci instrumentumok menetelését. Az iráni miniszter szerint alulértékelt az olaj, az elemzői házak pedig önkéntesen asszisztálnak az olajprognózisok 100 dollár fölé való emeléséhez, szoktatják a népet a drága nyersanyaghoz. Mindeközben Afrikában több 10 millió embert fenyeget éhínség és apadnak a raktárak élelmiszer- és nyersanyag készletei. Azt azonban már senki sem gondolja végig, hogy ennek talán nem a globális hiány az oka, hanem az egekbe szökő árak és a globális egyensúlytalanság.

A tőzsdék irányát rövid távon leginkább befolyásoló tényezőről, a hangulatról írnék pár szót, hátha valaki nem ismeri. Jelenleg ugye van egy amerikai ingatlan-, és globális hitelpiaci válságtól, egy közelgő – mások szerint már távolodó - amerikai recessziótól és egy potenciális globális lassulástól fenyegetett világunk, amely ennek megfelelően esik is már egy jó ideje (ha azt mondom, „esik a világ”, akkor a világ az tőzsdeindex, mi más?). Azonban az utóbbi másfél hónap már az emelkedés jegyében telt, amely időszakban, ha egy bank nagy leírást (a fent említett problémák miatti veszteséget) jelentett be, azért emelkedett, ha kicsit, akkor azért, a vállalati eredmények egyelőre nem tudnak ráijeszteni a világra, és egyre többen vélik úgy, hogy már minden rossz be van árazva, miközben a legrosszabbon már túl vagyunk.

Az elmúlt 4-5 hónapban majdnem felére estek a kínai részvények árai (Shanghai Composite Index), s aki egy éve vett kínai részvényeket, az sincs igazán pluszban. Aki pedig 5 éve vett kínai részvényeket, az jobban járt volna a magyarral, azok ugyanis triplázódtak szemben a kínai duplázóval. Hogy lehet ez? Hiszen Kína nő, mint a gomba, nőni kell a kínai részvényáraknak is, nemde? Dede. Ám a lakossági befektetők keserű tapasztalata (mindehol a világon, nemcsak nálunk), hogy általában mire őket "tájékoztatják" a kitűnő befektetési lehetőségekről, addigra a nagy emelkedésnek már közel van a vége.

 

A globális inflációs kilátások kapcsán szinte naponta lehet olvasni a commodity (árupiaci termékek, nyersanyag) árak várható alakulásával kapcsolatban. A 2007 eleje óta robbanásszerűen növekvő árak szerencsésebb esetben csak az inflációs számokat tolják egyre magasabbra, vannak azonban olyan országok is, ahol tüntetések, éhséglázadások törtek ki. A lakosság sorsát „szívükön viselő” országok egy csoportja, Oroszország és Kína egyszerű megoldást választott, egy időre befagyasztották az árakat. Nálunk mérsékeltebb a hatás, de arra elég, hogy komoly gondot jelentsen az MNB számára. 

Az adóelkerülés súlyosságáról tavaly látott napvilágot egy átfogó MNB elemzés. A tanulmány az alábbi szerkezetben ad becslést ennek mértékére:

Soros György az elmúlt héten azt nyilatkozta, hogy a globális pénzügyi válság következő területe a CDS-ek piaca. Node mi is az a CDS (credit default swap)? A CDS egy olyan pénzügyi termék, ami a kötvények kockázatának kereskedésére – értékpapírosítására – szolgál, (a kereskedését 1995-ben indították el). Tegyük fel, hogy van egy CSŐD nevű vállalat, amelynek 10 millió euró értékű kötvényeit (hitelét) egy PARA nevű társaság birtokolja.

Régóta húzódó vita kapcsán foglalt állást az IMF a legfrissebb áprilisi World Economic Outlook-jában. A nemzetközi pénzügyi szervezet azt tanácsolja, hogy a jegybankok kamatpolitikájuk alakításánál vegyék figyelembe az ingatlanpiaci árak alakulását. Az elemzés azt állítja, hogy az újítás nem jelentené a jelenleg alkalmazott (általában inflációs célkitűzés) monetáris politikai rezsimek sutba dobását, annak csak kiegészítése, rugalmasabb alkalmazása lenne.

Elemzők, alapkezelők, a Magyar Nemzeti Bank szakértői, az Indexen eddig is sokszor, de megszólaltatottként szerepelő pénzügyi guruk mostantól közvetlenül írnak - csak itt, csak most, csak Önöknek. Ijedtségre semmi ok: a szerzőket arra kértük, hogy a laikusok, az egyszerű érdeklődök számára is érthető módon, a szakkifejezéseket lehetőség szerint mellőzve mutassák be, mit látnak ők amögött, ami szerintük említésre méltó esemény, hír, megszólalás volt a gazdaságban; éppen mi gondolkodtatta el őket a politikából; miért tartanak érdekesnek egy-egy tanácskozást, konferenciát; mi történik és mit kéne tenni az államháztartásban. A szerzők minden esetben személyes véleményeiket közlik, azaz bejegyzéseik nem tekinthető az őket foglalkoztató cégek hivatalos álláspontjának – ez a megkötés lehetőséget ad arra is, hogy szabadabban, ha éppen kell, kritikusabban fogalmazzanak.